Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.
Ülésnapok - 1881-146
381 146. országot ülés deczember 5. 1SS2. kozólag kevés ismerettel bir a közönség, sőt valljuk meg, a képviselőház, mert ritkán történik, hogy azok, a kik a központi igazgatásnál vannak, képviselőkké legyenek és e minőségükben oly dolgokat, a melyekre talán szükséges volna reflectálni, előhozzanak. E körülmény talán indokolttá teszi, hogy betekintést nyerjen a képviselőház abba, a mi a központi igazgatásnál létezik. Tapasztaljuk, hogy alig fordul elő eset, midőn a központi igazgatás valamely jelentékenyebb állomására, vidéki, megyei vagy városi tisztviselők neveztetnének ki, mert az állások fokozatos előléptetés útján töltetnek be ugy, hogy a ki a ministeriumban magasabb állást foglal el, csaknem kivétel nélkül oly egyén, a ki egész életén, vagy legalább évek hosszú során át alacsonyabb állomásokon szolgált. Ezt én helyesnek nem tartom, mert nagyon hozzájárulhat ahhoz, hogy a központi igazgatás mindinkább megcsontosodott bureaucratiává fejlődjék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A központi tisztviselők, ha folytonosan csak kebelbéliektől egészíttetnek ki a hivatalnokok, nem ismerik az életet, a közigazgatás gyakorlati oldalát, magát a valóságos közigazgatást, a rendeletek alkalmazását és azoknak a különböző rendeleteknek, a melyek innét a központból kiadatnak, hatását ; s ebből természetesen bizonyos neme az antagonismusnak fejlődik ki a központ és a vidék közt, nincs közte organicus összefüggés, nem érti egyik a másikat, a mi a közügyek kellő vezetésének hátrányára válik. És következik belőle, hogy a központ ragaszkodik a maga hagyományos felfogásához, szokványaihoz, traditióihoz, még akkor is, midőn már a viszonyok lényegesen megváltoztak. Ki van téve annak, hogy a központi hivatalnokok körében a ezopf mindinkább elharapódzik. Nem mondom én, t. ház, hogy nálunk ez már most is igy van, vagy hogy már nagy mértékben létezik, mint consolidált állapot. Hanem azt hiszem, annyi kétségtelen, hogy ha folytattatik az eddigi irány, ha t. i. a tisztségek mindig csak kebelbeliek által fognak betöltetni, akkor ezen irány mindinkább lábra kap és meg fogja hozni következményeit. És a dolognak még azon más oldala is van, hogy a minister urak legtöbb esetben maguk is olyanok, kik nem szolgáltak a vidéken, nem szolgálták sem a megyét, sem a várost, csak kivételesen van köztük olyan; közvetlen érintkezésben csupán a maguk tisztviselőivel vannak, tehát nagyon könnyen beáll azon veszély, hogy ugyanazt az egyoldalúságot, a fölfogásnak ugyanazon gyakorlatiatlanságát fogják elsajátítani, ugy hogy a bureaucratia pókhálójában könnyen bennakadhatnak a maguk nézetével. Hogy ezen bajon, a mely mint mondtam, mindinkább be fog következni, segítve legyen, hogy az igen t. kormány figyelmeztetve legyen arra, hogy ilyen baj is be fog következhetni, ha nincs is még igen nagy mértékben, én igen czélszerünek találom, hogy ez nemcsak egyszerű, igénytelen képviselő felszólalásában, hanem egy határozati javaslatban legyen kimondva, ennélfogva bátor vagyok a t. háznak beadni és elfogadásra ajánlani. E határozati javaslat következőképen hangzik (olvassa): „A képviselőház utasítja a ministeriumot, hogy a különböző tárczáknál a központi igazgatás körében hivatalos állások betöltésénél nemcsak kebelbéli előléptetett egyéneket, hanem megyei és városi tisztviselőket is alkalmazzon." (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szilágyi DeZSÖ: T. ház! Én a belügyi tárcza költségvetéséhez ez alkalommal szólni nem akarok, hanem ahhoz fűzve felemlítem azt, a mit ezen házban az imént Thaly Kálmán t. képviselőtársam felhozott. Az pedig abban állott, hogy ő egy kérdést intézett a belügyminister úrhoz arra nézve, hogy a múlt év őszén Zalamegyéből egynehány ember átment Horvátországba szolgálatot keresni s az ottani alispán őket összefogatta és visszatolonczoztatta. Már hogy minő kifejezések kíséretében, az utoljára is mellékes, de ezt Thaly képviselő ur felemlítette. Én ugy emlékszem, hogy t. képviselőtársam a belügyminister úrhoz kérdést tett ez irányban és azon alkalommal erre nézve nem nyertünk feleletet és felvilágosítást a belügyminister úrtól; pedig a képviselő ur azt állította bizonyos okmányok alapján, hogy a zalamegyei alispán ezen tárgyban jelentést tett a belügyministeriumhoz. Hát én bátor vagyok ezen kérdést a t. belügyminister úrhoz egész tisztelettel ismételni. Jött-e jelentés ezen tárgyban és mit tett a belügyminister mint ministerelnök is arra nézve, hogy hasonló dolgok, ha történnének, megtoroltassanak hivatalos utón és ne ismétlődjenek? Méltóztassék nekem a t. ház megengedni, hogy ahhoz egy rövid reflexiót fűzzek. Én nem látom elérkezettnek az időpontot arra, hogy a Horvátországban követett politika és a horvát állapotok, melyek valóban minden igaz hazafit szomorúsággal és megbotránkozással töltenek el s melyeket oly ürügyekkel elütni nem lehet, milyeneket Vuchetich képviselő ur felhozott, (Mozgás a jobboldalon) melyeket, mondom, ily ürügyekkel elütni nem lehet, itt fejtegettessenek. És én tudom azt jól, hogy semminemű kormánynak, sem a közös magyar kormánynak, sem a t. horvát kormánynak nem áll hatalmában rokonszenvre kényszeríteni egy társországot, ha ezen rokonszenv széles körökben hiányzik; egyet azonban minden körülmények között megkövetelhetünk és meg kell, hogy követeljünk és kell hogy kormányunk e követelést feltétlenül fentartsa: és ez az, hogy azon törvényes szabályok megtartassanak, melyek biztosítják a szabad költözködést, és a szabad tartózkodást a magyar korona területén. Ezt