Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-225

225. országos ülés április 14 1SS3. ilS tartására nem az szükséges, hogy a hatalmak szövetkezzenek, hanem az, hogy hagyják békében a népeket, melyek egyebet sem kivannak, mint a békét. Hanem e mellett kettőt említett fel és erre nézve óhajtottam volna az igen t. ministerelnök úrtól — különösen pedjg a második pontra nézve — valamit hallani. O ugyanis hangsúlyozván a békét, hozzátette, hogy az egyetértés nem támadásra irányul, hanem igenis támadásnak megakadályozására. Tehát világos, hogy mégis sejtik a hatalmak, hogy van valaki, a ki támadást tervez. Nagyon örülök, hogy a ministerelnök ur világosan kimondotta, hogy ezen „valaki" alatt semmiképen sem értetik Francziaország. A többit magam is tudom következtetni, erre nézve nem kérem a minister ur további felvilágosítását. De van egy másik pont Mancini beszédében, a melyre — daczára azon bizalomnak, a melylyel én az olasz kormány szabadelvűsége iránt viseltetem — mégis óhajtanék némi felvilágosítást. Mancini határozottan hangsúlyozta, hogy ezen egyesülésnek, új politikai alakulásnak egyik főczélja az európai eivilisátió haladásának rendjét feltétlenül biztosítani. Megvallom, nem értem jól, hogy ez mire vonatkozik. Az a beszéd oly megfontolással mondatott el, miszerint lehetetlenség feltenni, hogy az csak oly odadobott, semmit sem jelentőphrázis volt. Mit ért az tehát alatt: hogy a civilisátiónak rendjét valami megakadályozhatná? Mert én nem hiszem, hogy a monarchia bármilyen solidaritást vállalt volna arra nézve, hogy ha egyik vagy másik országban akár nihilisták, akár anarchisták, akár irridentisták vannak, hogy ebbe a dologba a mi kormányunk, Magyarország akármily alakban beleelegyednék. Erre nézve tehát szintén óhajtottam volna némi felvilágosítást. A mi azt illeti, hogy nem Mancini, tehát nem más nemzetnek külügyére által tudtuk meg e dolgot, mert ezt a közös külügyministerünk már hónapok előtt mondotta, bocsánatot kérek, ha őszintén akarunk beszélni, ezt állítni nem lehet. Itt van előttem, hogy mit mondott gróf Kálnoky a múlt évi novemberben. Négy sorból áll az egész és az egésznek csak oly jelentősége van, mint a milyen szokott lenni ily passusoknak csaknem minden külügyi beszédben és trónbeszédben. Az inkább csak formalitás, hogy biztosította a delegatiókat, hogy Olaszországgal daczára némely kellemetlenségnek, mely előfordult, a lehető legjobb viszonyben van a monarchia. Ez távolról sem az, a miről Mancini két nagy beszédében szólt. Egyébiránt igen természetes, hogy én nem tehetek egyebet, minthogy a t. ministerelnök urnak válaszát tudomásul veszem, első részét pedig — mondom — különösen örvendetes tudomásul. A mi az egészet illeti, a mi ennek — bármikép leplezik is — az új szövetségnek czélját illeti, KÉPVH. NAPLÓ 1881—84. XH. KÖTET. remélem, hogy a kormány teljesíteni fogj a kötelességét, de" azt hiszem, hogy a törvényhozás és a törvényhozás mindegyik tagjának is feladata lesz: éber figyelemmel kisérni a dolgok fejlődését és reméljük a legjobbat, de féljünk mindig a legroszszabbtól — hiszen a multak példái azt nekünk kötelességünkké teszik. Legyen szabad beszédemet egy megjegyzés, illetőleg kéréssel befejeznem. Én nagyon fogok örvendeni, ha ezen új viszonynak Olaszországgal első sorban a mi kormányunk azon hasznát fogja venni, hogy utánozza azt, a mit Mancini épen utolsó beszédében oly szépen kiemelt, a midőn ő maga, a külügyeknek vezetője, figyelmeztette a senátust arra, mennyire fontos az, hogy a parlamenteknek minél tágasabb köre, minél nagyobb befolyása legyen a külügyek vezetésére, hogy mily nagy veszedelem rejlik abban, ha ez egy ember kezébe van letéve. Vegye nevére a ministerelnök ur új szövetségesének ezen elveit és igyekezzék oda hatni, hogy a magyar országgyűlésnek mentül előbb ellenőrzési módja legyen a külügyekre. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tudomásul veszem a választ. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Kénytelen vagyok a t. képviselő ur beszédére pár szóval reflectálni főleg azért, mert épen ilyen tárgyban nem engedhetném meg, hogy szavaim máskép fogassanak fel, vagy máskép értelmeztessenek, mini a hogy azokat mondtam. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a posta szerepét vivőnek ugyan magamat nem tartom, de azt elismerem, hogy a mi közjogi viszonyaink szerint a monarchia egyik államának ininisteremöke a külügyministerétől eltérőleg ezen helyről nem tehet a külügyi kérdésekben nyilatkozatot. Egyébiránt, ha netalán a t. képviselő urat ez a kezemnél levő irat vezette félre, megjegyzem, hogy ez nem a külügy ministernek átirata, a melyből beszédemet tartom, hanem az Mancini olasz külügyminister beszédének, miután sajnálatomra olaszul nem tudok, német fordítása, (Derültség) a melyből bátor leszek ezután pár passust felolvasni. Különben a mit helyreigazítani szükségesnek tartok, ez a következő. A t. képviselő ur azt mondta, hogy én azt hangsúlyoztam, hogy ezen egyetértés nem támadásra, hanem a támadás megakadályozására szolgál, tehát kell, hogy legyen valaki, a ki támadni akar. Engedelmet kérek, én ezt nem mondtam. Én azt mondtam, hogy a béke fentartására van, éle nem irányul senki ellen, megnyugtatólag kell hogy hasson mindenkire; mert csak azt nyugtalaníthatná, a ki a békét megtakarná zavarni, ilyen hatalom pedig Európában nincsen. Én tehát épen az ellenkezőt mondtam. (Felkiáltások a szélső baloldalon: De Mancini !) A másik, a mire megjegyzést kivánok tenni 15