Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-219
219. országos ülés április 7. 1883. 381 noha nem mindig tartotta helyesnek, hódolattal fogadta e kegyelmi tényeket, mert azokban a fejedelem kegyességét, jóakaratát és különösen alkotmányos érzületét látta kifejezve, csakis azzal nem lehetett eleinte tisztában, miként lehet az, hogy az, a ki mint országgyűlési képviselő, mint a képviselőház igazságügyi bizottságának tagja és mint annak referense a büntető törvény tárgyalásánál mig oly szükségesnek tartotta a párbajvivásra szigorú büntetést szabni, most, a hogy ministerré lett egészen megváltozott és alig ítéltetett el valaki párbajvétség miatt, be sem várva azt, hogy az illető kérvényt adjon be, sietett mindjárt a megkegyelmezésért felterjesztést tenni. A közvélemény kutatta ezen változásnak alapját, okát és a kétség eloszolván, nyilvánossá lett, hogy a mi igen tisztelt igazságügyminister urunk, mint kifogástalan gavallér ember, mióta állásánál fogva a felsőbb körökbe belejutott, maga is egész készséggel elismeri a párbajok nemességét, szükségességét s bűnnek tartaná párbaj miatt valakit büntetéssel sújtani, de természetesen csakis akkor, ha azok, a kik a párbajban résztvettek, rangbeliek. És hogy t. ház, ez csakugyan igy van, annak leginkább tanúbizonysága az, hogy köztudomásilag voltak esetek, midőn egyesek a párbajba bele kényszerittettek,'csupán sportból és nyegleségből olyanok által, kik a fegyverforgatásban nagy jártassággal birnak és az igy bele kényszerítettek, sokszor nagy sérüléseket kaptak, sőt volt eset rá, midőn életüket is elvesztették és daczára annak, hogy e miatt az az egész polgári közvélemény fel volt háborodva, a t. igazságügyi minister ur lovagias lelkülete mégis mindig talált módot arra, hogy a legfelsőbb megkegyelmezést elősegítse. Ennek azután az volt a természetes következménye, hogy a törvényszéki tárgyalások, melyek párbajok miatt tartattak, nevetségesekké lettek, a birák komolysága, a birói ítélet kimondása valóban komikussá vált, mert mindenki tudta előre, hogy azon új körnek szelleme által vezéreltetve, a melynek a t. igazságügyminister ur ideiglenesen állásánál fogva tagjává lett, a megkegyelmeztetés végett bizonyára lépéseket teend. Ily előzmények után t. ház, csakugyan meglepő volt rám nézve a múlt hóban, midőn azt a hirt hallottam, hogy egy vasmegyei birtokosnak, bizonyos Ebergényi István urnak kegyelmi kérvénye, a ki párbaj miatt elitéltetett, visszautasittatott. Én megvallom, hazugnak tartottam először ezt a hirt, mert biztos tudomásom volt róla, hogy a többiek, a kik ugyanezen párbajban résztvettek és a kik erősebben büntettettek s igy a törvényszék véleménye szerint bűnösebbek voltak, mindannyian megkegyelmeztettek. Én nem tehettem fel a tisztelt igazságügyministerről azt, hogy ugyanegy ügyben kétféle mérleggel mérje az igazságot. De már azért sem hihettem ezt, mert positive tudtam, hogy e párbajban senkiben sérelem nem történt, azt pedig a legdurvább sértésnek tartottam volna feltenni a minister úrról, hogy ily esetben a megkegyelmezést eszközölje, midőn ott, hol halál következett be, a kegyelmet kérelem nélkül is javaslatba hozza. Kivancsiságból utána jártam a dolognak és megtudtam, hogy mindazoknak kérvényét, a kik elitéltettek, az eljáró királyi törvényszék egyforma pártolással terjesztette fel; megtudtam azt, hogy az elitéltek, a kik kegyelmet kértek, kivéve Ebergényi István urat, mindannyian magán kihallgatáson is voltak dr. Pauler Tivadar, igazságügyi minister, valóságos belső titkos tanácsos és a Lipót-rend nagykeresztese ő excellentiájánál, hogy az általok beadott kérvényt kellő alázatossággal bemutassák és támogathassák a kegyelmes urnái. Megtudtam, hogy a minister kivéve Ebergényi István urat, a többire nézve azon véleményt adta, hogy megkegyelmezésre ajánl tatnak. Ennek az lett a következése, hogy mig a többiek szabadultak Ebergényi a büntetést kiállotta s legalább alkalma volt azon államfogháznak nevezett váczi börtönben a penészvirágokról tanulmányokat gyűjteni. (Derültség a szélső baloldalon.) Hogy csakugyan ily okok lehettek azok, melyek a minister ur elhatározására befolyással bírtak, arról is alkalmam volt meggyőződni, mert arról is tudomásom van, hogy midőn egy tekintélyes állású egyéniség magán úton interpellálta a minister urat, hogy miképen tehetett ily részrehajló elhatározást, a minister ur azt felelte rá, hogy azon lehet könnyen segíteni, adjon be Ebergényi egy újabb kérvényt s ő kész leend azt rögtön ajánlókig felterjeszteni. Ebergényi azonban ugy látszik, mégis nagyobb gavallér volt, mert azt felelte rá, hogy ő újból nem folyamodik, de különben sem érzi magát jogosítva arra, hogy újabb kérvénye által alkalmat szolgáltasson arra, hogy az alkotmányos fejedelem egyik szavát a másikkal megczáfolni legyen kényszerítve. Én azt hiszem t. ház, hogy ezen meg nem kegyelmezésnek alapja az volt, hogy Ebergényi ur nem tudott arról, hogy neki is magán kihallgatást kellett volna kérnie a minister ő nagyméltóságánál, vagy hogy elfeledte bemutatni nemes levelét és birtokivét és ezen okokból a minister nem tudhatta megbírálni, vájjon Ebergényi ur rangbeli-e? s igy nem tudhatta, hogy mint ilyen, jogosítva volt-e párbajt vívni. (Derültség a szélső bálon.) Akármint történt a dolog, annyi bizonyos, hogy mindnyájunkat érdekel annak megtudása, hogy a magánkihallgatáson való megjelenés a czímezés helyes megválasztása, az alázatos modor mind olyan kellékek-e, melyek nélkül a minister nem érezheti jogosítva magát, mint rangbéli gavallér ember, az illetőt megkegyelmezésre ajánlani. Interpellátióm a következő: (olvassa.)
