Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-210

210. országos ülés mircxins 17. 1883. 221 den helyes tanrendszerrel szemben, a mely Magyarországon egyátalában inanguraltatik. T. ház! Én magam úgyszólván egész életemben semmi iránt sem viseltettem nagyobb érdeklődéssel, semminek előmozdítása iránt sem viseltettem nagyobb érdeklődéssel, semminek előmozdítása iránt nem viseltettem annyi érzékkel, mint a kultúra előmozdítása iránt: de az igaz, hogy a mi az újabb kulturális haladásunkban történt, abban a hatalomnak mentől kevesebb része van, a hatalom mindig csak a magánosok, a buzgó hazafiak által megérlelt gyümölcsben akar részesülni, bevárja a gyümölcsöt és annak némely részét a maga számára le akarja foglalni. Nem ott kell reformálni a tanügyet, a hol a t. minister ur contemplálja. Már például Mészáros Nándor képviselő ur felállította a nagy tételt, hogy tessék elfogadni a középiskolai törvényjavaslatot, mert hiszen a középtanodától függ az egyetem kitűnősége. És merőben megfeledkezett arról, hogy itt a hatásnak kölcsönösnek kell lenni, hogy a jó középiskola a kitűnő egyetemtől függ és viceversa, hogy ott folytonos kölcsönös hatás és visszahatásnak kell lenni, mert máskép az organismus nem egészséges. Én ennélfogva a t. minister urnak ajánlanám azt, hogy vegye egyszer elő az egyetemi oktatást, nézzen k rül az egyetemen, a hol mai napság a tanszabadságot valóságos tan-anarchiává teszik, a hol semmi rendszer, semmi methodus, semmi vezetés, a hol a tanárok hatása az ifjúságra a minimumra reducalódik, a hol a nepotismus üti fel tanyáját, a hol mindenféle visszavonult statusférfiak találnak menedéket, a hol a családok betelepedtek, a hol oly ifjak, a kik szépek és követelők, azonban proteetió folytán jutnak oda s aztán ott állnak üres padok előtt, mert a gymnasiumban kifáradt ifjakat megragadni nem birják, egyáltalában nem oda valók, éretlenek, proteetió útján kathedrát foglalnak el. (ügy van! a baloldalon.) Én középiskolai rendszerünket és kiváltképen egyetemi rendszerünket vádolom azzal, a miért némely iparágak a t. minister urnak nagy hálával tartoznak, vádolom, hogy Budapesten a kávéházi nevelés oly virágzó lett, oly szerfelett nagy szerepet játszik. (Igaz ! ügy van! a szélső balon.) A tanszabadságot nem szabad ugy|értelmezni, a mint nálunk értelmezik, a hol a tanszabadságot már most összekötik azzal is, hogy bizonyos befolyásos családok fiainak szüksége van kathedrára, tehát szétbontják a disciplinákat, a melyekre egy ember elég és jó is, ha csak egy ember van; de ime kineveznek ily tanszékekre egyeseket jutalmul másokkal szemben, a kik már régen ezen pályán vannak, azok a régiek meghagyatnak, hogy legalább tanítson valaki e szakban. A tanszabadság az sem, a mely abban találja legfőbb virtusát, hogy az ifjúságot hagyva kénye-kedvére, vele összeköttetésbe nem lépve, nem téve meg vele szemközt a tanári kötelességeket, aztán viszi az éretlenséget egy oly vizsgarendszerbe, a mely a maga nemében páratlan és a mely már tűrhetetlen s hol aztán ugyanazon tanárok, a kik elhanyagolták az ifjúságot, vagy előadásukkal nem tudtak odaemelkedni, a hova emelkedniök kellene, passiójukat találják abban, hogy azokat az ő általuk rosszul nevelt ifjakat megbuktassák. (Tetszés a szélső balon.) Nem azt kívánom én t. képviselőház, sem az egyetemi, sem a középtanodai oktatástól, a mit egy jeles geológus, az öreg Haidinger tapasztalt és a mi voltaképen a boldogult Ferencz császárnak a nézete volt a tanításról. Egyátalában nem azt követelem én. Ha nem méltóztatik talán tudni kívánni, hogy mi volt ez, (Halljuk!) hát én szívesen megmondom. Midőn a híres svéd Buch megkezdte a földtani kutatásait és elküldte első művét az akkor még ifjú és a tudományokért rajongó Haidingernek, ez elolvasta a művet és bejáratos lévén az udvarhoz, fogta és elvitte azt ő felségéhez, figyelmébe ajánlván, hogy ez egy egészen új tudományszak és ez egy nagyszerű vívmánya az emberi szellemnek. És midőn 14 nap múlva a császár őt maga elé parancsolta, azt mondta neki: „Jó, jó, kedves Haidinger, ez csakugyan egy új tudományszak és kitűnő tudományszak, de ezt nálunk tanítani nem szabad, mert ez összeütközik a genesissel, a bibliával." Én nem a tanításnak azt a megszorítását értem, hogy e tekintetben a szakok elüttessenek annak tanításától, a mit a tudomány kifejlesztett; hanem azt akarom, hogy az egyetem se kövessen tanításaiban anarchiát, hanem az egész testület, az egész tudományos intézmény, a mint van, egy világos terv szerint, számítva az anyaggal, a melyet neki a nemzet nyújt, tanítsa és vezesse az ifjúságot ugy, hogy az megfeleljen életpályáján a maga hivatásának. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Én t. képviselőház azzal rekesztem be szavaimat, (Halljuk!) hogy kimondom, hogy én nem fogom azt megérteni a t. minister úrtól sohasem, hogy ha ő ilyen hosszas, ilyen beható vita után, a melyben nemzetiségi és confessionális velleitások, mindenféle sérelmek előhozattak épen e törvényjavaslattal szemben, hogy ő nem fogja indíttatva érezni magát, hogy ezt a törvényjavaslatot visszavonja s az itt hallott hangokhoz módosítsa és tegye meg azt, a mire okvetetlenül szükség van, t. i. a tanügy rendezésében odáig elmenni, a hova a jelenlegi viszonyok közt, érdekek sértése nélkül és szenvedélyek felidézése nélkül egyátalában elmenni lehet. (Helyeslés a szélső balfelöl,) Ezt én elfogadom államférfiúi eljárásnak. De azt, hogy cynicus módon kihallgatni egy vitát; egyetlen egyszer sem emelkedni fel, hogy a t. minister ur a vitának irányt adjon, hogy a feltámadt kételyeknek megnyugtatást adjon; nézni itt