Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-214

214. országom ülés április 2. 1883. £7J De kérdem, milyen sikerű lehet azon tanulás, a melynek háta niegett lappang az a gondolat, hogy elvégre is az a tantárgy nem ponderál, mert ha az illető e tantárgyból elégtelen osztályzatot kap, bár mikor lehetséges lesz a hellenofilek közül a hellenofobok csoportjába csapni át. Három-négy kitűnő tehetségű és szorgalmú ifjú igy is találkozni fog ugyan minden évben egy-egy gymnasiumban, a kik az érettségi vizsgát a görög nyelvből jó sikerrel fogják kiállani; de nem hiszem, hogy legyen elegendő szám csak arra is, hogy a classicus nyelvek tanárainak és a hittani hallgatóknak contingensét fedezze, nem hogy a görög nyelv irodalmából meríthető szellemi kincset a nemzet számára folyvást kamatoztassa. Pedig a görög irodalom tanulmányozása és az a haszon, a mely abból a nemzeti culturára kiárad, kell, hogy előttünk, magyarok előtt is épen oly fontos szempont legyen, mint a milyen fontos szempont az az európai művelt nemzetek előtt és a milyen fontos fog maradni még hosszú időn keresztül, daczára azon szórványosan előforduló különvéleményeknek, melyek a delendam censeo-t hangoztatják. Nem szükséges itt a görög nyelv és irodalom eulturalis jelentőségének momentumát részletesen fejtegetnem. Tudják azt azok is, a kik a Móricz Pál t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatra fognak szavazni. Tudják, hogy a jelenlegi keresztény európai culturának gyökere épen a görög földről fejlődött terebélyes fává; tudják, hogy az egész kereszténységnek vallási elemeit épen a görög szellem és bölcselet dolgozta át ugy, hogy azokból egy egyetemes világvallás fejlődjék ki. Azt hiszem azért, hogy valamint a kereszténytől egészen különböző mohamedán cultura soha nem nélkülözheti, de nem is akarja nélkülözni az arab nyelvet, a mely természetes alapját képezi, ugy a mi eulturánk sem nélkülözheti a görög nyelv tanítását. Tévednek azok, a kik e culturai szerepet egyedül a latin nyelvre akarják átruházni. A latin nyelvnek megvan a maga kiváló fontossága, a mi speciális hazai multunk szempontjából, de a görög nyelvet nem helyettesítheti, nem pótolhatja. Tudjuk, hogy a római irodalom, az egyetlen jogtudományt kivéve, a görög irodalomnak szellemben, tartalomban és mintában csak utánzata; tudjuk, hogy a római bölcsészek a görög philosophiai iskoláknak voltak növendékei; tudjuk, hogy a római történetírás és a szónoklat a görög rhetorikának és históriának csak képmása; a római művészet csak másolata a görögnek. Már pedig a másolat soha nem fogja helyettesíteni az eredetit. Hogy olyan kísérletnek, mely a görög nyelv megszüntetésével a classicai képzés összes feladatát egyedül a latin nyelvre akarja ruházni, az összes culturára való ártalmas befolyását történelmi példával is igazolhatjuk. És ezt a történelmi példát a középkor szellemi állapota szolgáltatja. (Halljuk!) Az ó-kori civilisatio tetőpontján, "a mint tudjuk, a görög nyelv ismerete három világrészben volt elterjedve. A rómaiak második anyanyelvük gyanánt beszélték a görögöt. A görög nyelv volt az, a mely az egész világon mindenfelé csatorna gyanánt vezette a legmagasabb műveltséget. A középkornak kezdetén beállt politikai változások következtében ennek a csatorna-hálózatnak az az ága, a mely a nyugat felé vezetett, egyszerre kiszáradt. A nyugati népek elfeledték a görög nyelvet, elhanyagolták irodalmának tanulmányozását. És mit látunk ennek következéséül? Azt, hogy vadság, szellemi sekélyesség, lélekölő scholasticismus váltotta föl azon nemes pezsgést, az ideális után való törekvést és a finom ízlést, mely az ó-kort iellemezte. Es viszont, mikor a XV. szazadban a renaissence beállt, minek köszönhetjük, hogy a szellem megifjodott tudományban, irodalomban és művészetben? Ismét annak, hogy a görög irodalommal és nyelvvel való foglalkozás új virágzásnak indult. Merek állítani t. képviselőház, még ennél is többet, merem állítani nevezetesen azt, hogy az új kor legműveltebb népeinek irodalmai is, a hol és a mennyiben eredeti fejlődésnek eredménye, épen a görög nyelv és irodalom beható ismerésére támaszkodva fejlődnek ki a tökély magaslatára, az angol, a franczia, a német szépirók és történészek legkitűnőbbjei, a görög szellemnek a befolyása alatt állottak és a mi nagyot, szépet és a változó kornak változó ízlése által el nem avíthatót létrehoztak, létesítették: tették azt az által, hogy saját nemzeti tehetségöket a görög szellem vasfürdőjében edzették meg. (Halljuk!) Schiller és Goethe német szellemük daczára, egészen a görögök tanítványai. Beranger dalai, ha leszámítjuk a hely és kor közti különbséget, mintha csak egy görög lant húrjairól fakadnának. Byron ép oly rokonszenvvel vonzódik a régi görög classicismushoz, mint politikai rokonszenvével fordult az új görögök felé. A mi hazánkat illeti, Kazinczy Ferencz a görög szellem képviselője s a görög izlés fölkent papja; Kölcsey nemes idealismusa és formatökélye a görög szellem melegében fejlett ki; jelen drámairodalmunk legszerencsésebb művelője szintén görög tárgyakon kezdte munkálkodását s a görög drámairodalomnak tanulmányozásával fejleszti folyton tehetségét. És a ki valamennyi közt a legnagyobb, Arany János a maga költői ingeniuma nemzeti őserejének birtokában, tudjuk, hogy mennyire foglalkozott a görög irodalom termékeivel. Mert a görög irodalom művelésének az a kiváló fontossága van, hogy a tanulmányozó eredetiségét épen általános jellegénél fogva nem csorbítja. Nekünk tehát magyarokul, ép azért van rá szükségünk, hogy ne más irodalmak közvetítésével jussunk el a görög irodalomban rejlő kincsek birtokába, mint eddig nagyrészt történt, menjünk el