Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.
Ülésnapok - 1881-202
2(12. »r«íájet filé* márezins 8. ÍSSS. 387 megfelelő módon átalakítani. A mi pedig saját egyházam, az erdélyi evang. egyház tanárképesítési rendszerét illeti, nem akarom ugyan mondani, miszerint az talán oly magas fokon állana, hogy már semmi se férne hozzá, de mindenesetre megfelel a középiskolai oktatásügy jelenlegi szinvonalának és semmi esetre sem olyan, hogy rósz volta indokxil szolgálhatna arra, hogy az állam az egyháztól ez iránti jogát elvonná. Ezen rendszer 1862-ben lépett életbe és az egyház főhatósága és képviselete soha sem zárkózott el attól, sőt mindig nyilvánította hajlandóságát és készségét arra, hogy azt, ha az mívelődési szinvona Iának idővel meg nem felelne, ezélszeríí módon átalakítsa, illetőleg kijavítsa. Ezen időpont pedig elérkezettnek még nem mondható, ámbár a t. minister ur ez iránt ellentétes nézetben van. A szóban lévő rendszer szerint csak az alkalmazható mint rendes tanár az erdélyi evang. középiskolákban és tényleg is csak az alkalmaztatik, ki a tanárképesítő vizsgálati bizottság előtt jó sikerrel tette le a vizsgálatot. A vizsgálati bizottság tagjai a főeonsistorium által neveztetnek ki oly férfiakból, kik mint középiskolai tanárok működtek és ezen pályán elégséges bizonyítványt adtak arról, hogy azon szakmából, melyet a vizsgálatnál képviselnek, kellő tudománynyal bírnak. A vizsgálatra csak oly egyének bocsáttatnak, kik a gymnasiumi érettségi vizsgát jó sikerrel letették és azután 3 éven keresztül az egyetemet látogatták. Igaz ugyan, hogy a törvényjavaslatnak ez iránti követelményei szigoruabbak, de a tapasztalás mutatja, hogy 7 ezen szigor nincsen indokolva, mivel az erdélyi evang. középiskolákból kijövő fiatal emberek épen azon érettséget mutatják az egyetemi stúdiumra, mint akármelyik más középiskola növendékei. A törvényjavaslat indokolása annak szükségességének indokolásául, hogy a tanárok szakképzettsége magasabb fokra emeltessék többek közül azt is felhozza, hogy a tanári pályára egy idő óta a tódulás rendkívüli nagy, hogy már az okleveles tanárjelöltek száma sokkal felülhaladja azokét, a kik elhelyezést találnak s hogy egy tanári proletariátustól kell tartani, miért is a tanári pályát meg kell nehezíteni. En mem vagyok ugyan oly adatok birtokában, hogy ezen állítás valóságát megbírálhassam. De ha a dolog valóban igy áll, talán szabad lesz kérdeni, honnan van az, hogy olyan sok magyarországi középiskolában és pedig épen az állam közvetlen vezetése alatt állókban okleveles tanárok nincsenek elegendő számmal alkalmazva? A mig erre a kérdésre kielégítő választ nem nyerünk, nem fogja nekünk senki rósz néven venni, ha a szóban forgó argumentum helyességében kételkedünk. A törvényjavaslat azon számos szabványait, melyek, mint már említettem volt, oly sok pontban a rendelkezési jogot a felekezeti hatóságtól elvonják és az államkormányra, illetőleg a közoktatás ügyi ministerre ruházzák, azzal akarják indokolni, hogy azok nem képeznek egyebet, mint az állam 1 főfelügyeleti jognak részletezését és szabatos körülírását. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy az államot a legfőbb felügyeleti jog illeti a felekezeti iskolákkal szemben és hogy ezen felügyelet a minister utján gyakorlandó. Az erdélyi törvények, in specie az 1791: LIV. t.-cz. ezen jogról ugyancsak annyiban tesz említést, a mennyiben kimondja, hogy ő Felsége, mint az összes alapítványok legfőbb kegyura, hivatva van azok felett főfelügyeletet gyakorolni és azoknak „in mentem fundatoris" való felhasználása felett őrködni. De nem hiszem, hogy valamely erdélyi egyháznak eszébe jutott volna azt megtagadni vagy annak ellentállani, hogy az állam nemcsak az alapítványokra, hanem az iskolák egyéb viszonyaikra nézve is a főfelügyeleti jogot gyakorolhassa. De annyi bizonyos és már az előttem szólt képviselők által ki lett mutatva, hogy azok, miket a törvényjavaslat, mint a kormányt illető jogokat felsorol, messze túlmennek a felügyelet fogalmán. Igaz ugyan, hogy ezen fogalom religionaris törvényeinkben nincsen szabatosan körülírva és én részemről elismerem, hogy egy ilyen körülírás törvény utján szükségessé vált, de már a dolog természetéből következik, hogy a felügyelet csak az a fölötti őrködésben állhat, hogy az iskolákat illetőleg a törvények megtartassanak. De nem foglalhat magában positiv rendelkezési jogot is, mint azt a törvényjavaslat oly sok pontra nézve a ministernek megadja, oly teljhatalmat ruházván reá, mint az még az absolusticus kormánynak sem jutott eszébe. A dolog ily állásánál, ismétlem, hogy fel nem fogható, hogy mint lehet azt állítani, miszerint a felekezet jogköre a törvényjavaslat által meg nem csonkittatik. Inkább érthető azoknak magatartása és érvelése, kik ugyan elismerik, hogy a törvényjavaslat sok tekintetben az egyházi autonómiába ütközik, de azt még is pártolják és azt követelik, hogy a felekezetek belenyugodjanak jogaik egy részének elvesztésébe, mivel itt magasabb czélok elérése forog szóban. Mint ilyen ezélok, említtetnek a magyar cultura és a magyar állameszme. Mindenek előtt bátor vagyok megjegyezni, hogy a cultura általános jelleggel bir, nem pedig egy külön nemzeti vagy nemzetiségi jelleggel, hogy a cultura ugyanaz az egész világnak minden civilisált népénél, mint minden őszinte honpolgár, ugy én is óhajtom, miszerint e hazában is a kultúra magasabb fokra emeltessék és megtartassék az európai közművelődés színvonalán ; de meggyőződésem szerint elérhető volna ezen czél a nélkül is, hogy a fennálló jogok oly túlságos mértékben csorbittassanak, sőt confiscáltassanak. Nagyon kétesnek tartom, vájjon a jogsértés képezheti-e azon lépcsőt, I melyen egy magasabb cultura czéljához eljutha4G"
