Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-146

146. orsxügost ülés deezeraber 5. 1882. 47 munkaerő 1868-tól 1880-ig 748,457, tehát majd­nem nyofczadfélszázezer fővel apadt meg, úgy hogy az apadás magában 23 százalék csak a mezőgazdasági munkás népesség számában, ügy hogy ha összehasonlítjuk a munkás népesség szá­mát a birtokosok számával, ha a béreseket és a család tagjait is hozzá számítjuk, egy-egy birto­kosra alig esik két emberszámnyi munkaerő és minden munkaerőre Magyarországon öt-hat hold földnek a megmunkálása esik. És hogy mily jelentősége van ezen apadás­nak a honvédelem, az ország védereje szempont­jából, azt mindnyájan tudjuk. Azon szomorú hely­zetben voltunk csak nem régiben is, hogy mivel a mi népességünk alig szaporodott, de távolról sem szaporodott olyan mértékben, mint az osztrák tartományokban, ennek következtében katona­jutalékunkat kénytelenek voltunk több mint 1300 fővel leszállítani. És méltóztassanak meggondolni hogy ezen bajok, melyek a 70-es években ural­kodtak és most is tartanak, fogják okozni, hogy nemcsak most, miként tettük, le keli szállítani katona-jutalékunkat, hanem majd húsz év múlva, illetőleg a 90-es évek elején, mikor majd a 70-es korosztályokból kell ujonczozni, majd akkor fog­juk látni, hogy évről évre folytonosan kell leszál­lítani jutalékunkat, mert a népesség szám ereje folyton apad. És t. ház, ennek jelentősége reánk nézve ugy közgazdasági, mint honvédelmi téren annál súlyosabb, mert körülöttünk mindenütt óriási ará­nyokban halad a népszaporodás, némely államok­ban másfél, majdnem két százalékkal. Különösen a szláv elemek által lakott államokban rendkívül nagy a szaporodás, igy pl. Oroszország, a melyre oly kicsinylőleg szoktak némelyek hivatkozni, nagy népszámával arányban oly rendkívüli nagy szaporodást mutat, hogy nemsokára, csak magá­ban az európai Oroszországban eléri a népesség száma a száz milliót. És még magasabb népszaporodást tanúsíta­nak a minket minden oldalról környező szláv és német fajok. Hogy hová vezethet egy országot közgazda­sági, de különösen honvédelmi szempontból is né­pessége számának apadása, szomorú történelmi bizonysága áll előttünk annak, bocsássa meg a t. ház, ha hivatkozom rá — Francziaország példá­jában. Francziaország népszaporodása Európa összes államai közt a legkisebb, csak 0'29 száza­lékban emelkedik, Magyarországé még ennél is kisebb, t. i. 0'13. Komoly, számbavehető hadi, tu­dományos és nagy államférfiak Francziaország utolsó nagy vereségét annak tulajdonítják, hogy mig a német elem magában e század elején Fran­ciaországgal a győzelemnek még reményével sem állhatott szembe: az akkor 36 millió főre menő népességű Franeziaországgal szemben ma már több, mint 40 milliónyi német áll. És ha a néme­teknél e szaporodás, Francziaországban pedig a pangás megmarad: akkor egy évtized sem kell rá és 55—60 millió németség áll szemben a 36 millió főnyi francziákkal. Ezen tényekből okulni nekünk igen nagy szükségünk van. Én t. ház, nem kérem a magam szerény felszólalásának, véleményének és hangjának azt a súlyt megadni, a minővel bir nagy államférfiak szava és ténykedése. Azért mél­tóztassék megengedni, hogy hivatkozzam D'Israeli­Beaeonsfieldnek a népesség szaporodására vonat­kozólag tett nyilatkozatára. (Olvassa.) „Az én véleményem szerint a nép egészségi állapotának javítása oly fontos társadalmi feladat, a mely minden egyebet megelőz." T. ház! Mi nem vagyunk ugyan azon szomorú ponton, hogy az ország népessége csökkenést mu­tasson, még a pangás stádiumában állunk, mind­össze egy kis tört százalék szaporodást tüntet fel a magyar népszaporodás, de ezen állapotban is bátor vagyok figyelmét fölhívni a Láznak, nem a kormánynak, mert erre nincs szükség, minthogy ez tudja és teszi kötelességét a törvény által ren­delkezésére adott eszközökkel és a, fennálló kor­mányzati és közigazgatási országos szervezet mel­lett és körében; hanem fölhívom főképen magának a t. háznak figyelmét a népesedés folyamának e végzetes pangására, a minek okát én különböző tényezők összehatásában keresem, melyek közül csak egy-kettőt bátor leszek fölemlíteni, mert a halandósági okok ismerete nélkül nem ismerhetjük a gyógyszereket sem. Köztudomás szerint, valamint a belügy minis­ter ur által tett jelentés nyilatkozatai szerint, to­vábbá az országos statistikai hivatal kimutatásai­ban rejlő tanulságok szerint egyaránt a nagy ha­landóságnak oka első sorban azon véghetetlen közöny, az életnek és egészségnek meg nem be­csülése, mondhatnám, az élet teljes becstelensége, az önsegély tökéletes elhanyagolása, mely népünk körében nagy általánosságban, bizony fájdalom! nyilatkozik. Mint azt jól méltóztatnak tudni né­pünk, legalább annak szegény része, nem tartja isten áldásának a gyermeket és ha gyermeke meg­betegszik, a fatalismus elhagyottságával utala jó istenre: ki ha meg akarja tartani, megtartja, ha nem, hát elveszi. Sőt sokszor egyenesen felfohász­kodik a nép: bár csak megmentené az isten beteg gyermekétől. Azután tagadhatlan tény, hogy az esetben is, ha megtudná becsülni az életet és egészséget és iparkodnék megtenni, a mi kell, nincsenek rendel­kezésére az anyagi eszközök, szegény a nép, mint nagyobb apostrophával mondják: nyomorban van. De sokszor nincsenek is kéznél az életmentés sze­rei és közegei. Azt méltóztatnak erre mondani, hogy hiszen a közegészség! törvény gondoskodik arról, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents