Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-175

256 '?*• mzágoí fiiéi január 26. 1S85. T. ház, őszintén megmondom, hogy tisztán ällamgazdászati szempontok ezt sem igazolták. Ezen intézkedésnek megvolt egy ethicai alapja és megvan — majdnem mondhatnám — erkölcsileg kényszerítő alapja. Mert az csakugyan lehetetlen volt, hogy az állam, mint ilyen segédkezet nyújtson ahhoz, hogy néhol 100 és 150 százalékot behajtson, lehetetlen volt, hogy segédkezet nyújtson ahhoz, hogy 100 és 120 százalékos adósságok hiteltelekkönyvek utján betáblázás által biztosíttassanak. És épen azért, hogy ennek kitéve ne legyen, hogy ez által megmutassa, hogy a túlságos kamatot, az uzsorát helytelennek tartja, a törvényhozás igen helyesen kimondta, hogy bizonyos kamatnál magasabbnak behajtására én segédkezet nem nyújtok. De hiszen ezen intézkedést a most elénk terjesztett törvényjavaslat a legkevésbé sem érinti, teljes mértékben fentartja; csakhogy meggyőződésem szerint azután nagy különbség van abban és ezt nem hiszem, hogy tagadni lehessen, ha az állam azt mondja: én, mint ilyen valamihez segédkezet nem nyújtok, de sőt igyekezem attól az embereket visszatartani és a között, hogy az állrtm oly esetekben is, midőn semmi egyéb bűne az illetőnek nincs, mint az, hogy egy vagy két perczenttel magasabb kamatra ad pénzt, mindjárt büntetést akar alkalmazni. A hitelviszonyokra egészben véve, ma is határozottan ki merem mondani azon nézetemet, hogy a kamatmaximumnak még azon első értelemben! megállapítása sem bir javító hatással; sőt meg vagyok arról győződve, hogy épen a solid hitelnél kamatemelésre és nem kamatleszállításra vezet. I)e ismétlem, kénytelen volt az állam erkölcsi szempontból fellépni azért: nehogy az állam segédkezésével lehessen a minden erkölcs és igazság fogalmai szerint túlmagas kamatokat behajtani és ez által az illetőket túlságosan sújtani. De ezen túlmenni csak akkor tartom lehetőnek, ha a meghatározott kamat mellé hozzájárulnak azok a momentumok is, a miket a törvényjavaslat felemlít, jelesen: visszaélés valakinek szorult helyzetével, könnyelműségével stb. Hogy vissza ne kelljen reá térnem, még csak egyet kívánok megjegyezni a váltók szempontjából. Röviden kívánom e részben álláspontomat jelezni s ez abban áll, hogy én annak kimondását, hogy a földbirtokos váltóhitelt ne liasználhásson, hogy elveszítse szenvedő váltóképességét, oly valaminek tartom, a mi épen a földbirtokos osztályra nézve volna a legveszedelmesebb. (Élénk helyeslé<.) Nincs az a solid földbirtokos, ha csak heverő tőkéje nincs, ilyen pedig kevés van Magyarországon, a ki egyszer-másszor rövid időre kölcsönpénzre ne szoruljon gazdasága, vagy hogy ugy nevezzük a hogy kell, gazdasági üzlete folytatására, mert nemcsak az a gazdasági üzlet, ha valaki ezukor- vagy szeszgyártással foglalkozik, hanem minden mezőgazdaság ma gazdasági üzlet. (Helyeslés.) Azonban egy feltétel alatt magam is lehetőnek tartom a váltó összegének bizonyos mennyiségre szorítását, vagyis bizonyos fajta váltóra nézve annak kimondását, hogy az egy meghatározandó összegnél kisebbre nem szólhat. De ezt is csak bizonyos fajta váltóra kellene szorítani. Mert méltóztassanak visszaemlékezni, akkor, mikor a banktörvény tárgyaltatott és más hasonló alkalommal is, mindenkinek, a ki épen a kisiparosnak, kisgazdának javát akarta, törekvése az volt, hogy a bank minél kisebb összegig, ha lehet, 10 frtig adjon kölcsönt. (Ugy van! Ugy OT«!) És ez természetes, mert a kisiparos és kisgazda csak ugy részesülhet a bank vagy más ilyen intézet olcsó kölcsönében, ha az kisebb összegben is adatik; mert nagyobb összegekre ipara vagy birtoka nem nyújt elég biztosítékot, de nagyobb összeget nem is használhatván fel, felesleges terhet vállalna magára. Ismétlem tehát, hogy bizonyos magánváltók, és ezek bizonyos nemei, melyeknél az uzsora elpalástolásának alapos gyanúja fenforoghat, egy meghatározandó összegnél kisebb mennyiségre ne állitathassanak ki, de határozottan kiveendőnek tartok minden sobid hitelintézeti vagy takarékpénztári váltót, sőt a mennyire lehet, arra hatni tartanám kötelességemnek, hogy az ily intézetek mennél kisebb összegekben adjanak váltóra hitelt. (Helyeslés.) Még egyet kívánok megjegyezni s ez vonatkozik gr. Károlyi Sándor t. barátomnak, nem mondom, indítványára, hanem előadására. (Halljuk!) Én legnagyobb részben hozzájárulok azon törekvéséhez, azon intentióhoz, azon irányzathoz, a melyet jelzett: de a mint ő maga is mondotta és a mint tegnap gr. Apponyi Albert képviselő ur is ismételte, az nem egy pereznek, nem egy évnek, de nem is két-három évnek lehet eredménye. Már rá lön mutatva azon nehézségekre, melyek a hitelszövetkezetek felállítására nézve nem a törvényhozásban, nem is a pénzintézetekben, hanem magának az ország lakosságának idegenkedésében állanak ; de mindamellett erre törekedni és általában minden oly eszközt meg kell ragadni, mely nem kényszerítő, hanem a dolog természetes menetének támogatása s előmozdítása által a hitelnek az ország minden részében olcsóbbá tételére hathat. Erre minden lehető eszközt fel lehet és fel is kell használni. De ezen esetek is azok közé tartoznak, a melyeknél a törvényhozást, vagy a kormányt nem illetheti egyéb, mint a jó irányban megindult mozgalomnak támogatása, nem pedig az, hogy törvényhozási utón, vagy kormányrendelet utján akarjon intézkedni, minek sehol a világon ily dologban sikere nem volt. (Helyeslés.) Áttérve magára a szőnyegen levő 1. §-ra, én a szerkezetet ugy is, a mint fogalmazva volt, elfogadhatónak tartottam, bár magam sem tagad-