Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-146

:.i 146. országos ülés űeessember 5. 1S82. zés használata mellett, hogy „hát ti kutyák" — bocsánatot kérek a kifejezésért, de okmányokból olvasok — „nem tudjátok, hogy a magyarok számára itt nem terem kenyér?" Sajnálom, hogy ha való az, hogy egy horvát alispán szájából a magyarok ellen ily szavak fakadnak ki és hogy azokat a szegény, kenyérkereset után indult munkásokat, mint gonosztevőket, összefogdosva, eltolonezoltatta a Dráva hidjáig azzal, hogy ha még egyszer átjönnek, börtönbe kerülnek. A letenyei szolgabíró ez esetet hivatalosan is bejelentette a zalamegyei alispánnak, a ki felterjesztést intézett a belügyministerhez, a ki kitűnő emlékező tehetségénél fogva okvetetlenül emlékezni fog ezen esetre, a mely, hogy elintéztetett-e, azt ő tudja; hogy szerzett-e orvoslást és minő sikerrel, arról nem vagyok értesülve. Az esetet azonban azért hoztam fel, mert a horvát hatóságok eljárását a magyar békés nép irányában akartam ezzel jellemezni. Constatálni akartam ez esetet, de fájdalommal mondom, mert a legnagyobb hazafiúi sajnálatot kell kifejeznem ily esetek felett s mert távol van minden szándék, legalább részemről, hogy hazánkban az ilyesmi visszatoroltassék. Csak még egyszer kívántam ezen alkalommal hangsúlyozni azon hangulatot az egyes concrét esetekből és rá akartam mutatni a bajok főforrására: arra, a honnan ezenagitatió leginkább ered. a horvát tanárokra, a kik az ifjakat — mert az ifjúság mindenütt a legélénkebben tüntető és leglegtüzesebb vérű — a magyarok ellen rendszeresen paprikázzák fel, sőt a horvát hatóságok is ily példákkal járnak elő hasonló szellemben. Tekintve azon százados és történeti kapcsolatot, mely bennünket horvát testvéreinkkel összekapcsol; tekintve, hogy a magyar nemzet erejének tudatában, sőt a történeti hagyományokhoz való élénk ragaszkodástól vezéreltetve, továbbra is békés és testvéries viszonyban óhajtana maradni drága testvéreinkkel; tekintve ezen körülményeket: nagyon óhajtandónak vélem azt, hogy a kormány igyekezzék a Horvát-Slavonországban ellenünk mind élesebben nyilatkozó ezen hangulatnak enyhítésére, testvériesebbé tételére minden tőle telhető eszközzel hatni. (Helyeslés szélső halról.) Zerinvári gróf Zrínyi Miklós, ama nagyemlékű bán — nem a Szigetvárott elesettet, ki nagy katona volt, hanem a nagy költőt és hadvezért értem — azt mondja egyik versében magáról, hogy ő jó magyar, j ó horvát, egyaránt szereti mindkét hazáj át. Én is ily jó magyarnak és jó horvátnak ismerem a horvát-szlavón ministert (Élénk éljenzés) és örömmel constatálom azon köztiszteletet, a mely legalább Magyarországban az ő személyét körülveszi. Remélem, hogy Horvátországban is hasonló köztiszteletnek örvend és ezért kérve kérem: méltóztassék becsesjgyekezetét talán egy kiesit élénkebben mint eddig oda fordítani, egyetértve természetesen a bánnal, hogy a magyar nemzetet annyi oldalról insultáló, sértő hangulat enyhüljön és a testvéri érzület a Dráván túl is gyarapodjék. Mi nem sértettünk senkit. Én tudom azt, hogy a t. minister ur, vagy a horvát bán, a Starcsevicsek és Vojnovicsok minősíthetlen felszólalásaiért, dehöngéseiért nem felelősek; hanem igenis a kormánynak mégis módjában áll pl. a tanügynél, közigazgatásnál hatni azon irányban, hogy pl. mindazon tankönyvek, a melyek a Magyar- és Horvátország közt fennálló közjogóa ütköznek, melyekben a magyar nemzet a valónak meg nem felelő színben van feltüntetve, sőt séitőleg bántalmaztatik, ne adassanak az ifjúság kezébe, sőt a mint nálunk történik — Trefort minister bizonyságot tehet róla — tankönyveinkben nem hogy sértő szó volna, de sőt inkább testvéries szellemben tárgyaltatik a horvátok története. Tehát legalább viszonosság történjék Horvátországban a mi irányunkban. Ha ez csak néhány éven át folyna, remélem, a hangulat nevezetesen fogna javulni Mert én a horvát ultrákat legkivált a tanári és tanítói kar körében találom fel és azért a fiatalságra gondolok mindenekelőtt, övék lévén a jövő. De azt hiszem, a magyar parlament meg is követelheti ezt méltán a vele kapcsolatban álló testvérországtól, hogy a magyar közjogba ütköző, a magyar nemzetet sértő tartalmú tankönyvek no taníttassanak a horvát egyetemen, közép- és népiskolában. Hogy továbbá a horvát-szlavón hatóságok közegei szintén a magyar nemzet iránti víszonos, kölcsönös baráti bánásmódra, vagy legalább a törvény megtartásával való bánásmódra intethetnének a felsőbbségek utján, ezt, gondolom, szintén nem méltóztatik kétségbe vonni és attól is jó eredmény volna várható. Én tehát t. ház, azzal a reménynyel fejezem be beszédemet, hogy az általam mélyen t. horvát-szlavón minister ur ismeretes jó magyar és jó horvát érzületénél fogva nem fog késlelkedni oda hatni, hogy a testvériesség viszonya horvát testvéreinknél jövőre a magyar nemzet iránt tetemesen javuljon. (Helyeslés.) Bedekovich Kálmán horvát szia von minister : (Halljuk!) T. ház! Azért, a mit egyesek tesznek és mondanak, valamely országnak többségét vádolni, felelőssé tenni, talán nem volna igazságos dolog. (Helyeslés.) Mert be van bizonyítva, hogy az országnak többsége, a mennyire ily botrányok, vagy vádak tudomására jöttek, azokat undorral visszautasította; az autonóm kormány pedig kötelességének megfelelt és szigorú vizsgálatot rendelt el, a bűnösöket pedig meg is büntette. Azt nem lehet tagadni, hogy ugy HorvátSzlavonország többsége, mint a kormány mindig arra törekedett,hogy az 1868: XXX. t-cz. érvényben