Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-148

gg 148. országos ülés de-ziralwr 7. 1882. igy az egyik megye ennek fejében bizonyos át- J lagot fizet, a másik megye pedig egy almérnököt fizet s azt utaztatja a saját költségén stb. Megtörténik most már az is, hogy az államépítészeti hivatal katonai rendszeren alapulván, egy mérnök minden indokolás nélkül rögtön áttétetik az ország egyik részéből a másikba s e változás folytán jő egy másik mérnök és körül néz, hogy mit fizetnek a megye részéről és azt mondja: ez nekem, kevés igy nem teljesítem a megye dolgait. Ekkor beáll az új alkudozás ideje. A minister a maga részéről támogatja, a mérnököt s azt mondja, hogy bizony ezélszertí lesz kiegyezni — a mi különös — az épifészeti hivatallal, a mi a megyékre egy indok nélküli fizetési meghagyás. Ez azt mutatja, hogy a megyéktől elvették ugyan a mérnöki hivatal betöltési jogát, hanem azért mégis a fizetés teljesítésének egy részét ugy közvetve mint közvetlenül, a megyék nyakába hárítják. Azt hiszem, hogy ezt rendes állapotnak mondani nem lehet, ez félszeg állapot, melyet előbbutóbb igy vagy amúgy meg kell oldani. Több megyében megtudnak egyezni az építészeti hivatalokkal, számos megyében e tekintetben igen sok baj van. Az utak hátramaradást szenvednek az ily huza vona miatt és ennek káros hatása van az államra, a megyére és a gazdaközönségre, a melyre a régi rendszerű közmunkaváltság terhe nehezedik és mindannak daczára, hogy ezt az egyenes adót az ő birtoka, illetősége után igen súlyosan kivetve viseli, neki azért rósz utón kell járnia, sárban nyakig csak azért, mert a rendszer rósz, mert mondhatni, befejezetlen az a rendszer, a mivel a közmunka-ügy kezeltetik. Ugy látom t. ház, hogy mindezekben be van bizonyítva, hogy a közmunka- és általában kőutaink dolgában ma a kormánykörökben csak ott állunk, a hol állottunk ezelőtt egy évtizeddel és igy nem indokolatlan kérelem, hogy a t. minister ur, a ki most vette át e tárczát, fejtse ki politikáját e tekintetben, hogy az adófizető közönség, a mely igazán minden tekintetben, ebben és abban az alakban fizeti és viseli átérhet, láthassa már, hogy a kormány, a mely változik és a mely változás azt a reményt kelti fel benne, hogy új politika inauguráltatik, mondom, hogy a kormány bir-e e tekintetben bizonyos megállapodással, tud-e valamit mondani s fog-e a jövőben e tekintetben oly rendszert inaugurálni, a mely kielégítő és fogja-e azt a törvényhozó-testület elé terjeszteni. (Helyeslés a szélső balon.) Herman Ottó : T. ház ! A nyáron tett utazásomban különösen figyelmemre méltattam a mellék közlekedések állapotát, a melyektől nagy mértékben függ a főközlekedési vonalaknak a forgalma. Engedjen meg a t. ház, hogy egész röviden ! egy tapasztalást adhassak elő egy kép alakjában. (Halljuk!) Biharmegyében Ér-Mihályfalvából, tehát a vasútról lelépve, iparkodtam Margita felé. Egy becsületes magyar fuvarossal alig két puskalövésnyire az indóháztól érkeztünk egy véghetetlenül hosszú kanális-féle vizhez. A messze távolban, annak közepében egy kicsinyke szigetféle látszott. Arra való kérdésemre, hogy mi az, azt mondta a fuvaros: uram, ez az országút és a sziget, az ahid. (Derültség bálfelöl.) „És vájjon elfogjuk-e mi érni ezt a hidat ?" „ Talán megsegít a j ó Isten.

<: Mikor mi ezt a hidat elértük, a fuvaros levette kalapját és az égfelé nézett s hogy miket mondott a közmunkaváltság és egyébre, azt én itt természetesen nem ismételem. (Derültség balfelöl.) T. ház! Bármerre megy az ember ebben az országban, azt igenis tapasztalja, hogy a menynyire a t. vármegyék és az e czéíra fölállított hivatalok útépítéssel és javítással foglalkoznak, hát igenis bizonyos központoktól a t. előkelő megyei famíliák jószágáig, házáig hiszen meg van csinálva az út, de a mint ezen a kerületen kiviil megyünk, nem ugy van az, a mint azt Szederkényi t. barátom mondta, hogy az állapotok olyanok, mint voltak ez előtt 8 vagy 10 esztendővel, hanem sokkal rosszabbak, mint mikor még őseink a hazába jöttek, (Derültség) mert hiszen azok a gyepen jártak a patak mentén, holott most az önök utjain a mellékközlekedési vonalokon az történik, a miért azután a közoktatási minister a közegészség miatt roppantul megijedt és hozzá közgazdasági hátrány is csatlakozik, mert ember és jószág egyaránt tönkre megy. A ki Magyarország közlekedési viszonyait ismeri, tudja, hogy az év jelen szakában sok helyt hónapokon át szünetel a forgalom és a közlekedés. A mi a megyei hivatalokat s az útépítési közegeket illeti, ez az egész szervezet olyan, hogy a sok bába közt elvész a gyermek, egyik a másikra bízza a dolgot s a vége az, hogy a pénz elfogy, de út nincs. Már t. ház, ha a közlekedési tárczánál vagyunk, ha az útrendszerét tárgyaljuk, felhívom a t. ház figyelmét a következőkre. (Halljuk!) Tagadhatlan tény, hogy a vasutak forgalma első sorban a mellékközlekedés állapotától függ. Hát oly absolute lehetetlenség volna-e a vasúti vállalatok részéről, hogy egy bizonyos alapon létesített rendszer szerint némely pontokon, melyek hálózatukba esnek, nagy mennyiségű kavicsot halmozzanak fel oly vidékekről, a hol van, oly helyekre szállítva, a hol nincs. Mert hisz vannak egész megyék, vidékek, a hol az útcsinálás azért lehetetlen, mert anyag nincs hozzá, mig ellenben vannak oly vidékek, a hol az anyag bőségben meg van; az olyan vidékeknek, a hol nincs, a szükséges anyaggal ellátására első sorban épen a modern közlekedési eszközök vannak hivatva és ennek kö-