Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-278
374 278. országé tlíés decz<>mber 4. 1883. a Deák-párti kormányok ellen, mert azok rósz gazdálkodása a terhek fokozása mellett is folyton adósságcsinálással súlyosbítá a nemzet sorsát. De mint lovagias ellenfél, kénytelen vagyok a jelenlegi állapotokkal és főleg Móricz Pállal szemben megadni utólagosan azon elégtételt, hogy ama kormányban mégis megvolt a tisztességesség fogalma, az alkotmányosságnak azon érzéke s a hazafiságnak annyi tapintata, hogy a mikor látta, hogy az állami háztartás egyensúlyát csak új adók behozatalával tudná helyreállítani: akkor leköszönt és átadta a hatalmat azon férfinak, a ki adóemelés nélkül vállalkozott az állam pénzügyeinek rendezésére s a ki e — elismerem — nagy czél foganatosításáért kész volt addig vallott elveit szegre akasztani s a haza függetlenségének addig a nemzet élén fenlobogtatott zászlaját lomtárba helyezni. Nemcsak ő csinált jobbra át-ot, hanem magával sodorta mintegy 100 képviselőnek azon erős phalánxát, a mely addig oly kitartóan, oly nemesen küzdött a magyar állam függetlenségeért és magával sodorta a képviselők választókerületeinek félrevezetett, elámított népét is. De a képviselők és választók jóhiszemüleg s azon föltevésben követték az újkor e Monk-ját, hogy habár az államiság háttérbe szorításával is az ország pénzügyei rendeztetnek s a nemzetre az anyagi jobblét egy oly aerája fog bekövetkezni, a mely a vagyonilag megizmosodott nemzetet képesítni fogja a feladott jogok visszaszerzésére. Ezen a történelemben páratlan metamorphosis és az alkotmányos élet kifejlődése óta még soha se mutatkozott transfiguratio óta körülbelől 8 év telt el. A szegre akasztott elvek azóta ott penészednek, a lomtárba dobott nemzeti zászló ott a por és koromtól megsárgult, megfeketedett; (Ugy van! a szélső haloldalon) de azért az akkor elvállalt, még pedig a nemzet színe előtt ünnepélyes ígérettel elvállalt kötelezettség ma sincsen beváltva, a mi pénzügyeink nemhogy rendeztettek volna, hanem daczára, hogy államadósságainkat több száz millióval fokozták s daczára, hogy az állam jövedelmeit új adók behozata által mintegy 70—80 millióval emelték: ma még is a biánylat egy fillérrel sem kevesebb, mint a Deákpárt hanyatlása idejében volt, mert a pénzügyér ur által alkalmazni szokott azon leleményes taeticának, hogy folyó kiadásoknak a rendkívüliekbe való átcsempészése által akarja a deficitet kevesbíteni, ma már senki sem ül fel. A deficitek ma is oly nagyok mint voltak s azok fedezésére a kormány más módot nem talál, minthogy új adó megszavazását kéri a háztól. Uj adók megszavazását akkor, a midőn most is az adóvégrehajtók ostrom állapota alatt nyög: valóban képtelenség s a nemzet türelmével űzött veszélyes merénylet. Hát az oly nagy hűhóval, elvek feláldozásával s oly szégyenletes lealkuvással foganatosított kormányra jutáskor tett ígéretek beváltását hol találhatjuk fel ? Hisz ha a fusio bölcsessége új meg új adók behozatalánál, a létezőknek pótlékokkal való szaporításánál, ezred éven át megtartott államjavaink elfecsérlésénél, újabb és újabb államadósságok felhalmozásánál más kisegítő espedienst feltalálni nem tudott esnem tud : akkor kár volt azokat a tisztességes Deák-párti urakat a kormány padokról leszorítani, hiszen azok is értették volna azon egyszerű gzatócs fogást, hogy új adók behozatalával a deficitet el lehet enyésztetni s adósság csinálás és államjavak eladásával egy ideig lehet élősdieskedni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De hazafias lelkük visszariadt az ily kétségbeesett kísérlettől s készek voltak inkább tisztességgel visszavonulni, mintsem ilyen ,va banque" politikát folytassanak, visszavonultak és átengedték a hatalmat annak, ki pénzügyeinket adóemelés nélkül vállalkozott rendezni. Ámde ez csak a jóhiszemű képviselők és a nemzet félrevezetése volt, mert a fusio kormánya pénzügyeinket nem rendezte, hanem összebonyolította. (Ugy van! a szélső baloldalon-) E kormány alatt minden csak látszat és alakoskodás, ma napság már megelégszenek a becsületesség látszatával s ez okon az erkölcstelenség iszonyatos rombolással terjed n nemzet közt, főleg a hivatalnokok révén az által, mert a jó kortes hivatalnoknak mindent elnéznek. Megalkottuk a büntető codexet, a választási visszaélésekre szigorú rendszabályokat hoztunk, a hivatalnokokra — miként rendén van — szigorított alkalmazásban; de azért a hivatalnok urak még inkább korteskednek, a népre még nagyobb nyomást gyakorolnak, még szemérmetlenebbül űzik az undok lélek vásárlást nyilvánosan, mert tudják, tapasztalhatják, hogy ha azt a kormány érdekében teszik, büntetés helyett jutalom, előléptetés vár reájuk. Erre majd az igazságügyi hudget tárgyalásakor igen jellemző esetet fogok felhozni. Adórendszerünk is a törvényességnek csak látszatát viseli magán, de az tulajdonképpen szabadalmazott fosztogatás, mert másnak nem mondhatom azt, a midőn a szegény adózókon kétszeresen, háromszorosan hajtják fel az adókat és jogtalan illetékeket; a midőn a már most állami hivatalnokokká előléptetett és nyugdíjképes végrehajtók csekély hátralékért, a mit egy kevés várakozással le tudna a szegény adózó polgár fizetni, mindenéből kiexequálják, egész törzsvagyonát, tehát magát az adóalapot dobraütik, a nélkül, hogy az államnak valami haszna lenne belőle, mert rendesen a végrehajtási költségek fölemésztik az öszszejátszás miatt csekélyre olvadó vételárt. (Ugy van! a szélső baloldalon.)
