Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-174

1?4. «FSZága§ Wés január 2». 188S. ggg gadom atörvényjavaslatot.(Élénhhélyeslés. Éljenzés a szélső baloldalon.) Németh Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azon időben és azon korban, mikor én az érettebb kort illető tanulmányokat megszereztem, egy általános elv volt beismerve s ez az, hogy „praxis sine theoria nulla, theoria autem sine praxi manca," És ennek az axiómának nagy hátrányával felismerem azon tömérdek hibákat, melyek irrepálnak ugy az ország kormányzati, mint közgazdasági és jogi téréin s ez annak oka, mert azok, a kik theoreticus tudományokkal saturálják magukat, azt hiszik, hogy az egész világot leveses kanállal megették és a helyett, hogy hasznot hoznának, nagy tudományukkal a gyakorlati téren bukdácsolnak és a szép nagy tudományosságnak anyagi kár a következménye. (Ugy van!) Hodossy Imre t. képviselőtársamnak nagyrabecsülöm széles körű jogtudományát, de nem fogadom el az általa itt kifejezett azon tant, mely szerint a tudomány tan tételei nem fogadnak el már mai napon egyebet, mint a mi az élet gyakorlatából derivál ódik. Ha ez igaz volna, akkor a mi életünk csupa boldogság volna, mert akkor azok, a kik a törvényjavaslatot nucleumáhan megteremtik a ministeri bureauban, akik keresztülvezetik az enquéte-en, mig a parlament színe elé kerül, mindenütt mellőzve azon universalitatis theoriákat melyek, mint a nagy Ocean, azzal végződnek, hogy az ember belemerül, beleiül, elvész, mindig csak oly operatamokka] járulnának a képviselőház elé, melyek a gyakorlati téren mint teljesen hasznavehetők bebizonyulnak. A t. ház tanácskozni méltóztatik az uzsoratörvény nyel foglalkozva, és a szónokok felsorolják a gyakorlati életre kiható következményeit az uzsorának és még itt felhozzák azt a nyomorult szombati korcsmárost, a csapost, a kinek rendeltetése az, hogy kettőt csaljon. Midőn a korcsmárosnak szombatja van, ő nemcsak megcsalja azt, a kinek a bort méri, de megcsalja azt is, a ki a bormérést reá bizta. (Derültség.) Az önök bölcs figyelme kiterjed mindenfelé, csak egyet méltóztatnak számításon kivül hagyni, mert áfáktól nem látják az erdőt. Istóczy Győző t. képviselő a fanatismuson végig, ha szabad ily kifejezéssel élnem, a fanatismus költészetére ragadtatta már magát a zsidó-faj gyűlöletében és csodák csodája, ő is ostorozza ott a legkisebb körökben nyomorgó zsidót, a kinek nem marad egyéb, minikigpohárként, félmeszelyenként uzsoráskodni s a ki akó és száz akó számra fizeti a tributumot azon nagy uzsorásoknak, a kik nem Magyarországon, nem Ausztriában, nem Bécsben székelnek, hanem a kiké a világ és ha Istóczy Győzőnek az a characteristieája, hogy t. i. a zsidó-fajnak nincs demarcált hazája, mert az mindenütt otthon van, a meddig a drótsodrony és a vasutak kiterjednek, igaz, illik ezen ckaracteristica igenis arra a fajra, a mely vallásra nem zsidó, a mely cosmopolita, a mely nem dolgozik, sőt nem szánt, nem vet, nem bibelődik semmivel, csak mindenütt a tributumot söpri be, mert ő a pénz-király, a kinek a szive helyén van egy nagy calamáris (Derültség) s a felebaráti szeretet és a számítás helyett ott van a füle megett egy nagy kalamus s az egész emberiség nem egyéb előtte, mint a számok és logarithmusok tömkelege, a mely előtte nem számít semmit s csak arra valók, hogy szaporítsa az ő értékének kincshalmazát, a mely emberek csak arra vannak hivatva, hogy dividálják és multiplicálják az ő bőségét. Én, t. ház, erről a fajról akarok beszélni. Ez nem zsidó, lehet, hogy ép görög és nem Muszkaország, nem Pétervár felé gravitál, hanem Paris felé. Lehet, hogy franczia és Berlinben lakik, lehet, hogy német és kiválóan Parist választja magának székhelyül. Én e fajról akarok szólni, mely a legveszedelmesebbe világon, mely nagy phalanxot képez, a mely a trónokat mint mérges pók körülhálózza s a mely előtt a fejedelmeknek ép ágy meg kell hajolniok, mint a ministereknek és minden ällamférnunak a világon. Én ezekről akarok szólni; és mert már rég sajog bennem a méltó felháborodás érzete e faj ellen, emlékeztetem a t. házat, hogy körülbelül mikor adtak ezek életjelt arról a compaet solidaritásról. Akkor, mikor 1848-ban az európai fejedelmek alattvalóikkal meghasonlottak. Nem ide való t. ház, de engedjék meg, hogy az én életemből egy rövid kis tapasztalatot elmondjak. (Halljuk!) Mikor az 1848-iki országgyűlésre, mint képviselő feljöttem, hoztam magammal egynehány száz forintot csupa tallérokban és húszasokban, mert a mi vidékünkön az eladott gabo nát hetivásáron azzal volt szokás fizetni és legelső volt, hogy itt vendéglősöket és boltosokat megkértem, váltsák fel ezt a néhány száz forint ezüstöt, mert ez nekem alkalmatlan. Hát bizony nem volt ember, a ki felváltsa; mig végre egy Olaszországba való kereskedő mészáros volt szives a 600 irtot 6 írtért felváltani bankjegy ékre. És alighogy a képviselőház által elrendelt diurnumokat másodízben felvettük, a mikor Kossuth Lajos pénzügyminister magyar húszasokat rendelt adatni mindegyikünknek 5 frt értékben, a többiek még akkor bankjegyekben vették fel fizetésüket, hát mi történt velem ? Ha a 600 frtnyi ezüst pénzemet megtartom, 30 frt lévén az agio minden 100 forint után, júliustól augusztus derekáig minden 100 frt után 30 irtommal több lesz. Egy 100 frtos bankóért, ha ezüstöt akart valaki váltani, 30 frt volt az agio reá. És ez úgy fluctuált végig 1848—49-ben és mikor az absolutisticus kormányok pénzkölcsönökre szorultak, akkor aztán se hossza se vége nem volt, mig a erVitatum donatum gyakorlattá