Képviselőházi napló, 1881. X. kötet • 1883. február 1–márczius 8.

Ülésnapok - 1881-196

234 196. országos ülés fefcrnár 25. ÍSS3. zárszámadási bizottság az erre vonatkozó leszámolást ugy, a mint az államszámvevőszék által beterjesztetett helyesnek találván, azt elfogadandónak tartotta. A bizottság tárgyalása folyamán azonban Bartolovieh Iván t. képviselőtársam és zárszámadási bizottság tagja, terjedelmes nyilatkozatot közölt a bizottsággal, a melyben több, iffen nevezetes módosítást kivan tétetni mind a két leszámoláson, nevezetesen ezen másik, horvát-szlavón autonóm beiig;tzgatási leszámoláson. Miután pedig a bizottság nem volt azon helyzetben, hogy t. képviselőtársunk módosítását elfogadta volna: külön véleményt jelentett be s ezt be is nyújtva, a bizottság jelentésének harmadik mellékletét képezi. Ezen külön véleményben csak három tartatott fenn azon nagyszámú kívánalmak közül, melyeket t. képviselőtársunk első nyilatkozatában a bizottsággal közlött és ezen három indítvány vonatkozik a jogilletékek és díjak, másodszor a dohányjövedék és harmadszor a sójövedékre. Kívánja ugyanis a t. képviselő ur azt, hogy Horvát-Szlavonországok illetékkiszabási hivatalainak költségei ne vétessenek fel azon tiszta jövedelmek kipuhatolásánál, melyeknek 45 százaléka Horvát-Szlavonországokat illeti vagy más szavakk'ű, kívánja t. képviselőtársunk, hogy Horvát-Szlavonországok illetékkiszabási hivatalainak fentartási költségeit kizárólag és egyedül Magyarország viselje, Horvát-Szlavonországok pedig azokból ne viseljenek semmit; másodszor, hogy a dohány- és sójövedékek Horvát-Szlavonországok tiszta jövedelmének kipuhatolásánál, eltérve az eddig követett szabálytól, nem a magyar korona országaiban e czímen befolyó összes bruttó bevételek és bruttó kiadások szolgáljanak számítási faetorok gyanánt, hanem hogy azokból bizonyos tételek kiszakittatván, a megmaradandó összegek szolgáljanak alapul azon arányszámításnál, melynek segélyével eddig is Horvát-Szlavonországoknak e csímen befolyó tiszta jövedelmei kiszámíttatni szoktak. Nem akarnám a í. képviselőházat ezen számítások igen bonyolult apró részleteivel fárasztani, azt hiszem, röviden ugy foglalhatom össze a külön véleménynek tartalmát, ha azt állítom, hogy t. képviielőtársuiiknak czélja elérni azt, hogy Horvát-Szlavonországok autonóm beíigazgatási leszámolásánál eddig követett eljárástól, ezen leszámolás jövőre, nevezetesen 1880. évtől kezdve lényegesen módosított új alapokon eszközöltessék. A zárszámadási bizottság azonban épen ezen propositiót nem találta elfogadhatónak. Tény az, hogy Horvát-Szlavonországok beíigazgatási leszámolását a jelenlegitől eltérő más alapokon is lehetne eszközölni; de igen természetesen, mihelyt az más alapokon vitetik keresztül, annak praeticus eredménye igen fog különbözni a jelenlegi eredménytől, ugy, hogy ha t. képviselőtársunknak csak a dohány- és sójövedék tiszta jövedelmének kiszámítására vonatkozó propositióját elfogadta volna a bizottság, annak praeticus eredménye az lett volna, hogy már az 1880. évre Horvát-Szlavonországok mintegy 150 ezer forinttal kaptak volna többet, mint a mennyi azokat a jelenlegi leszámolás alapján megilleti. Ezen 150 ezer frt természetesen évről évre növekednék a szerint, a mint Horvát-Szlavonországok adóképessége és bevételei növekednének. Azonban mégsem a dolognak ezen praeticus momentuma volt az, a mi a zárszámadási bizottságot arra birta, hogy ezen módosításokhoz nem csatlakozott, hanem egészen más, sokkal magasabb, sokkal fontosabb indok. Ugyanis vizsgálván a bizottság, min alapszik a jelenlegi leszámolási eljárás : ugy találta, hogy alapszik először is hosszas és főbb elveiben változatlan gyakorlaton, mely már egészben véve megszabta a leszámolásnál követett elveket; másodszor pedig azon írásbeli jegyzőkönyvi megállapításokon, melyek Magyarország és Horvát - Szlavonországok kormányai között 1871-ben létrejöttek, mikor a két kormány kiküldötteiből összealkotott vegyes bizottság megállapította a leszámolásnál követendő alapelveket, zsinórmértékül szolgálván ezek a jövőre. Ezen alapelvek be lettek mutatva a képviselőháznak sa főrendiháznak és elfogadtattak, tehát törvényhozási sanctiót nyertek. Látható ezekből, hogy sokk a fontosabb azon alap, a melyen a jelenlegi leszámolási eljárás nyugszik, semhogy azt egykönnyen félretenni lehetne. Sem a pénzügymiuister, sem az államszámszék nem volt feljogosítva ezen alaptól önkényileg eltérni. Azonban mindezektől eltekintve, volt egy más fő momentum, mely arra birta a bizottságot, hogy csatlakozott t. képviselőtársunk módosításához és ez abban áll, hogy valamint 1873, ugy az 1880. évi horvát pénzügyi kiegyezés megújítása czéljából kiküldött regnicolaris bizottságok működésük alapjául azon elveket fogadták el, melyek az 1871. évi vegyes bizottság által niegálhipittattak és mikor az 1873. évi XXXIV. t.-cz. kimondta azt, hogy a 2.200,000 frt pauschalis összegelejtésével, melyet eddig Horvát-Salavonországok kaptak, j övőre tiszta jövedelmük 457o-a szolgáljon belszükségleteik fedezésére és mikor az 1880: LIV. t.-cz.-ben törvénybe iktattatott a 45 és 55 százalékos megosztási arányszám, az a jelenleg készült elszámolás alapján történt, ugy hogy az elszámolásnak eredményét képező 457" volt azon quóía, melyet a a törvényhozás Horvát - Szlavonországoknak átengedni hajlandó volt. Miután pedig akkor a számítás praeticus eredménye, a 45 és 557a törvénybe iktattatott, azért annak mindez ideig zsinórmértékül kell szolgálni, minthogy ez a törvénynek elválaszthatlan alkatrészét képezi. Tehát a leszá-