Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-284
284 országos ülés deczember 13. 1883. 451 volna hajlandó határozati javaslatának első részét elfogadni, azon esetben tartsa fenn továbbra is múltkor hozott határozatát és küldje vissza a törvényjavaslatot azon felhívással, hogy ahhoz a főrendek hozzájárulni méltóztassanak. Általában t. képviselőház, nem oszthatom azon felfogást, mely szélesebb körökben, de magának t. képviselőtársamnak felszólalásában is bizonyos mértékben nyilvánul, hogy t. i. itt mintegy a képviselőház állásának megóvására és bizonyos megtorló rendszabályra volna szükség szemben a főrendiházzal. Nem oszthatom ezen felfogást azért, mert azt hiszem, hogy a főrendiháznak teljes joga volt ahhoz, hogy a képviselőház által hozzá küldött törvényjavaslatot visszautasítsa és azt hiszem, a fennálló alkotmányos keretben, amely egyáltalában nem vitiálta a főrendiháznak állását, a főrendiháznak ehhez teljes, tökéletes joga van. (Helyeslések.) Azonban igenis osztom t. képviselőtársamnak azon nézetét, hogy hiba volt a főrendiház részéről az, hogy indokolás nélkül küldte ide a maga határozatát, mert ez nemcsak a formaságokhoz tartozik, hanem valósággal szükséges azért, mert csakis ily indokolás képezhetialapj átitta házban az újból megkezdendő érdemleges tárgyalásnak; már pedig minden oly alkalommal, midőn egyik ház visszautasítja a másiknak határozatát, helye van igenis az érdemleges tárgyalásnak, merte nélkül nincs helye a capacitatiónak, nincs helye annak, hogy egyik vagy másik ház a maga nézetét megváltoztassa s e szerint nem volna helye annak, hogy a két ház egymáshoz közeledjék és csak conflictusoknak, de nem adifferentiák kiegyenlítésének lehetne helye. Elismerem azonban, hogy a t. többség, mely kétségkívül fenn kívánja tartani a maga határozatát, a javaslatnak ezen indokolatlan visszaküldéséből méltó okot, vagy legalább is ürügyet formálhat magának arra, hogy annak újból való tárgyalásába ne bocsátkozzék ; hanem ha ezt elismerem, akkor méltóztassék megengedni azt is, hogy én és azon elvtársaim, kik ellentétes álláspontot foglaltunk el szemben a szőnyegen lévő törvényjavaslattal annak első tárgyalása alkalmával, nem látunk semmi okot arra, hogy akkor nyilvánított nézetünket megváltoztassuk. Mi változatlanul azon nézetben vagyunk most is, hogy nem óhajtjuk ezen törvényjavaslatnak törvényerőre való emelkedését azért, mert abban látjuk legfőbb akadályát annak, hogy létrejöjjön az, a mit mi óhajtunk, t. i. az általános kötelező polgári házasság. Ha erre nézve kételyek merülhettek volna fel, azt hiszem, ezeket eloszlatták azon érvek, melyek a főrendiházban a törvényjavaslat elfogadása mellett felhozattak; továbbá változatlanul valljuk azon nézetet, hogy a jogegyenlőség követelményei sinrsenek kielégítve e törvényjavaslat által s magukra a zsidókra nézve, nem hogy kedvezőnek, de valósággal lealázó- ' | nak tartjuk e javaslatot, miután ez részükre nem egyenlő jogot, hanem speciális intézkedést teremt, oly speciális nemét a házasságnak, melynek ép azért, mert különleges, nem lesz azon tekintélye, melyre a közvélemény előtt múlhatatlanul szüksége van. Mondom, mi nem látunk semmi okot arra, hogy a főrendi visszautasítás következtében e nézetünktől elálljunk; mi most is ugyanazt óhajtjuk, a mit az első tárgyalás alkalmával óhajtottunk és így meg akarjuk ragadni ez alkalmat arra, hogy csatlakozunk a főrendiház azon felhívásához, hogy a t. ház a keresztény és izraelita közt kötendő polgári házasságról szóló törvényjavaslattal elállani méltóztassék. De midőn én ezt kijelentem t. ház, a leghatározottabban kell tiltakoznom minden solidaritás ellen azon indokokra nézve, melyeknél fogva a főrendiház ezen törvényjavaslatot visszautasította. Oly nagy a különbség köztünk: a mi nézetünk és az ő nézetük közt; hogy mi nem akarjuk elfogadni e törvényjavaslatot azért, mert ebben a képviselőház által követett eljárással szemben, hátralépest, reactonarius irányt látunk, ők ellenkezőleg túlliberalisnak tartják azt és hallottunk a főrendiházban oly elméleteket és azokról levont oly consequentiákat, hogy mi, a kik a XIX. százag derekán azt hittük, hogy biztosítva van a szabad eszmék diadala, fájdalommal kell látunk ezen század vége felé, hogy épen az ellenkező irányba, a reactio irányába kivannak bennünket terelni. Méltóztassék a t. ház megengedni, hogy ezen elméletek közül felvilágosításképen egy-kettőt felemlítsek, Felhozatott, hogy az államnak egyáltalában semmi köze sincs a házasság kötésének ügyéhez, mert az erkölcsi, mert az isteni intézmény. Hát legyen szabad kérdenem, szabad-e ekként valósággal ellentétbe állítani az államot az erkölcsiséggel ? (Igaz!) Szabad-e azt állítani, hogy az államnak nem feladata, nem czélja az erkölcsiségnek támogatása ? Lehet-e azt tagadni, hogy az államnak ép a legfőbb czélja, feladata az erkölcsi rendnek fentartása? És kérdem, veszélyeztetheti-e valami jobban az erkölcsi rendet, mint az, ha az oly szoros kapcsolatba hozatik a vallással, akként, mint azt a főrendiházi fényes szónoklatokban láttuk, azon vallással, a mely legyen bármily tiszta és magasztos, de a melynek tövében a legtöbb esetben ott burjánozik a babona, türelmetlenség és a fanatismus? Ekés beszédekben hallottunk ott szavakat az állami mindenhatóság ellen. Igen ügyes fogás volt ez az illetők részéről, mert jól tudták azt, hogy az ily szavak tetszetően hangzanak a szabadság embereinek fülében. De legyen szabad kétségbe vonnom azt, hogy az illető szónokok őszintén nyilatkoztak volna az állami mindenhatóság ellen. Sőt inkább az a gyanú, hogy nem a^ért nyilatkoatak a 1 ? állami aiiulen57*