Képviselőházi napló, 1881. IX. kötet • 1883. január 12–január 31.

Ülésnapok - 1881-170

130 170. országos tälís jantríir 20. 1S33. nem csak kisebb részletekre felosztani, de a 3. §. 2. pontjában leszállítani is. Erről az előadó ur méltóztatott megfeledkezni. Ez lényeges alkatrésze a törvényjavaslatnak s ez nem csak liquidatió, nem kisebb részletekre való felosztás, hanem leszállítás. Tehát az indítvány, melyet t. barátom Bessenyey tett, a javaslat keretében mozgott, csak ki akarja terjeszteni az intentióját és az előadó ur, midőn azt elvileg ellenezte, lelépett a törvényjavaslat álláspontjáról. T. ház! Azt mondotta a t. előadó ur, hogy ha azokra is kiterjesztjük a leszállítás kedvezményét, a kik nem hagyták el a szőlőt, hanem kötelességüknek ismerték tovább művelni, akkor többet teszünk, mint a mennyit az illetők kérnek és túlmegyünk az illetők kérésén és kívánságán, mert hiszen ha ezek nem akarnának tovább foglalkozni a szőlőkkel s az adóval, elhagynák szőlőiket és abból, hogy nem hagyták el, tisztán következnék az, hogy érdekükben áll tovább folytatni a szőlő művelését, hogy nem akarnak lemondani sem szőlőről, sem adóról. Ez téves argumentatió t. előadó ur, csodálkozom, hogy valaki, ki már annyira belemélyedett az adók ügyébe, hogy az felteheti, hogy az adó tulaj donkép oly dolog, a melyet elhagyni lehet, a mint valakinek tetszik. Ha e felfogás, a melyet ő felállított, általános országos felfogás lenne, nem tudom, hogy állnánk az adóbehajtással ? A helyett, hogy ő elismerné azok kötelességérzetét, & kik nem hagyják ott az adótárgyat, hanem művelik és iparkodnak polgári kötelességüknek eleget tenni, azokat kigúnyolja és azt mondja, hogy ha nem tetszenék nekik, elhagynák az adótárgyat. Ez nagyon veszedelmes és szerintem helytelen theoria. T. ház ! A t. pénzügy minister ur sem mutatkozott hajlandónak Bessenyey Ernő és Grecsák Károly képviselő urak indítványához hozzájárulni és azt méltóztatott mondani, hogy az eddigi becslési eljárás összes eredményét felforgatja. Én azt hiszem, hogy nem. A t. pénzügyminister ur ugy állította oda a helyzetet, mintha Bessenyey Ernő javaslatának elfogadásával hivatalból halomra kellene dönteni az eddigi eljárást és új eljárást kellene megindítani. Ebben tévedni méltóztatik. Tisztán benn van a javaslatban és az indokolásban, hogy ott, a hol kirívó nagy az aránytalanság a váltságösszeg és a szőlőtőke értéke közt, az illetők folyamodhatnak, tehát ez nem hivatalos eljárás, hanem az illetőknek jogosultsága és csak azon esetekben, a hol aránytalan nagy a különbség a tőkeérték és a váltságösszeg közt. Mi az aránytalanság mérvét nem állapítottuk meg; mi ennek megállapítását a pénzügyi bizottság bölcs belátására bizzuk. Ha a pénzügyi bizottság pl. azt mondaná, hogy ha a váltságösszeg nagyobb az ' illető szőlőtőke értékének felénél, akkor azt hiszem, ritka esetben állna be a jogosultság, hogy folyamodjanak. Felfogásom szerint az összes esetek közül ez csak 30 esetben állna be. A minister ur ezzel szemben azt mondja: hisz ez igen költséges dolog volna és a kincstárnak pénzébe kerülne. Kérdem a t. minister urat, vájjon azon végrehajtások, melyek jelenleg ezen ügyekben történnek, nem költséges dolgok-e ? Én biztosítom a t. minister urat, hogy azon két rendbeli végrehajtás költségeinek árán, a melyek jelenleg minden foganat és pénzügyi eredmény nélkül évenként történnek, lehetne itt-ott az új becslési eljárást végrehajtani. Különben ne higyje a pénzügy minister ur, hogy az áldozat, melyet az államnak hozni kellene, a váltságkövetelések egyik részének a leszállítása által túlságos nagy lenne; vallja be a minister ur, hogy ő maga ezen összegnek illusorins és dubiosus jellegét igen jól ismeri. Ha ezen indítvány folytán töröltetnék az állam követeléseiből egy 4 —5 millió forintnyi tétel, az által tényleges veszteséget nem szenvedne a kincstár, mert az eddigi követelésekből a dubiosus rész kihasittatnék és megmaradna azon rész, a melynek behajtására alkalom van; tehát az áldozat melyet az államnak viselnie kellene, csak látszólagos, nem lényeges, nem valóságos. Felhozatott Grecsák Károly t. barátom indítványával szemben, hogy az tulajdonképen lényegesen nem különbözik a ministeri javaslattól, mert a bizottsági és ministeri javaslat is a megyei közegeknek, az adófelügyelőnekés közigazgatási bizottságnak beavatkozását és a minister végeldöntését eontenrpálják. Igen, de egészen más alapon. A bizottsági és ministeri javaslat felfogása az, hogy a hol kényelmesebb a kincstárra nézve bizonyos dubiosus követelésekkel többé nem bíbelődni, ott menekülhessen ezen alkalmatlan és illusorius követelésektől, ez tehát csupán a kincstári kezelés szempontjából volna igy. Mi pedig elvileg nem contempláljuk ezen javaslatot a fiscus kényelmének szempontjából, mi a jelenlegi §-ban comtemplált kedvezményekre jogigényt akarunk adni azoknak, kiknek megvannak a törvényes kellékek, mi az eljáró közegeknek és a minister urnak is törvényes kötelességévé akarjuk tenni, hogy azon esetekben, a hol megvannak a törvényes ismérvek, nem kegyből, hanem a törvény parancsánál fogva szállítsák le az igazságtalan tartozást. De a hatóságok hatáskörét is véljük megváltoztatandónak ugy, hogy a közigazgatási bizottság ne tegyen csak egyszerű ajánlatot, melyet a minister minden törvényes indokolás nélkül, egyszerűen mellőzhet, hanem hozzon elsőfokú határozatot, mely a fél vagy az adófelügyelő részéről felebbezhető a pénzügyi ministerhez. Mert egészen más a ministernek a helyzete, jogköre, ha szemben áll egy elsőfokú határozattal, azt csak a törvény indo-