Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-203

14 203 országos tíés márczius 9. 1883. és angol társadalom az önsegély elve által vívott ki csudás sikereket; nálunk csak nem rég még a protestáns egyházak voltak ez elv egyedüli letéteményesei. De midőn a protestáns egyházak önkormányzati jogának a tanügy terén kivívott sikereit ily képen ismerem és azoknak teljes elismeréssel adózom: épen mint protestáns ember nem zárkózhatom el annak belátása elől, hogy újabb időben sokat változtak a viszonyok, még pedig nem előnyére a protestáns tanügynek s a változott viszonyok arra intenek, hogy ha a tanügy terén — mert hiszen a szorosan vett vallási autonómia érintését nem czélozza senki — mereven ragaszkodunk, nem autonóm jogainkhoz, hanem e jogok külső formáihoz: akkor nem fog a protestáns autonómiának igazat adni se a közvélemény, se a jövő. A viszonyok változását én elsőben is azon tényben látom, hogy az állam most már egész hatalmával kilépett a közoktatás terére s állítom ezt az előttem szólott tisztelt képviselő ur statisztikai adatai ellenére is; mert a mit az állam a közoktatás körül tesz, azt nem lehet pusztán számokban és forintokban fejezni ki. Eddig a protestáns felekezetekkel csak más felekezetek versenyeztek; a győzelem, vagy legalább az egyenlő lépéstartás nem volt nehéz. Ma kénytelen az elfogulatlan bíráló bevallani, hogy a protestáns intézetek — és itt épen a középiskolákról, különösen a gymnasiumokról szólok — igen sok esetben nagyon nehezen vagy épen nem birjuk Id a versenyt az állam által föntartott, vagy annak közvetlen felügyelete alatt álló hasonnemű tanintézetekkel. Ez utóbbiaknak tanáraik jobb fizetéssel vannak ellátva, nagyobb számmal vannak; fölszerelésük teljesebb és gyűjteményeik gazdagabbak. Kijelentem, hogy nem minden protestáns középiskolára vonatkozik ez, mert azok közt is vannak olyanok — rendesen régi és vagyonos főiskolák alkatrészeit képező gymnasiumok — melyek semmi tekintetben nem állanak hátrább a legjobb állami középiskoláknál Fájdalom, azonban vannak ilyenek mellett, nyomorúságosnál nyomorúságosabb zugiskoláik is, melyek ötven évvel vannak elmaradva a mai fejlődéstől, melyeknek léte semmi által sincs indokolva. Mi következik mindebből? kérdheti valaki. Az talán, hogy a protestánsok zárják be középiskoláikat, mivel hogy ugy sem tudnak concurrálni az állammal? — Nem ez következik. Az élet megmutatja, hogy mi következik s az élet gyakorlása elől nagyon bajos a régi törvények §§-ai közé menekülni. Azt mutatja ugyanis az élet, hogy a protestánsok eddig is, vagy kénytelenek középiskoláikat az államiakkal conformisokká tenni; a tanterv, a tanárok száma, ezek fizetése, a berendezés és minden szükséges kellékek tekintetében lehetőleg alkalmazkodni ahhoz, a mit az állam tesz; vagy pedig kénytelenek iskoláikat tengéletre kárhoztatni, menedékhelyévé tenni — vagy legalább engedni, hogy azzá váljanak — az obseurantismusnak s a jobb iskolákból oda sereglő tehetetlen tanulók söpredékének. Bizonyára az autonómiának legbuzgóbb hivei sem akarják ezt; nem akarják, hogy a protestáns iskolai autonómia a visszaéléseknek, elmaradottságnak és slendriánnak szolgáljon lepléül. De ha ezt nem akarják: akkor a jelen törvényjavaslat ellen egészben nem lehet jogos kifogásuk. E törvényjavaslat nem követel többet, mint a mennyit a fejlődés menetével lépést tartó protestáns gymnasiumok már ugy is régen életbe léptettek; azok az iskolák pedig, melyek erre vagy nem képesek, vagy a föntartó testület nem is akar érttök annyit áldozni, hogy versenyképesekké legyenek: azok csakugyan legkevésbé sem érdemesek az autonómia és azon tisztelt képviselő urak védelmére, kik valószínűleg egyáltalában nem is ismernek e fajta iskolákat. Mondám, hogy a viszonyok a régibb időkhez képest változtak és ezzel számolni kell a protestáns iskolai önkormányzatnak. Változtak nevezetesen abban is, hogy az állam a közoktatás és nevelés ügyét, mint a saját eminens jogát, a maga kezébe és gondoskodása alá vette. Az 1790—1. XXVI. törvényczikk kora e tekintetben a protestáns felekezetek tanügye iránt a teljes közönyösség álláspontjára helyezkedett; vagy talán még tovább ment, a mennyiben nem látta szívesen, ha a protestánsok iskolái jókarban és hirben állanak; a mint hogy a katholikus növendékeket el is tiltotta azok látogatásától. Ma ellenben az államhatalom nem a közönyös néző, hanem az érdekelt fél álláspontján áll. Valamint felügyel arra, hogy a népoktatás minden jellegű iskolákban megfelel-e a törvény kívánalmainak: gondoskodik arról, hogy a közép- és felső iskolákból kikerült tanuló-ifjúság bírjon az ismeretek azon mértékével, melyet megkívánhat az állam azoktól, kikre bizonyos állami funetiökat biz, vagy kiknek nyilvános functiók gyakorlását megengedi. Az államnak fő felügyeleti jogát az 1791: XXVI. t.-cz. szabályozza és biztosítja. Kifejezésre jut az majd ezen szavakban: assensus regins, majd ezekben: suprema inspectio. De épen az a kérdés, miben áll s mennyire terjed ez a főfelügyéleti jog? Ezt szerintem egy törvényjavaslat örök időkre meg sem határozhatja. Kimondhat annyit, a mennyit az 1791: XXVI. t.-cz. kimond, hogy t. i. a protestánsok szabadon rendelkezhetnek iskolai ügyekben, „salva suaeMajestatis suprema inspeetione" (Halljuk!) de valami perpetua sanctio-félét állapítni meg arra nézve, hogy miben áll az a suprema inspectio? — az lehetetlen. Ma kell hogy másban álljon, mint