Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-233

283. országos ülés április 25. 1S8S. 239 magát és elébe vág pere eldöntésének, ha pedig azt mondja, hogy nem áll, a perben elmarasztaltatik, annak teszi ki magát, hogy a kincstár beperli, mint olyat, a ki ezen tagadása által kárt és költségeket okoz a kincstárnak. Ezen szempontból ezen intézkedés el nem fogadható s azért indítványozom az egész tételnek kihagyását. Következik a 18. kikezdés, melyekként szól: „Lakbérek, vagy haszonbérek, továbbá köz- vagy magánintézeti pénztáraknál levő készpénzbeli követelések és magánosoknak adott kölcsönpénzek s egyéb követelések csak azon összeg erejéig foglalhatók le, a mely a kimutatott hátralék, kamatok és behajtási illetékek fedezésére elégséges. Ezen követelés lefoglalásáról köteles a végrehajtó az illetőket értesítvény kézbesítése mellett oly felhívással 'haladék nélkül tudósítani, hogy a követelést a foglalási összeg erejéig esedékessége napján ne az adózónak, hanem az értesítvényben megnevezett adópénztárba fizessék be". Ide már most bátor volnék egy toldást ajánlani, t. i. meglehet, hogy egy követelés már bíróilag lefoglaltatott mielőtt a kincstár lefoglalta volna, vagy pedig a kincstár után foglaltatik le bíróilag, hogy t. i. concurrál az adóvégrehajtó a bírósági végrehajtóval. Ha már most ily követelés előfordul, akkor az adós nincs azon helyzetben, hogy az adópénztárnál fizesse tartozását, mert a bíróság részéről mindig azon meghagyást veszi, hogy a bíróságnál fizesse tartozását; tehát vagy az egyiknél, vagy a másiknál kell befizetnie, de akár az egyik, akár a másiknál történt fizetésről jelentést kell tenni. Én tehát itt azon pótlást vagyok bátor indítványozni, hogy ha mások részére bíróilag lefoglaltatott a követelés, azon bíróságnál tegye letétbe, melynek kiküldötte a biztosítást eszközölte és erről az adóvégrehajtót értesítse. Azért mondom, hogy bíróságnál, mert a bíróság lesz hivatva a további eljárásra, minthogy ilyen esetben elsőbbségi kérdés is merülhet föl. Továbbá ugyanezen kikezdés végére vagyok bátor egy toldást javaslatba hozni. T. i. az egész szakaszban nincs intézkedés téve arról, hogy ha lefoglaltatik a követelés és okirat létezik, vájjon ezen foglalás az okiratra reá vezetendő-e, vagy sem ? Ezen intézkedés fölvételét szükségesnek tartom azért, mert az későbbi bonyodalmak elhárítására szükséges. Valamint a köztörvényi eljárásnál el van ez fogadva, ugy azt hiszem, itt is szükséges elfogadni és nincs semmi megszorítás; azon esetben ugyanis, hogy ha okirat találtatik, arra vezetendő a foglalás. Mindenesetre szükségesnek tartom továbbá, hogy felvétessék azon intézkedés, miszerint azon esetben, ha a lefoglalt követelés jelzálogilag biztosítva van, a foglalás egyszersmind a telekkönyvben is bekebeleztessék. Ez oly intézkedés, mely magától értetődik, de a mely itt ezen szakaszból kimaradt. Az egész toldás tehát következőleg hangzanék : „Azon esetben, ha a lefoglalt követelésről Írásbeli okirat találtatik, erre a foglalás feljegyzendő s maga az okirat a zálogolási jegyzőkönyvhöz melléklendő. Zálogjogilag telekkönyvben bejegyzett követelés lefoglalása esetében a kiküldött az alzálogjog bekeblezése végett az illető telekkönyvi hatóságot a végrehajtási jegyzőkönyv kivonatának hivales kiadványban való megküldése mellett közvetlenül keresi meg, mely intézkedés egyébiránt a végrehajtató kir. adófelügyelő részére is fentartatik s foglalási jogkatátya ez esetben a megkeresvény beiktatásának időpontjától számíttatik." Mindez át van véve az 1881: LX. t.-czikkből azzal a módosítással, hogy nemcsak a végrehajtásnak, hanem az adófelügyelőnek is meg van adva azon joga, hogy a telekkönyvi hatóságot megkeresi a zálogjog bejegyzésére. Végre a 19. bekezdéshez, van egy módosítványom azért, mert ezen bekezdés második részében nézetem szerint hibásan van szövegezve. Ezen bekezdés azt mondja: „Ha ily lefoglalt összeg esedékessége napján a kijelölt pénztárnál le nem fizettetik, arról az adóköteles értesítendő s egyszersmind azon esetre, ha adótartozásának biztosítására kellő fedezetet nyújt, ki nem fizetett követelése a foglalás alól feloldandó, ellenkező esetben... Itt jön egy tévedés, t. i. az: „harmadik személy ellenében fennálló követelése az adóhátralék erejéig az államkincstárra rnházottnak tekintetik és a kincstárnak mint engedményesnek jogában áll az adóköteles követelését bírói úton behajtani, vagy pedig ha ezt a kincstár bármi oknál fogva czélszerűbbnek tartaná, a lefoglalt követelést épen ugy, mint a lefoglalt többi ingóságokat készpénzfizetés mellett közárverésen eladatni. . . ." Ez azért téves, nézetem szerint, mert ha a kincstár követelését el akarja licitálni, nem szükséges az átruházás, mert akkor a saját követelését licitálja el. Egyáltalában az átruházás nem szükséges a kincstárra nézve, mert az 1881 : LX. t.-cz. 124. §-a intézkedést tartalmaz arra nézve, hogy ha a hitelező nem találja czélszeríínek a követelést magára átruháztatni, e nélkül is behajthatja, csakhogy a behajtás, ha több hitelező concurrál, ügygondnok képviselete mellett eszközlendő. Azt hiszem, hogy itt az átruházást mellőzni lehet, az szükségtelen, ha el akarja adni, abban akadály nincs, de ha nem akarja, akkor a kincstárnak is azt a módot kell követni a követelés behajtására nézve, a mit a magánfelek követelnek. Az 1881: LX. t.-cz. 124. §-a szabályozza ezen eljárást és gondoskodik arról, hogy a kincstár követelése behajtható legyen akkor is, ha több végrehajtató concurrál, mert a kincstár első sorban van érdé-