Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-162

373 162. országos ülés január 11. 1883. Mint ügyvédek ismerjük az igazságkereső közönség részéről előforduló azon csaknem botrányos eseteket, hogj^ a bú'nvizsgáló járásbíróságok minő eseteket vesznek fenyítő eljárás alá ? Pl. a hátrányos adás-vevést, mint csalást, akölcsönletek visszatartását, mint sikkasztást, a birtokháborítást mint idegen vagyon elfoglalását stb. jelentik föl. Ha ezek kerülnek a bíróságok elé, ezek mit csinálnak? A nélkül, hogy a t. igazságügyminister ur által kiadott utasítás értelmében mindenekelőtt azt vizsgálnák, hogy vannak-e ott vétségnek vagy kihágásnak körülményei valószínűvé téve, egyszerűen a bűnvádi alap terhére, költségére kiszáll az illető biró a helyszínén és idézi a feleket. S mi az eredmény? Hiába mente getődzik a vádlott, hogy ez nem tartozik bűnvádi eljárásra, egyszerűen eljár, ítéletet hoz, vagy ha nem, arra igyekszik kényszeríteni a vádlottat, hogy kiegyezzék, vagy a legjobb esetben vádló eláll, s hogy igy magánjogi követelések pereitettek ezen olcsóbb és könnyebb eljárási utón. Legyen szabad e részben különösen azon törvényczikket idéznem, e mely a kihágásokról szóló törvényből ezen törvényjavaslatban felvétetett, t. i. a 127. §-ra. Ezzel összefüggésben áll a büntető törvénykönyvnek 421. §-a, mely ezeket mondja: „A ki másnak ingatlan vagyonát jogtalanul elfogadja vagy szándékosan és jogtalanul megrongálja, vagy annak a földtől el nem választott termékét felhasználja, a mennyiben súlyosabb büntetés alá eső cselekmény nem forog fenn és az okozott kár Öt frt értéket felülmúl: vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal, valamint kétszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő." A kihágási törvénynek ezzel congruáló 127.§-a pedig ekként szól: „Ugyanezen büntetetéssel, t. i. nyolcz napig terjedhető elzárással büntetendő, a ki másnak ingatlan vagyonát szándékosan és jogtalanul megrongálja vagy annak a földtől el nem választott termékét felhasználja, a mennyiben az okozott kár öt forint értéket meg nem halad." Az egész különbség tehát az, hogy a kár 5 frton alul vagy felül van-e? Hogy ezen jogi fogalom a büntető' törvénykönyvnek fennállása óta minő ellentétes magyarázatokra adott alkalmat, kitűnik abból, hogy a szándékosság, a dolus vagy a culpa igen tág értelemben van véve. Ez okozza azt, hogy a járásbíróságok, de különösen az aljárásbirák a magánjogi kérdéseket is bűnvádi utón bírálják el. Ezzel kapcsolatban legyen szabad továbbá idéznem az életbeléptetési törvény alkalmából kibocsátott, a járásbíróságok hatáskörébe utalt vétségek és kihágások körül követendő eljárásról szóló igazságügyi ministeri rendelet meg nem tartását. E rendelet szolgáltat okot a járásbíróságoknak arra, hogy a magánjogi kérdéseket bűnvádi eljárás alá vonják. Az idézett rendelet szerint ki van zárva még annak lehetősége is, hogy á járásbíróságok hatásköre ellen valaki kifogásolhasson. Az illetékesség ellen lehet tenni kifogást, de az ellen, hogy valamely ügy a bűnvádi vagy polgári útra tartozik-e, nem. Felhozom ezen rendeletnek 45. §-át, melynek értelmében köteles a járásbíróság megvizsgálni azt, hogy fennforognak-e a vétség vagy a kihágás ismertetőjelei. Ezt azonban a járásbirák mindenütt és mindig nem teszik, hanem egyszerűen elfogadják a feljelentéseket. Hogy ezen bajon a jövőben mennyire lesz segítve, a kilátásba helyezett új bűnvádi eljárás életbeléptetésével? Legyen szabad e részben is felolvasni egy passust a büntető eljárás tervezetéből, mely ugyan nem fekszik a ház előtt; de bizonyára, ha valaki, ugy a t. igazságügyminister ur előtt ismeretes lesz. Ezen bűnvádi eljárás 14. §-a igy szól: „hogy azon köz- és magánjogi kérdések, a melyeknek megállapításától függ, |hogy fenforog-e és mely büntetendő cselekmény, a bűnvádi eljárásban a büntető bíróság határozatának tárgyát." Hogy ez milyen tág fogalom, hogy mi az a köz- és magánjogi kérdés, melyet a büntető birónak kell meghatároznia, ez még a tudós szerkesztő által is az indokokban eléggé kifejtve nincs. Ilyen kérdésekkel kapcsolatban, lehet képzelni azután, hogy ha ilyesmi törvényerőre válnék, a mit részünkről nem óhajtunk, hogy a zavaroknak és megfontolatlan eljárásnak tág tér nyittatnék és kétségtelenül szembe állhatunk azzal, hogy itt az igazságügyministernek nem fog egyéb hátramaradni, mint hasonló állapotnak tovább fentarthatása tekintetéből folytonos bírószaporítás, újabb kivételes rendezés, valamint a büntető-birói, ügyészi és a rendőri közegeknek ilyféle eljárásokra megörökítése. Ez által igen természetesen a jogállammal kapcsolatban álló magán- és büntetetőjogi viszonyok rendezése mindig tovább és tovább elodáztatnék. Hogy mennyiben gyakoroltatnak a járásbíróságok által ezen, eddig általam idézett intézkedések folytán az ellentétes eljárások, elég legyen e részben hivatkozni és a t. igazságügyminister figyelmébe ajánlani, hogy az új perrendtartás 13. §-a l) pontja szerint, a járásbíróság sommás eljárási hatáskörébe tartoznak a határjárási, mesgyeigazítási és visszahelyezési ügyek, melyekben a járásbíróságok rendszerint bűnvádi úton járnak el és többnyire csak a felsőbb bíróságok segíthetnek a téves és helytelen felfogásokon. Azonban ezen ügyeknél, kapcsolatban az elébb mondottakkal, a járásbíróságok oly eljárást követnek, mely nem czéloz egyébre, minthogy az illető felektől előlegeket fuvar- és napi-