Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-250

490 250. országos üiés míijii; 25. 1883. keztek és vér a mi vérünkből, test a mi testünkből, szoros kötelességünk, hogy gondoskodjunk nem fentartásukról, hanem megmaradásukról is. Ha nem vonakodtunk éveken keresztül milliókat költeni idegen menekültekre (Igás! a szélső baloldalon) — és én leszek az utolsó, a ki ezen ugy a nemzetközi jogon alapuló, mint emberbaráti kötelesség teljesítése miatt a kormánynak szemrehányást tenni fogok — nem szabad haboznunk, midőn saját édes rokonaink segélyezéséről, fentartásáról van szó. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem engedi ezt a nemzeti becsület, nem engedi a nemzet jövőjének érdeke. így fogta fel a dolgot a nagy közönség is s azon szives fogadás, azon lelkesedés, mely mindenütt nyilvánult, a merre atyánkfiai keresztülvonultak, nem csupán a viszontlátás örömét, hanem egyszersmind a nemzeti megerősödés, megizmosodás reményét jelentette. És ha oly lelkesen, ha oly szívesen fogadta a nép, csak mi maradnánk hidegen, mi, e lelkes népnek képviselői és a kormány, a mely a nép \ ezetésére van hivatva; mi maradnánk érzéketlenek, mikor a népnek egyszerű fiai, ifjak és vének, nők és férfiak, tárt karokkal fogadták őket és minden áldozatra készen állanak ? A jelentések, a melyek Pancsova vidékéről érkeznek, igaz nem egészen összhangzók, de abban megannyi tudósítás megegyezik, hogy már is vannak a jövevények közt elhagyottak, kik segélyre szorulnak. Ezeken tehát rögtön segíteni elmulaszthatatlan kötelesség. A magán adakozások ideig-óráig enyhíthetik a nyomort, állandóan ezen forrásra számítani nem tanácsos. De másrészt gondoskodni kell a munkaképesekről is. Azon fa- és gyékény-sátrak, a melyek alatt megvonultak, csak rövid ideig védhetik meg, addig, mig a hideg időszak be nem következik és azon kereset is, a melylyel most birnak, azon túlra aligha terjedhet. De nem is az a czél, hogy örökké csak napszámból tengessék életüket, állandó munkára, állandó lakhelyre és — mert földművesek — földre, tulajdon földre van szükségök. Bel- és külső telkeket kell adni nekik, módot nyújtani, hogy házaikat felépíthessék és ha előbb nem, az őszszel földjeiket bevethessék. Ki fogja mindezt tenni, ha ők szegények egész télig napszámba kénytelenek dolgozni, akár a töltéseken, akár később a nyár folyamán másoknak termését learatva. Hogy ez pénzbe, áldozatba fog kerülni, az tagadhatatlan, de az oly befektetés lesz uraim, mely dúsan kamatozni fog. Ott, a hol most népes falvak és városok állanak, a török uralom megszűnte után sivár pusztaságok terültek el. Egyes nagybirtokosok és a legnagyobb birtokos, a kincstár népesítették meg azokat. Mária Terézia és József császár nem kímélték a költséget, milliókat fordítottak arra, hogy a sivatagból lakható és polgárosodott országrészt varázsoljanak elő. És ha ezen vállalat már egyszerűen pénzügyi szeni-pontból is tekintve, kifizeti magát — a mi Érkövinek munkájában számbeli adatokkal bebizonyítva talál ;ató: — mivé sülyed ezen pénzbeli tekintet, ha meggondoljuk, hogy aránylag csekély anyagi áldozattal ezer és talán százezer hazavédővel szaporíthatjuk a polgárokat, különösen azon a vidéken, a mely régente is az ország védbástyája volt. (Igaz! a szélső baloldalon.) Nem fenyegetünk mi senkit, békében akarunk élni szomszédainkkal, de azt, hogy saját véderőnkről nem felejtkezünk meg, nem veheti zokon senki. Nem akarjuk mi a többi népfajoknak jogait csorbítani, hadd fejlődjenek az alkotmány és törvény korlátai közt szabadon; de nem vehetik nekünk rósz néven ők sem, ha saját nemzetiségünk ápolásáról és erősítéséről gondoskodunk. Azonban nemcsak azon három-négy ezer ember letelepítése a feladat; az uraim, a feladatnak csak első része. Be kell népesítenünk nekünk s majdan utódainknak erőnkhöz és a körülményekhez képest fokozatosan, nem egyszerre, mindazon területeket, melyek még munkáskezekre várnak; hogy azon helyen, hol most gémes kutak merednek ég felé és egyes tanyák állanak, népes városok és falvak emelkedjenek, vetekedve egymással szorgalomban és hazaszeretetben. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Vannak még Bukovinában is magyarok és vannak másutt még nagyobb számmal. Nem mondom én, hogy be kell hivnunk őket, nem akarnám, hogy szomszédainknak panaszra szolgáltattassunk okot: de ha törvényt alkotunk, a mely meghatározván a telepítés föltételeit és módját, egyszersmind előnyekről is biztosítja azokat, a kik bevándorolni, megtelepedni készek, ez által senkinek sem sértjük jogait, a bevándorlási kedvet pedig fölélesztjük. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) S ott vannak saját polgártársaink, a felvidék lakói, a kik most, mert nem képesek otthon keresni meg kenyerüket, túl a tengeren igyekeznek megszerezni azt. Dolgos, türelmes, jóindulatú emberek és elvégre is hű fiai a hazának. Miért ne tartanok meg ezeket, ha arra oly jó alkalom kínálkozik. (Igaz! Ugy van! a szäső baloldalon.) Szarvas, Csaba, Nyíregyháza, mindazon felvidékről népesedtek meg s van-e valakinek panasza azok hazafisága ellen; nem szintoly hű fiai-e azok a hazának, mint akár azok, kiknek ősei a hét vezér alatt ütöttek először tábort a négy folyó között ? Avagy adnak-e okot panaszra a magyarországi németek? Nem szorgalmas, takarékos, becsületes emberek és nem hű hazafiak-e ők is? Miért utasítanék tehát vissza, ha netalán fajrokonaik a helyett, hogy Amerikába költözzenek, amazoknak nyomain hozzánk akarnának j önni ? A törvény gondoskodhatik módokról, hogy a nemzetiség érdekei ne legyenek veszélyeztetve. (Igaz! Ugy van!, a szélső baloldalon.)