Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-209

192 209. országos ülésr máezius 16. 18S3. melyet magunk csepegtettünk beléjök institutióink által." T. ház! Ez megfelel a valóságnak. Ecsetelve a magyar országgyűlésnek akkori magatartását, kijelentette Mocsáry képviselő ur a könyvében — és ezen szavakat még ma is jó lesz t. képviselőtársaimnak jól emlékezetükbe vésni — hogy „Ott, hol csak nagylelkűség és nemes érzelem kell, egy magyarországi képviselet bízvást hiheti mindenkor, hogy a kellő szellem által nem inspirálva, de a hol eszélyesség kívántatik, ott gyarló lehet minden halandókból álló testület és ép a nemzetiségi kérdésekben a magyar képviselet el hagyta magát ragadtatni ragaszkodása által nemzetiségéhez és nemzeti nyelvéhez azon páni rettegés által, melyet a panszlavismus szült." Hát t. ház, históriai hűséggel elősorolta aztán az igen t. képviselő ur — én őt követem és csak az ő szavait használom — mindazt, a mi e tekintetben az országgyűléseken történt. 1790-ben csupán az iránt intézkedett az országgyűlés, hogy a József császár által behozott német nyelv kiküszöböltessék. Az akkori törvény 16-dik czikke azt rendeli, hogy a magyar nyelv terjesztése és kipallérozása végett az iskolákban tanszékek állíttassanak. Az 1790: VII. t.-cz. azt rendeli, hogy a magyar nyelv az ország határain belül rendszerinti tantárgy — stúdium ordinatum — legyen. Az 1805: IV. t.-cz. azt rendeli, hogy az országgyűlési feliratuk — columnaliter — magyar és latin nyelven szerkesztessenek, a törvényhatóságoknak megengedtetik magyarul törvénykezni és a helytartótanácshoz magyarul irni. Az 1830: VIII. t.-cz. rendeli, hogy a helytartótanács a törvényhatóságokhoz intézett válaszokon kivül minden egyéb leiratát is magyar nyelven adja ki. Hát t. ház, mindezekre igen helyesen és jogosan azt mondja Mocsáry képviselő ur, mondom vele én is: ., Mindaz, a mi eddig történt e tárgyban, tökéletesen mérsékelt és méltányos volt". Az 1830-iki országgyűléssel kezdődik azon időszak, melyben a latin nyelv ugy tekintetik, mint a magyar nyelv ellensége, sőt a többi élő nyelv rovására nyíltan czélba vétetik a magyar nyelv terjesztése. Az 1836 : III. t.-cz. meghatározta, hogy a törvények eredeti szerkezete magyar legyen. Az 1840. t.-cz. által már nem permissive, hanem kötelezőleg hozatott be a magyar nyelv általános hivatalos nyelvül az ország határain belül. Az 1844 : III. t.-cz.-ben a magyar nemzetiség fogalmának azonosságát a magyar nyelvével hivatalosan felállították. Az 1848. törvényben az ország határain belül minden megyében kizárólag a magyar nyelv rendeltetett tanácskozási nyelvül. Hát t. ház, ezekre azt mondja Mocsáry képviselő ur, „ugy vélem nem lehet tagadni, miszerint ez valóságos és pedig nem arithmeticai, hanem geometriai progressió". Igaz, hogy a szegedi országgyűlés törvényt hozott a nemzetiségi egyenjogosításra. A szöveget nem bírtam megszerezni, de tudomásom van róla. Mindezen dolgoknak következményei is voltak és ezen következményekből ugy hiszem, tanulni kell. Mi volt tehát mindezen felsorolt dolgok következménye? Elve az általam említett könyvnek szavaival, az említett intézkedések jogosságáról, czélszerűségéről, következők mondatnak: „Hogy magánkörökben, hogy az irodalom terén is lehetlen volt elkerülni az agitatiót s a kisszerű és szenvedélyes szóváltást, az igen természetes volt. De ha a törvényhozás nem szólott volna az ügybe s nem állott volna azoknak részére, kik a magyarság ügye mellett vitáztak, ki lett volna rántva az alap elleneinknek beszéde s okoskodása alól." Továbbá azt mondja: „Nem kellett volna a nemzetnek, mint az ország összességének országgyülésileg párthoz állania. Az országgyűlésnek mindig azt kellett volna szeme előtt tartani, hogy ő nem más, mint Kegnuni Hungáriáé cum partibus adnexis; azt kellett volna szeme előtt tartani szünetlenül, hogy ő az ország minden rendű s nyelvű lakosainak képviselete, nem pedig egyesület, mely czélul tűzte ki magának a magyar nemzetiség terjesztését s bízta volna ezt a nemzetre, hogy védje s eszközölje azon eszközökkel, melyek más utakon is bőven kezei közt voltak. Ez agitatió kérdése volt s az agitatiót semmi jól rendezett alkotmányos statusban nem lehet átvenni a nemzet hivatos képalviseletének." T. ház ! Mutatis mutandis, most is ez történik körülbelül. És hogy mennyire térnek vissza a múlt idők jelenségei, mutatja azon ezélzása a t. szerzőnek, midőn könyvében azt kérdi: ' „Segített-e valaki a harezban? Mellettünk volt-e a német elem, melyet épen legközelebbről kellett volna küzdelmünknek érdekelni; biztatott-e bár legkisebb rokonszenvi nyilatkozattal, de sőt ellenben nem nézte-e kárömmel a megtörhetlen makacs, tót fajnak kínos küzdelmét? Eleven emlékezetünkben lehetnek a németországi sajtónak nyilatkozatai. Mi igazán magunkra voltunk hagyatva s mégis nemcsak hogy alig volt erőnk elégséges magunk rovására, de még mi tartottuk elég erősnek magunkat arra, hogy támadálag léphessünk fel." „A kívánatos mellett elfeledtük a valót, a lehetségest. Az ország gyűlése megfeledkezett valódi állásáról; elfelejtette, hogy habár magyarokból s magyar nemesekből áll fejenként, azért ugy kell tekintenie magát, mint az egész országnak, HZ ország minden fajú s nyelvű összes lakosságának képviselőjét. De az országgyűlés pártjára állott az ország lakossága egy részének s a helyett, hogy mint közvetítő s mérséklő állott volna a harezoló felek