Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-146

14 15 . országos ülés íeezember 5. 1882. ű9 járulás végett a méltóságos főrendekhez fog át­küldetni. Következik a napirend további tárgya az 1883. évi költségvetés folytatólagos tárgyalása és pedig a 40. lapon dologi kiadások. Tibád Antal jegyző (olvassa): Dologi ki­adások 31,000 frt. Elnök: Elfogadtatik. Tibád Antal jegyző (olvassa): A rendel­kezési alap 200,000 frt. Győrffy Géza: T. ház ! Midőn ezen tétel ellen felszólalnék, csak rövid időre kívánom a t. ház figyelmét kikérni. Mindenesetre érdekes volna ezen tételnek egyes részleteit ismerni, t. i. hogy például mennyi fordittatik ezen rendelkezési alap­ból a belföldi, a nemzeti sajtó támogatására, vagy például a montenegrói, vagy herezegovcz sajtó befolyásolására, hogy ott kedvezőbb közvélemény képeztessék irányunkban, vagy pedig mennyi for­dittatik más nyíltan be nem vallható czélokra. De ezen" kíváncsiság kielégítetlen marad, mert e tétel olyan, mint a szentek szentélye, hova ellenzéki szemnek betekintenie nem szabad. Azt mondják, ez bizalmi kérdés. A kik bíz­nak a cabinetben és annak politikájában, azok megszavazzák, a kik nem biznak benne, azok meg­tagadják. Nem vonom kétségbe, hogy a t. többség megszavazza, mert az annyira megajándékozza bizalmával a cabinetet, hogy nincs már elajándé­kozni valója, és hogy már nem az a kérdés, hogy a többség bizik-e a cabinetbe, hanem megfordítva az, hogy a kormány bizik-e a többségben. Ügy látom, hogy hallgatólagos pactum van a minister­elnök ur és a többség közt. 0 azt mondja, ti bíz­tok bennem és szavaztok bizalmat és ha ezt meg­teszitek, akkor gondoskodni fogok arról, hogy a jövő országgyűlésen is ily számban itt ülhessetek és azon szerencsés helyzetben legyetek, nekem bizalmat szavazhatni. De t. ház, ez bizalmi kér­dés. Megszoktuk már, hogy a t. többség olyan, mint egy erdő, melybe a ministerelnök ur csak belekiált és a többség sokszorosan visszhangozza azon szavakat, melyeket a ministerelnök belekiál­tott. (Igaz! a szélső baloldalon.) Nekem ezen erdő­ről eszembe jut, valahányszor a t. többséget meg­mozdulni, szavazatra indulni látom, Shakespeare egyik darabja, Macbeth, a melyben Macbethet borzongás tölti el, midőn a birnami erdőt meg­mozdulni látja. Én is, midőn a a többséget indulni látom, már érzem, hogy le vagyunk győzve. De azt hiszem, hogy a bizalomnak, különösen az államférfi, a politikus iránti bizalomnak nem szabad csupán subjectiv természetűnek leírni, hanem objectiv okokon kell alapulnia. Az a bizalom egy boltív, mely csak a siker oszlopain állhat meg. Pedig, ha elfogulatlanul tekinti a többség a minis­terelnök ur nyolcz éves politikáját, abban apró sikereknél egyebet felmutatni nem tud és talán nem csalódom, ha azt mondom, hegy ha a jövő nemzedék a múltból akar majd lelkesedést merí­teni, aligha fogják e czélra a jelenlegi aerát vá­lasztani. Hiszen ezen aera csak a lemondás, a kis­hitűség, az elvek feláldozásának korszaka volt és nagy alkotás aligha fogja megjelölni ezen idő­pontot, ha csak nagy alkotásnak nem tekintjük azt, miről a múlt viták alkalmával Láng Lajos kép­viselő ur megemlékezett, azt mondván, hogy a nemzeti politikát sikerült azon mederbe terelnünk, a melyben hajdanában volt, hogy ott vettük fel a fonalat, a hol Hollós Mátyás elejtette, akkor, mikor Boszniát occupáltuk. (Derültség a szélső baloldalon.) De t. ház, nemcsak e házban, hanem az ország­ban is általános közvélemény, hogy oly energicus, erélyes és szívós ministerelnöke nem volt még Magyarországnak, mint a ministerelnök ur; mond­ják továbbá azt is, hogy egy bizonyos tekintetben ő még felette áll annak a politikusnak és állam­férfinak is, ki ez idő szerint Európa történelmének csinálására a legnagyobb befolyást gyakorolj'a, ki az európai diplomatia concertj ében a kapellmeister szerepét játsza, t. i. Bismarck és a mint mondják, Bismarck bátran vehetne leczkét a gyakorlati poli­tikát illetőleg a mi ministerelnökünktől, mert ugyanis Bismarck sohasem volt még képes a válasz­tásoknál egyöntetű, compact többséget létrehozni: de az a sajátságos t. ház, hogy mig Bismarck min­dig küzdött a többséggel, sőt annak akarata elle­nére is és azzal ellentétbe helyezve magát, sike­rült neki hazáját nagygyá, egygyé és hatalmassá tenni: addig a t. ministerelnök ur, noha feltétlen nagy többség állott rendelkezésére, arra használta fel e nagy hadsereget és e fényes táborkart, hogy mikor az osztrák ministerekkel tartott tárgyalás alkalmával magát legyőzni engedte, e nagy had­seregnek és fényes táborkarnak csak az a szerep jutott, hogy visszavonulását fedezze. T. ház! Már többször szemére vetették a ministerelnök urnak, hogy a hatalom végy az, a mely őt ahhoz a piros székhez kötve tartja. Én nem vagyok e véleményben és sokkal nemesebb ambitiót tételezek fel róla. Annyit beszéltek már missiójáról, az ő providentialis voltáról, hogy két­ségkívül ő maga is meg van róla győződve: e missió nem állhat egyébben, mint hogy ha meg jő az idő és alkalom, megjönnek a. módok, körülmé­nyek és viszonyok: akkor azt a zászlót, melyet egykor ez oldalon fennen lobogtatott, újra győze­lemre segítse. Minthogy azonban e ezéltól óriási távolságra vagyunk: mit csinál? Meggörnyedve bár a kettős tárcza súlya alatt, de egész resignatió­val viseli a ministeri tövis koronát. (Derültség bal­felől.) Én, t. ház, ezen missióban nem hiszek, abban nem bízom, de óhajtom, hogy a kik bíznak, mint

Next

/
Thumbnails
Contents