Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-175

175. országos Éléi január 36. 188S. 253 és azért tágabb, szélesebb kört foglalok el, talán i magasabb álláspontra is állok. Mert elismerem t. ház, csodálkozom, hogy arra nem hivatkozott még eddig, pedig azt hiszem, fognak hivatkozni; van kamatmaximum, megvallom, nagy forgalommal biró, nagy hitellel biró államokban, tehát közel áll azon következtetés, ha ott lehet, miért ne lehetne nálunk; ha Amerikának 30 és néhány államában van, miért ne lehetne itt? Először is t. ház, bátor vagyok megjegyezni azt, (Közbeszólás Ml felöl: Francziaorszagban is!) Franezia országról nem beszélek, mert ismeretes s már is fel volt itt hozva — tehát bátor vagyok megjegyezni azt, hogy Amerika viszonyaiból vett ezen egy példa — mert máskor mindig mikor külföldi példákra mi találunk hivatkozni, azt mondják, nem alkalmazhatók itt, minek hivatkozunk azokra — tehát Amerika viszonyaiból ezen egy példa felhozható és én hallottam is felhozva azon oldalról, hol a kamatmaximumot pártolják. Két nagy hibába esnek rendesen; az egyik hiba az, hogy itt a kamatmaximum mindig átlagos kamatlábbal számítva, oly magasra van az állam és magánosok hiteléhez képest szabva, hogy ha mi ebből következtetve, ezen arányokat meg akarjuk tartani, akkor igen magas kamatlábat leszünk kénytelenek elfogadni, mert, ha az állam ma Amerikában 2—27* — 3'%-kai dolgozik és mégis a kamatmaximum legalább 6%, sőt van állam, hol 107,, sőt van példa rá, Texas, hol 12'7 a kamatláb s ha ezen arányokat a mi viszonyaink közt megtartjuk, akkor legalább, de legalább 14—157,, lesz az, a mit el kell fogadnunk. És mi következik ebből'? Következik az, hogy egyfelől oly magas korlát szabatik, mely alatt igen sok elfér, még olyan is, a melynek hatása esetleg káros, veszélyes az illetőkre; másfelől pedig az •— és ez mindenütt jelentkezik — hogy a kamatláb fog emelkedni és alkalmazkodni ahhoz, a mit a törvényhozás törvényesnek, becsületesnek elismer, szerencsére, hogy nem általában és nagy mértékben is és nem egyszerre, de fokozatosan lassanként az emberek ehhez hozzá kezdenek szokni. Igen természetesen ebből a hitelnek általános drágulása következik annyiban, a mennyiben annak befolyásolása kizárólag a mi hatalmunkban áll. Ámde egyszersmind másik hibája az, hogy változatlan levén, nem tekint a hitel, a pénz viszonyaira. Méltóztassanak tekintetbe venni — itt ismét nem hozok fel a mi stagnáló viszonyainkból való példát, hanem külföldi példát hozok fel — hogy az angol banknak kamatlába az 1880. évet megelőző 25 év alatt változott 131-szer és állott kamata a 2 és 107o közt, a franezia bank kamatlába ugyanazon 25 év alatt változott 2 és 77u közt 22-szer. Ha mi most egy fix kamatlábat állapítunk meg, kérdem mi következik ebből? Következik az, hogy először tökéletesen megcsontosítjuk a hitelnek regulatorát és egyátalában nem teszsziik azt j i alkalmassá fluctuatiókra oly mértékben, mint annak általában természetében fekszik. Ezeket érezte gr. Apponyi t. képviselőtársam is és épen ezért nem fix kamatot ajánlott, hanem bizonyos scalat állított fel s azt mondotta, alkalmazzuk az osztrák-magyar bank kamatlábát — ezt különben csak eszmeképen vetette fel, positiv indítványt erre vonatkozólag nem tett •—- a fővárosban lenne például, csak például mondotta — a fővárosban lenne 2'7-al több, a vidéken 17a7,-al. Szóval, bizonyos- scalat állított fel. Először is bátor vagyok figyelmeztetni t. képviselőtársamat arra, hogy kényszerforgalommal biró bankkal van dolgunk és ennek a természetében van az, hogy nem köteles, de egyszersmind nem is szokott szigorú, jiontos figyelemmel lenni a hitelviszonyok hullámzásaira, mert érczalapját nem félthetvén, mi a természetes dolog, hogy a kldső piacznak hullámzásaira tekintettel lenni nem köteles, az nincs érdekében, sőt sokszor, mondom, épen érdeke ellen van. Mi következik ebből? Az, hogy a mi hitelviszonyaink és a külföld hitelviszonyai közt egy korlát fog keletkezni; egészen más világ lenne nálunk, mint a milyen van külföldön. Elég baj az, hogy először a kényszerforgalom, másodszor a valuta már felállította ezen korlátokat, melyeket a hitel és pénzviszonyaink hullámai igen nehezen tudnak áthágni s ennek folytán azon hitllámok termékenyítő hatását igen ritkán s ki* mértékben élvezzük, de hát következik-e ebből az, hogy újabb korlátokat, xijabb nehézségeket állítsunk fel? Azt hiszem, nem következik. És t. képviselőtársam másfelől nincs tekintettel arra, hogy a hitelviszonyok és az uzsora megítélésénél, a mint ő maga beszédének egy részében igen helyesen hangsúlyozta, nem a tőke szempontjából kell kiindulni, hanem az adósok szempontjából és ha az adós szempontjából indulunk ki, akkor igen természetes, hogy az egyéni esetek ezer és ezerféle viszonyai szerint változik. Komjáthy Béla t. képviselőtársain azt hitte, hogy nagy vádat fog ellenem felhozni, midőn 6 év előtt elmondott beszédemre hivatkozva, azt mondotta , hogy én akkor azt állítottam, hogy van 37,,-os pénz is, a mely ártalmas. Ezt az állításomat fentartom. Igenis, ha a gazda árvizes időben, nagy elemi csapások között vesz fel 47,,-os pénzt, megtörténhetik, hogy rá nézve ez a pénz is elveszett, hogy az romlása okát fogja képezni. De ebből mi következik? Az-e, hogy tehát megállapitható egy maximum akármilyen scálával, akármilyen viszonyok közt? Azt hiszem, nem s e tekintetben el kell ismernem az előttünk fekvő javaslat előnyeit. Ez visszamegy az egyéni crisisek eredetére és bár széles korlátok között, a melyek iránt aggodalmak vannak, de visszamegy arra, hogy hol ártalmas egy ügylet, hol nem. De t. képviselőtársam még abban sem követ-