Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-218

348 218. or zágos ülés április 6. 1883. Elnök: T. ház! Következik a szavazás. A 7. §-ra hat módosítvány adatott be. Az első kérdés az lesz: elfogadja-e a ház a 7. §-t a bizottság szö­vegezése szerint szemben a Madarász képviselő ur ellenindítványával, igen vagy nem? Ezen kérdést azért kell feltennem, mert a többi módosítványok oly természetűek, melyekre nézve külön fog kelleni szavazni és pedig azt tar­tom, hogy bekezdésenkint haladva. Azután ha ez el fog dőlni, fogom majd felolvastatni a módosít­vány okát. Ha elfogadtatnék Madarász képviselő ur ellenindítványa, akkor természetesen mindezen módosítások elesnek. Madarász képviselő ur ellenindítványát szükséges lesz most mindjárt fel­olvasni. Buka FerenezjegyZÖ (olvassaa Madarász József elleninditványát). Elnök: Kérdem a t. házat, elfogadja-e szem­ben ezen ellenindítványnyal, a 7. §-t a bizottság szövegezése szerint, igen vagy nem ? (Felkiáltások : Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik elfogad­ják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A több­ség elfogadja s igy Madarász képviselő ur ellen­indítványa elesett. Most az első bekezdésre vonatkozólag beadott két módosítványra nézve lesz szükséges a háznak határozni. Azt hiszem, hogy az első bekezdést a t. ház elfogadni méltóztatik, miután az nem támad­tatott meg, hanem két beillesztés van, a melyek egyikét gr. Apponyi Albert képviselő ur, másikát Wolff képviselő ur hozta javaslatba. Azt hiszem tehát, hogy az első bekezdésre vonatkozólag nem kíván a t. ház szavazni, hanem kijelenthetem, hogy az elfogadtatik. (Helyeslés.) Kérdem tehát, elfogadja-e a t. ház Wolff képviselő ur módosít­ványát, a ki azt kívánja az első sorban ezen szó után: „hitfelekezetek" beilleszteni; „törvényható­ságok, községek, társulatok és egyesek". A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadta el. Következik gr. Apponyi képviselő ur módo­sítványa, mely szerint az első sorban ezen szó után „fentartott", beillesztetnék: „és felekezeti főható­ság igazgatása alatt álló" s ha az elfogadtatnék, a módosítás a szövegen mindenütt következetesen keresztül volna viendő. Kérdem a t. házat, méltóz­tatik-e elfogadni gr. Apponyi módosítvány át ? (Igen! Nem!) A kik elfogadják méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadta el. E szerint az első bekezdés változatlanul megmaradt. A második bekezdésre nézve Zay képviselő ur adott be külön szöveget. Ezzel szemben hasonló­kép szükséges lesz a bizottság által javaslatba hozott szöveget megállapítani s ha az meg lesz állapítva, akkor j ön kérdésbe Helfy képviselő ur módosítványa, mely beillesztést tartalmaz. Zay és Helfy képviselő urak módosítványai fel fognak olvastatni. Duka Ferencz jegyző (olvassa Zay Adolf és Helfy Ignácz módositványait). Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e el­fogadni a második bekezdést, szemben Zay kép­viselő ur módosítványával? (Igen!) Azt hiszem, ki­jelenthetem, hogy elfogadtatik és ezzel Zay kép­viselő ur módosítványa mellőzve van. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e elfogadni a Helfy képviselő uraltál ja vaslatba hozott beillesztést? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A többség nem fogadta el. E szerint a második bekezdés is változatlan maradt. Hátra van még a Taniásy képviselő uraltál javaslatba hozott harmadik bekezdés! Duka Ferencz jegyző (olvassa Tamássy Béla módosítványát). Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e el­fogadni a Tamássy Béla képviselő ur által javas­latba hozott harmadik bekezdést? (Elfogadjuk!) Azt hiszem kijelenthetem, hogy elfogadtatott. Következik a 8. §. Tibád Antal jegyző (olvassa a 8. §-t. Zsillinszky Mihály: T. ház! (Halljuk!) A 8. §., mely a tantárgyakban elérendő czél s en­nek alapján a tanterv megállapításáról szól, egyike a legfontosabb szakaszoknak s ép azért bátor le­szek ahhoz egy rövid módosítványt benyújtani, még pedig annak második bekezdéséhez. Hogy a minister közvetlen vezetése és ren­delkezése alatt álló intézetekben a tantárgyakban elérendő czél, a tanrendszer, a tanterv, sőt még a tankönvvek is a minister által határoztassanak meg, ezt természetesnek és helyesnek találom; hogy azonban a történelmileg kifejlett autonómiá­val biró felekezetek által fentartott tanintézetekben is ugyanezen joggal Mrj on, azt én sem szükségesnek, sem helyesnek nem tartom. A felekezetek ugyanis, mindaddig, mig az állam nem lesz azon helyzetben, hogy valamennyi középtanodának fentartását és vezetését kezébe vegye, tulajdonkép az állam kötelességét teljesíti. Azon nagymérvű kiadásokat, a melyeket az autonóm felekezetek iskoláik fen­tartására fordítanak, tulaj donkép az államnak kel­lene viselni, (ügy van! a szélső haloldalon.) Már ezen szempontból is méltányosnak találom, hogy azon intézetekben, a melyeket az autonóm feleke­zetek tartanak fenn, a tantárgyakban elérendő czél, továbbá ennek alapján a tanterv és tanköny­vek meghatározása továbbra is a felekezetek kezé­ben maradjon. Az 1791 : XXVI. törvényezikk 5. §-a nem­csak az iskolák felállításának és a tanárok válasz­tásának szabadságát tartotta fenn, de fentartotta egyszersmind — a mint ott ki van fejezve —- „a rationem, normám et ordinem docendi et discendi" jogát is. Ezen jogot a felekezetek mai napig gya*-

Next

/
Thumbnails
Contents