Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-295

295. orSEágol ülés jairaár 24. 1884. 203 ilyen kiküldött biztosnak megjelenése első bíróságainknál járni fog. Ismétlem, vissza kell, hogy térjek t. ház ezen általam most már többször idézett 414. számú igazságügyi javaslatra, mert ez szolgáltatja nekem az egyedüli támpontot igazságügyi kormányzatunk czélzataiban. Az itt fekvő költségvetésben hiába keresném ezt. Sok helyes dolog van ott annak indokolásában megírva; hogy a többiek közt esak azon kijelentésre utalok, a mely szerint „a gyors igazságszolgáltatás és a jogkereső felek érdekei azt kívánnák, hogy átlag véve mindegyik 20—25 ezer lélek által lakott területen külön járásbíróság állittassék fel és e szerint 686, illetve 533 járásbíróság volna szervezendő, vagyis a meglevőkszáma 312, illetve 159-el volna szaporítandó." A legeltagadhatlanabb igazság ez t. ház, a mely még igazságügyi előterjesztéseinkben eddig olvasható volt. De hát levonja-e igazságügyi kormányzatunk ezen kijelentett igazságból a maga részére a helyes consequentiá&at? Igen amott olvashatjuk nyomban, hogy „azonban e szaporítás oly nagy terhet róna az államháztartásra, hogy erre nézve a javaslattételt ezúttal mellőzendőnek vélem". Tehát ismét a takarékossági hajlamnak áldozzuk fel a gyors igazságszolgáltatás és a jogkereső felek érdekeit és a jogi érdek hivatott képviselője a korona tanácsában panaszkodik ugyan, de nem követel, azért mégis hallgattatik ugyan, de ki nem elégíttetik. Ha tudunk t. ház, milliókat oly vállalatokba fektetni, a melyeket magunk is teljesen improductiveknek jelentünk ki, akkor nem voln bod soha azon kijelentést itt e házban hallanunk, miszerint az igazságszolgáltatás érdeke, az adófizetők érdeke ugyan megkívánja, de miután az adófizetők folyton emelkedő adóösszegeire más iniproduetiv befektetésekben van szükség, hát a justitiára nem telik, punctum. Adják csak oda a justitiának a mi a justitiáé, ne kobozzák el épen magának a justitiának jövedelmeit idegen czélokra; léptessenek életbe olyan bélyeg és illeték rendszabályt, a mely csak a bírói eljárásból befolyó jövedelmek elkülönítése által kifogja deríteni azon összeget, melyet kizárólag az igazságszolgáltatás jövedelmez; és engedjék át csak is ezen jövedelmet a justitia saját czéljaira és akkor vége szakad majd azon szégyenteljes állapotnak, miszerint a szükséges reformokat azért nem léptethetjük életbe, mert pénzbe kerülnek. A mikor a t. képviselőház 1869-ben itt e teremben a justitiának a közigazgatóságtól leendő elválasztását decretálták, a mikor a birót függetlenítették a megyei befolyástól, egy hang uralkodott csak a parlamentben — „független bíróra kell bízni minden vitás jogi érdeknek elbírálását", ez volt az akkor uralkodó vezéreszme, melynek zászlaja alatt diadalmasanlépettbea magyar igazságügy az európai jogfejlődés concertjébe. És ha már előbbre nem vittük e zászlót, ha már elhagytuk a további haladás útját és megállapodtunk fejlődési processusunkban egy hosszú időre csak azért, mert a fejlődésnek szükségét ugyan hangoztattuk, de nem volt pénzünk, a mivel csináljuk — megőriztük-e legalább sértetlenül t.ház, ezt a zászlót, melyet az erősebb utód hatalmával az akkori parlament harczosaitól átvettünk? Azon hamis következtetés köpenye alatt, hogy a szegény embernek olcsó igazságszolgáltatásra van szüksége, meghozták az 1877: XXII. t.-cz.-ben a bagatelltörvényt. Megbontották az 1869-ben felállított vívmányt a birói elj árasnak a közigazgatástól leendő elkülönítését — és felállították azt a községi bagatell-biróságot és békebiróságot, a melyről igen találóan és elmésen irta meg egy kitűnő jogászunk, hogy annak titkairól igen szomorú vígjátékot lehetne írni. 1882-ben t.ház, 70 szolgabíró és 30 békebiró gyakorolt 40 frt alatti ügyekben birói hatalmat. Hogy azok miként szolgáltattak igazságot t. ház, arról hallgat a krónika, pedig igen érdekes lenne, ha tőlük kívánná be a t. minister ur azon kimutatásokat, a mikkel rendes bíróságainkat agyonterheli. De nem folytatom tovább t. képviselőház, pedig talán érdemes lenne az iránt is kérdést tenni igazságügyi kormányzatunkhoz, hogy tulajdonképen mi is további czélja a végrehajtók igen nevezetes intézményével, mert hogy felette pálczát tört a t. minister ur is, az, azt hiszem ezen intézménynek eddig tanúsított életképessége után — különösen a hű kezelés terén — nem lehet többé kérdés tárgya; de miután a birói határozatnak sollicitatiójára, minden jogkereső félnek igen is szüksége van és miután egy olyan állapot, a melyben azt egy mindenki által elitélt intézmény által eszközöltetjük, in infinitum csak fenn nem tartható, talán mégis érdekes lenne tudni, hogy ugyan mi is e téren czélba vett reformja igazságügyi kormányunknak. De most beszédemnek befejezéséül t. ház, engedjék meg, hogy az igazságszolgáltatás egy fontos tényezőjének mai állapotára hívjam fel becses figyelmüket. Azok a diadalmas igazságügyi vezéreszmék, a melyek 1869-ben a birói függetlenséget törvénybe iktatták, a melyek egy újabb jogpolitikai korszaknak kezdetét jelezték, a rendszeres fejlődés utján nem feledkezhettek meg az igazságszolgáltatás másik factoráról sem. Azon mozgalmaknak, a mely e vezéreszmék után indulva a birói elem függetlenítése által annak magasabb erkölcsi színvonalra leendő felemelését czélozta, útjában kellett találni ügyvédségünket is. És e mozgalom megállt e fontos tényező érdekeinél és áthatva annak tudatától, hogy mily befolyással van ezen másik tényező hazai jogéletünk biztosítani kívánt fejlődésére, feladatául 26*