Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-205

205. országos ülés máiczins 12 138S. 77 állapotokból kiinduló ellenvetést szabad és lehet jogosultan felhozni, el nem ismerhetem. Egészen más lett volna, ha egy különböző természetű és külön alakú középiskola fogadtatott volna el, de ez az ország fejlődésének sajátlagos viszontagságai folytán nem következett be — és nem is kívánatos, hogy bekövetkezzék. Nem kívánatos, hogy bekövetkezzék egy, még a nevelési érdeknél is nagyobb érdeknél fogva, azon nemzeti érzület egybeforr adásának tekinteteinél fogva, a melyekre Grünwald képviselőtársam minapi beszédében igen helyesen hivatkozott és a melyek nemzedékünknek oly czélját és érdekét képezik, a melyek, hogy ugy mondjam, a mai nemzedék történeti feladatával, a haza történetével a múltban össze vannak forrasztva. Ennek következtében a kérdésnek ezen tanügyi és paeclagogiai oldalával nem akarok bővebben foglalkozni, habár itt lehetne még olyan szempontokat felhozni, a melyek eddig felemlítve nem voltak. Lehetne fel-* vetni azon kérdést, hogy az érettségi vizsgálat nem volna-e czélszerűbben más alakban érvényesíthető, a melyben mint felvételi vizsgálat jelentkezik a magasabb szakpályákra, vagy a melyben mint képesítő vizsgálat szerepel, mint pl. Francziaországban a bacca-laureárban. De ne feledjük el, ha e tekintetben a minister más álláspontra nem állott, mint a melyet a törvényjavaslatban elfogadott, őt épen azon tekintetek kímélése vitte arra, a melyeket a képviselő urak kiemeltek. Vitte azon traditió kímélése, a mely itt a szülők köreiben és kebelében általánosan tapasztalható és a mely ellen vajmi éles felszólalásokat hallottunk volna másutt. Mert ne feledjük, hogy a vizsgának ily átalakulása első sorban a tanítványok nagymérvű megterheltetésével járt volna, mert egészen más valami az, ha egy gymnasiumból kijött tanuló idegenek előtt tartozik vizsgát tenni, sokkal nehezebb feladat az, ha oly vizsgát tartozik letenni, minőt tulaj donkép csak az tehet le, a ki egy szakpályára készült s a kitől nem egy bizonyos módozathoz kötött, hanem általános és önálló ismeretet követelünk s egészen más az, ha saját tanári kara előtt teszi le a vizsgát. (Igaz!) S így itt azt hiszem, azon álláspontra áll, a mely, ha alakilag talán az igen t. képviselő urak nézeteinek inkább megfelelt volna, egy nagy anyagi sérelmet idézett volna elő. Egyébiránt annyit kénytelen vagyok megjegyezni, hogy azon tekintetek, a melyek ily könynyen változtathatók meg, egy alaki intézkedés által s azon tekinteteknek oly kiemelése, a mely egyszersmind súlyt fektet arra, hogy ha máskép kereszteljük el a vizsgát, de még nagyobb befolyást adunk az államnak, a melynek befolyása ellen folyvást tiltakoznak. Ezen tekintetek, nem akarom mondani, hogy helytelenek, hanem legalább nincsenek helvesen átértve. Es ez vezet felszólalásom második részéhez, j ahhoz, hogy épen azokra vonatkozólag akarok megjegyzést tenni, a melyek az autonómiával és a felekezeti tekintettel kapcsolatosan hozattak fel. (Halljuk!) Nem azon álláspontból akarok kiindulni t. ház, mintha én minden felekezet beleavatkozása és minden felekezeti álláspont jogosultságát a középoktatási törvény tárgyalásánál mereven meg akarnám tagadni. Mert az is lehet álláspont, sőt azt hiszem, álláspont, a mely előbb utóbb érvényre fog emelkedni Európa minden országában, ugy a hogy érvényre emelkedett ma is részben Angliában, egészen Francziaországban és Olaszországban. Meg fog jönni Magyarországban is az idő, midőn felmerül majd azon kérdés, hogy vájjon nem-e az államnak kell feltétlenül és irányadónak követelnie a középoktatási ügy egész vezetését. Ma igen számos tekinteteknél fogva nincs igy és a körülményektől fog függni, hogy kívánatos lesz-e, hogy bekövetkeznék. Ma nincs igy, mindenekelőtt igen egyszerű oknál fogva azért, mert az állam nem bir azon anyagi erővel, hogy ily feladatra egyáltalán vállalkozzék. De azért sincs itt az ideje, mert bármily behatóan ítéljünk, de oly keményen még nem itélte el senki a felekezeteket, hogy azt mondja, hogy egyáltalán nem érdemesek, hogy kellő felügyelet, kellő ellenőrzés mellett, ne teljesíthessék azon feladataikat, a melyeknek századokon keresztül nem dics nélkül feleltek meg. Végre, mivel mindenki meg van győződve, hogy minden felekezetben, felekezeti különbség nélkül megvan a hazafiság oly mértéke, hogy, ha a törvény intézkedése bizonyos mértéket és alapelvet állapít meg, iparkodni is fognak ezen törvénynek a nemzeti akaratnak megfelel őleg érvényt szerezni. Tehát nem állok azon álláspontra, a mely a felekezeti autonómiát e téren mereven, határozottan elitélné. De épen ezen autonómia terén akarok maradni és vizsgálni azt, hogy vájjon jogosultak-e azon félj aj dúlások, panaszok, melyek e tekintetben történtek. Es mikor ezt teszem, el akarok tekinteni azon hangtól, azon alaktól, melyben ezen panaszok netán jelentkeztek. Természetes, hogy mindenütt, a hol sérelmet vél valaki látni, ingerlőbb, mint talán különben volna, élesebben hangzik fel a panasz, mint talán a ki a fájdalmat érzi, maga kifejezni akarná. De azt hiszem, hogy mikor az állam ráállott azon álláspontra, hogy a felekezetek intézkedési jogát csaknem érintetlenül hagyja, csak azon keretet szabályozta, mely az által betöltendő. Mikor az állam másrészt lényegileg magának az ellenőrző szerepet akarja biztosítani, akkor ezen intentió ellenében feljajdulásnak és panasznak nincsen helye — az alak ellen lehet. Vizsgáljuk meg majd az illető egyes szakaszoknál, melyek netalán sérelmeseknek találtatnak, a mi pusztán a formára vonatkozik, az nemcsak módosítható, mindenesetre