Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-207
207. országos ülés márezius 14. ISS3. 131 országgyűlés nem felekezet és nem osztályok szerint van berendezve, abban képviselve van az államnak minden polgára és alkot törvényeket, a mely törvények az ország minden polgáraira nézve egy iránt kötelezők. Elismerem t. ház, hogy vannak törvények, a melyekhez hozzányúlni, a melyeket bolygatni, a melyeket minduntalan kérdésbe venni nem lehet és csak a legszélsőbb, a legszükségesebb esetben lehet ahhoz nyúlni, mert ezen törvények azok, melyek alapját képezik a nyugalomnak, a társadalmi rendnek, a békés együtt való megférésnek, szóval az úgynevezett állami subsistentiának, hogy ezen törvények nem olyan jelentőségűek, mint az adókezelési, eznkor, kávéadóztatási stb. törvénynyek, az a dolog természetében fekszik, de hogy a törvényalkotás szempontjából különbség legyen köztük, az semmi néven nevezendő államjogi és közjogi felfogással meg nem egyeztethető. (Helyeslések.) Ezt megjegyezve t. ház, bátor vagyok most már azt kérdeni, hogy mi az, a mit a ház azon tagjai, a kik a javaslat ellen protestáns szempontból szólnak, perhorrescálnak ? Ok perhorrcscálnak mindent, a mi a törvényjavaslatban a felekezeti iskolákra nézve felemlítve van. Perhorrescálják azt, hogy a tanczélt és az annak megfelelő mértéket bár a felekezetek meghallgatásával a kormány határozza meg. Helytelenítik azt, hogy új iskolák felállítása iránt a törvényjavaslatban intézkedés tétetett, bár mellékesen meg kell jegyeznem, hogy az iskola-nyithatás nem kormányi engedélytől van függővé téve, hanem azt a kormány soha meg nem tagadhatja, ha a megszabott feltételek fenforognak, melyeket a törvényjavaslat megállapít. Perhorrescálják továbbá az érettségi vizsgára vonatkozó intézkedést, mit egy bizonyos határig bár nem felekezeti, hanem tanügyi szempontból én is helytelenítek, mint olyanokat, melyek meg nem engedhető seeaturának és visszaéléseknek válhatnak forrásaivá. Helytelenítik a tanképesítésre vonatkozó intézkedéseket; a nyilvánosság elvonásának kérdését és az Összes aprólékos administrativ kérdéseket, szóval mindazt, a mi a törvényjavaslatban a felekezeti iskolákra vonatkozik. Hát bátor vagyok azon képviselőtársaimat, a kik ezen álláspontot védik, kérdeni, mi hát az, a mit az állam számára feníartanak ? Méltóztassanak ezt formulázni, mert a mig ezt formulázni nem bírják, addig a sérelmeket az állam felügyeleti jogával összeegyeztetni és mint sérelmeket tekinteni képes nem vagyok, az állam pedig jól felfogott érdekei szempontjából azon határokig kénytelen elmenni, meddig a közoktatás terén nemcsak jogánál, de kötelességénél fogva is el kell mennie, (Helyesléu) hiszen ily feltevés mellett semmi értelme nincs az 1790/91-iki törvényben ezen szónak, hogy „felügyelet", a mely felügyelet, a törvényes kormány, ez idő szerint tehát az 1848: Ill-ik t.-cz. értelmében a felelős kormány által gyakoroltatik, ily feltevés mellett a felügyeleti jog nem egyéb, mint üres formula, üres tok, minden tartalom nélkül és azt bátran kitörölhetjük a törvényből, mert annak a jelzett felfogás mellett — midőn t. i. azt sem képes valaki megmondani, hogy e felügyelet miben rejlik — értéket tulajdonítani nem lehet. De t. ház, ha helyesen és jogosan gördittethetnék e javaslat elé az 1790/1-iki törvényezikk 26-dik pontjának rendelkezése, mi következnék ebből? Az, hogy akkor a hitfelekezet sokkal több joggal bir a közoktatás terén, mint az állam. Mert az állam kezei meg lesznek kötve a törvény által, a felekezet pedig egészen szabad kezet nyer — többet, mint maga az állam. No t. ház, én azt gondolom, hogy ez nemcsak az állami felügyelet eszméjével incompatibilis, hanem az állam czéljával és feladatával is, hacsak nem akarjuk tagadni azt, hogy az államnak az oktatás terén semmi feladata, semmi teendője nincs. De az is sajátságos dolog, hogy ezen felügyeleti jogot a házban felszólaltak közül mindenki máskép magyarázza, itt van t. képviselőtársam Zay, ki tegnapi felszólalásában a magyarországi 1790—91. XXVI. t.-czikkre támaszkodva, azt mondja, hogy helyesnek, jogosultnak s az állam szempontjából szükségesnek is tartja azt, hogy az állam határozza meg ugy az elérendő czélt, mint az ismeretek mértékét, sőt meghatározza ne csak a középtanodai oktatásban, de a tanárképesítés terén is s megengedi, hogy e tekintetben ugy az egyik, mint a másik téren az állam hatályos felügyeletet gyakorolhasson. O erre az álláspontra helyezkedve, mint mondám, ezt nemcsak concedálandónak, hanem nélkülözhetlenül megállapítandónak is jelentette ki és ugyanazon szempontból a ház ezen oldaláról (a szélső baloldal felé mutat) ez álláspont teljesen elítéltetik és az mondatik, hogy ez a felügyelet eszméjébe, vagyis a felügyeletnek a törvény által kifejezni óhajtott intentióiba ütközik. Melyik részen van tehát az igazság ? Itt kénytelen vagyok néhány észrevételt tenni Zay t. képviselőtársam tegnapi beszédére, a ki azt monda, hogy ha a kormány formailag, loyalisan és törvényesen járt volna el az autonómia szempontjából, ők hajlandók lettek volna az államnak mindezeket concedálni. Más szavakkal: hogy ha a kormány az erdélyi ágostai evangelicus egyház consistoriumához kérvényt nyújtott volna be, ugy talán minden rendben lett volna; benyújtotta volna pedig azon consistoriumhoz, melynek egy emlékirata fordult meg a t. ház minden tagjának kezén, melynek hangja a törvényhozás iránt viseltetni köteles tiszteletről elannyira megfeledkezett, hogy a háznagynak, mint a kit illet a házszabályok szerint a felügyelet joga, kötelessége lett 17*
