Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-176

17*. Arsiágoa ülés pumát 27, 1S8S 277 egész érdeknélküli. (Halljuk!) Igen sokat elmélkedtem rajta, neveljem fiaimat hivatalnoknak vagy tanárnak ? Verhovay Gyula: Sakternek! (Élénk derültség.) Simonyi Iván: Végeztessek velők négy normális, nyolcz gymnasiális, négy egyetemi évet, összesen 16-ot, hogy aztán mint magántanár, vagy ingyenes practicans ismét évekig más módon keresse kenyerét, mig végre hosszú évek múlva kapjon egy fizetést, mely semmi arányban sincs ismereteivel, semmi arányban azon felelősséggel, melyet az állam vállaira rak s még kevésbbé van arányban az életszükségletek drágaságával, a mely bizonyára fiam felnövéséig még fokozottabb lesz. Avagy csináljak belőle becsületes mesterembert? Hiszen tudjuk, a tudomány mondja, hogy a kisipar rohamosan hanyatlik. Vagy vegyek neki erőmhöz képest egy kis birtokot s neveljem őt földmívesnek? T. ház! Mi azon tény előtt állunk, hogy egy osztály sem pusztul oly rohamosan, mint a földbirtokos osztály, ugy a közép-, mint a kisbirtokos. Egészen máskép állana a dolog, ha a fiam zsidó lenne. Először is vérével örökölte volna az üzéri szellemet, tehát rendelkeznék azon eszközzel, melylyel a mai nap leginkább lehet zöld ágra jutni. Ha nem lenne tőkéje, hitsorsosa! neki azt olcsón rendelkezésére bocsátanak. Ha fiam zsidó volna és lenne tanár, prócátor, színész vagy festő, a világ összes sajtója tele lármázná vele a világot, hogy az milyen lángész, milyen fényes, nagyszerű' tehetség, mig végre elhinné ő maga is és elhinné a t. nem zsidó világ is. Fiam, értem, ha zsidó lenne, ment lenne a katonai kötelezettség alól, mert tény, hogy a zsidóság nagy része tudja annak módját, hogy mikép kell a katonai kötelezettség alól kibújni. Fiam, értem, ha zsidó lenne, még ha bűnbe keverednék is, láthatatlan kezek egyesülnének megmentésére, sőt in ultima analisi, ha halálra méltó, vagy nehéz fogságbüntetésre Ítélendő volna, tébolyodottnak nyilvánítanák őt. Már most kérdem Irányi, Mocsáry és Jókai t. képviselőtársaimat és a többi zsidóvédő urakat, megfelel-e ez az igazság és egyenlőség magasztos elvének? Tehetek-e én arról, hogy nem vagyok zsidó? (Elénk derültség.) Tehetek én róla, hogy fiam a keresztvízben részesült és nem a zsidó rítus szerint vétetett fel Izrael kebelébe ? Pedig a mit mondottam, nem feltevés, nem dialecticus fogás, mert világosan beszélnek a statistikai adatok. Szíveskedjék nekem Irányi t. képviselő ur csak egyetlen hivatalnokot, vagy tanárt mutatni, a ki évi keresményéből csak kis vagyont tett is félre öreg napjaira. (Felkiáltások: Van elégi) Még azok is, a kik fényes phantasiával rendelkeznek, a kik fényes tehetséggel dicsekedhetnek és a kik rendkívüli jövedelmeket élveznek, aligha úsznak a pénzben.^ Tessék nekem ilyet mutatni, ha nem zsidó? (Élénk derültség.) Avagy tessék a munkást, a kisiparost megnézni, van-e köztük, a ki saját erejéből lett gyárossá? Fognak egyeseket ugyan mutatni, de 30—40 ezer emberre alig esik egy. Sőt ha kutatjuk, azt fogjuk találni, hogy ezen kivételes egyeseket rendkívüli körülmények segítették elé. Avagy legyen szives Irányi Dániel képviselő ur egyetlen földmívelő parasztembert mutatni, a ki csupán szorgalma, takarékossága és erélye által lett nagybirtokossá. Nem fognak mutatni egyet sem, de én mutathatok e helyett azon középosztályra, a mely tönkre ment. Ujabb időben azt mondották, hogy a középbirtokos osztály, az úgynevezett gentry, maga az oka, mert a privilégium zsírján élt s nem tudja magát bele találni az új viszonyokba, fényűző életet folytat. Nem akarom kutatni, vájjon nincs-e ezen vádakban igaz Azonban vegyünk egy másik osztályt. Vegyük Budapest fővárosnak polgári osztályát. Ezek nem lomhák, nem restek, hanem takarékosak, szorgalmasak, az új-kor emberei, sőt üzleti képességgel is bírnak. Kérdem, hol vaunak Budapesten a harminczas, negyvenes években virágzott gazdag, tekintélyes polgári családok ? Hol vannak azon családok, a melyek Budapestet építették, a melyeknek köszönhetjük, hogy modern fővárosunk van? Egy kéznek ujjai tökéletesen elégségesek ezek nevének felsorolására. A többiek utódai, ha vannak, tengődnek kisebb városi hivatalokban, a melyeket családi Összeköttetéseiknek köszönhetnek. Ellenben mutathatunk egy osztályra, ennek tagjai között igen számos tizérre, uzsorásra, a kik igen rövid idő alatt meggazdagodtak és hatalomra vergődtek. Tudom, hogy az általam mintegy interpellált t. urak azt fogják mondani: az új-kor lerombolta a régi kor korlátait. Mai nap minden embernek tér adatott, képességét lehetőleg fejleszteni, ha tehát bizonyos osztály ügyessége, vagy az által, hogy a modern kor eszközeit jobban tudja felhasználni, akár az által is, hogy sokkal több összetartást tanúsít, mig a másik nem — e miatt a jogegyenlőség magasztos, szent elvét lábbal tiporni nem szabad. Engedjék tehát, hogy én a kérdés ezen oldalát kissé szellőztessem. Tegyük fel, hogy Istóczy barátom indítványa, hogy a t. i. a zsidókat Palestinába expediáljuk, megvalósult volna. Tegyük fel mondom —• dato non concesso — mert azt, a mit más nemzet előnyére, sőt boldogsága létfeltételeinek tart, az a zsidókkal szemben, a mint ők állítják, a legnagyobb megbántás; — tehát tegyük fel, hogy a zsidók Palestinában leimének letelepedve. Énnekem,mint tiszteletbeli zsidónak, tudnom kell, kérdést intézek: vájjon ezen palestinai zsidók fel-