Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-270

§54 270- omigoi) ülés volna fel, mebyek a törvénynyel ellentétben állanak. Ez az, mit a képviselő urnak válaszolni kívántam. (Helyeslés jobbról.) Mocsáry Lajos : A t. ministerelnök urnak épen most hallott beszédéből tehát eonstatálva látjuk azt a tényt, hogy a t. ministerelnök ur a közös hadsereg kötelékébe t-.rtozó egyént Horvátország élére állítani igenis szándékozott és hogy ezen terv még ekkoráig elejtve nincs. Én mindazok daczára, a miket az igen t. ministerelnök ur az illetőnek személyes tulajdonságára vonatkozólag előadni méltóztatott, aggályosnak látom magát azt a tényt, ismétlem, eltekintve a személyiségtől, hogy fi kö?ös hadsereg kötelékébe tartozó egyént kivánt ÍÍ kormány Horvátország élére állítani. Méltóztassék a t. ház megengedni, aggályaim okát előadnom. A mi mindenekelőtt a mi.nisterelnök ur azon megjegyzését, rectificátiójátil eti, hogy nem tábornokról, hanem táborszernagyról volt szó, én ezzel az illetőt megsérteni nem akartam, hanem azért használtam a tábornok elnevezést, mert az genericus kitétel, mely alatt a tábornoki osztály együtt értetik, tábornok, altábornagy, táborszernagy stb., mint más nyelveken, névszerint a francziában is a généra! elnevezést igy összefoglalva használják. Ezt mellékesen kívántam megjegyezni, most legyen szabad arra is reflectálnom, a mivel a ministerelnök ur azt indokolta, hogy a táborszernagy urat Horvátország bánjává kinevezni szándékozott. Nem mondottam, hogy a törvényesség szempontjából volna kifogásom ezen eljárás ellen, mert tudom, hogy fájdalom, ugy van a dolog, hogy a legújabb intézkedések szerint lehet katonai egyént kinevezni Horvátország bánjává, a nélkül, hogy az ilyen cselekmény a törvénybe ütköznék. Tudom, bogy az 1868: XXX. t.-czikknek 52, §-ában nem épen a legjobb grammaticával, az igaz, hanem az van foglalva a bánnak qnalificatiójára nézve: „abán polgári méltósága azonban jövőre különválasztatik a katonaitól, szabályul állíttatik fel, hogy Horvátország polgári ügyeire katonai egyén befolyást ne gyakoroljon. * Azon indokból indult ki akkor a törvényhozás, hogy nem óhajtja az 1848-iki Jellasics féle dolgok ismétlődését és ezen törvény szerint világosin ki van zárva, hogy nemcsak activ szolgálatban levő katonát nem, de még nyugdíjban élő katonai egyént sem lehet Horvátország bánjává kinevezni. Tudom azt, hogy az ! 868-iki törvénynek ezen intézkedése meg lett változtatva 1873-ban, midőn a horvátok kívánsága folytán revisio alá vétettek a kiegyezés bizonyos közjogi részei és akkor az általam felolvasott 1868-ki törvényszakasz helyébe a következő tétetett: „A bán katonai hatáskörrel nem bírhat." Ez csempésztetett be akkor a másik törvény helyébe. {Mozgás >v ember 24. 1883. jobb felöl.) Hogy valósággal csempésztetett abban az időben, mikor általában igen sok dolog történt, a mi Magyarország viszonyát kedvezőtlenné változtatta Horvátország irányában, annak bizonyságául bátorkodom arra hivatkozni, hogy tapasztalásom szerint magának a háznak sok tagja van, ki erről a dologról tudomással ekkorig nem birt. De kétségtelen, hogy törvényesség szempontjából az ellen, hogy katonai egyén neveztessék ki, most kifogást tenni nem lehet. Én nem is hoztam fel e szempontot. De ha nem lehet ellene kifogásom törvényesség szempontjából, annál nagyobb és méltányosabb kifogásom lehet az ellen, hogy a mostani körülmények közt katonai egyént szándékolt a t. ministerelnök ur Horvátország élére állítani. Attól, hogy szabad ez állásra katonát kinevezni, odáig, hogy kell is kinevezni, roppant távolság van. E távolság oly nagy, hogy most épen katonai egyénre bizni a horvát báni méltóságot, nézetem szerint nem kevesebb, mini: Horvátországot Ausztriának kiszolgáltatni. (Ellenmondás jobbfelöl.) Én azt mondottam, hogy az én nézetem szerint, sajnálom, hogy Literáty t. képviselő ur néze tével e tekintetben nem találkozom, de azt hiszeml maga a t. képviselő \iv és bárki e házban nem fogja tagadhatni, hogy ma egy katonát kinevezni oda annyi, mint lovat adni azon elszakadási törek vések alá, mely ek Horvátországban kétségtelenü léteznek és a melyek, hogy Bécsben bizonyos befolyásos körök részéről támogatásra találnak, arról tények szólanak. Kégóta megvan ezen törekvés odafenn. Reá mutattam én erre a válaszfelirat alkalmával, reá mutattam különösen akkor, mikor a határőrvidék polgárosításáról volt szó. Rámutattam igenis arra — és bocsánatot kérek a t. háztól, hogy e dolgot annyiszor vagyok kénytelen ismételni — hogy a határőrvidék polgárosítása nem akként történt, mint annak a magyar korona integritása és a magyar közjog szerint történnie kellett volna, hanem történt az ausztriai császárnak parancsából, a közös hadügyminister aláírásával. Ugyané sak az ausztriai császár rendelkezett ugyanakkor olyan vagyonról, mely kizárólag a magyar állam tulajdona s melyről rendelkezni specifice csak Magyarországnak s különösen a képviselőháznak van joga, mikor az államerdők jövedelméből alapítványokat tett, olyformán, hogy jövőre is azok kezelését magának tartotta fenn. Lehetetlen ebben nem azon törekvést látni, hogy nagyon szeretik azon bizonyos körökben Horvátországot akként tekinteni, mintha az a birodalomnak közvetlen tartománya volna olyan formán, mint Bosznia. Rámutattam e körülményre akkor, mikor a múltkori horvát vita alkalmával elmondottam a lajbachi küldöttség történetét is. Magyarország közjogába ütközött az, hogy a horvát kérdés, a zágrábi isme-