Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-157

157. tr«z*g«í ilés deeíenbor 18. 1882. 297 jegyzőkönyvbe iktattaiik!) Azt pedig csaknem lehetne beletenni, hogy Lükő képviselő ur indít­ványát köszönettel fogadja el a ház. (Helyeslés jobbfelől.) Somssich Pál: T. ház! Én ilyes valamit nem is indítványoztam, hanem indítványoztam azt, hogy jegyzőkönyvbe vétessék, hogy gr. Zichy Jenő képviselő urnak hazafias ajánlatát a ház elis­meréssel fogadja. (Helyeslés a bal- és a szélső' baloldalon.) Baross Gábor jegyző: Engedje meg a t. képviselőház, hogy erre vonatkozólag felol­vassam a jegyzőkönyv szövegét. (Halljuk!) Csak annyit kívánok megjegyezni, hogy Lükő Géza képviselő ur szóbeli indítványt tett mely a gyorsírói jegyzetek szerint akként szól: (Olvassa.) „Lükő Géza: T. ház! A szóban levő tételre nézve arra kérem a t. képviselőházat, hogy gróf Zichy Jenő t. képviselőtársunk azon kijelentését, mely szerint a folyó évre sajátjából a minister rendelkezésére bocsátj kérdéses összeget, a köszönet kijelentésével jegyzőkönyvbe vétetni méltóztassék. Elnök: Ezt külön indítvány alapján megteheti, de ugy, a hogy történt, én fel nem vétet­hettem a jegyzőkönyvbe. Ha azonban Lükő kép­viselő nr ez iránt indítványt tesz, akkor természe­tesen felvétetik." Erre azután t. képviselőtársam Lükő Géza írásban a következő indítványt adta be: (Olvassa.) „Indítvány. Gróf Zichy Jenő képviselő urnak azon ajánlatát, miként az iparos oktatásra meg­szavazott 8000 frtot, sajátjából 20,000 frtig ki­egészítendi s ezen összeget a minister rendel­kezésére bocsátja, a ház elismeréssel jegyző­könyvbe vétetni határozza." Midőn ily indítvány itt beterjesztetik, az elnök nem tehet egyebet, mint hogy kérdi a házat, elfo­gadja-e az indítványt vagy nem. A jelen esetben a ház határozata az volt, hogy az indítvány elfo­gadtatik. Én többet a jegyzőkönyvbe nem vehetek, mint a mennyit az elnök kijelent. (Helyeslés a, jobboldalon.) Egyébiránt t. képviselőház, ez tökéletesen sza­bályszerű eljárásos ehhez képest a jegyzőkönyvi kivonat ki fog adatni gr. Zichy Jenő t. képviselő­társamnak. Ezen jegyzőkönyvi kivonat tanúskodik arról, hogy Lükő képviselő ur indítványára a ház elismerését fejezi ki gr. Zichy Jenő képviselő ur­nak. Azt hiszem, ez tökéletesen elég. (Helyeslés jobbfelől.) Somssich Pál: Épen az a hiány, hogy a jegyzőkönyv a határozattal nem egyezik meg. Mit indítványozott Lükő képviselő ur ? Azt, hogy az ajánlat a jegyzőkönyvbe elismeréssel vétes­sék fel. És ez nem vétetett be, hanem az van mondva a jegyzőkönyvben, hogy elfogadtatik az indítvány, de nincs benne, hogy elismeréssel fogadtatik az KÉPVH. NAPLQ. 1881—84. VIII. KÖTET. ajánlat. Én kérem, hogy ezt méltóztassék belevenni. (Helyeslés a baloldalon.) Lükő Géza: Bocsánatot kérek, t. ház, csak a történeti igazság kedvéért említem fel, hogy az ülés után a jegyző ur szives volt velem a jegyző­könyv szövegét közölni és én már akkor megtettem azon észrevételt, hogy ezen szó „elismeréssel" vé­tessék be; ezt a jegyző ur meg is ígérte s most kérem nyilvánosan is, hogy ez iktattassák a jegyző­könyvbe. Elnök: T. ház! Én ugy fogom fel Somssich képviselő ur kívánságát, hogy elfogadtatván Lükő Géza képviselő ur indítványa, mondja ki a ház, hogy az ajánlatot elismeréssel fogadja. (Helyeslés.) Ha ezt méltóztatnak elfogadni, akkor ez így fog jegyzőkönyvbe vétetni. E szerint a j egyzőkönyv igy fog hangzani: A ház elfogadván Lükő Géza képviselő ur indítványát, gróf Zichy Jenőnek ezen ajánlatát elismeréssel fogadja. (Helyeslés.) Bemutatom Kossuth Gábor Komlód-Tótfalú községbeli lakosnak Isáak Dezső országgyűlési képviselő által benyújtott kérvényét, melyben 10 hold területre dohány-termelési engedély megada­tása iránt esedezik. Kiadatik a kérvényi bizottságnak tárgyalás és jelentéstétel végett. Csávossy Béla, a gazdasági bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém bemutatni a gazdasági bizottságnak két jelentését. Jelesen a nyári szünetek alatt teljesített tatarozási és javítási munkákra vonatkozó költségekről, továbbá a kép­viselőház deczember havi költségvetési előirányza­tát a november havi pénztári kimutatás és a jegyző­könyv kíséretében. Éz utóbbit kérem a ház irodá­jába letétetni, az előbbieket pedig kérem ki­nyomatni, kiosztatni és összefüggésük miatt együt­tes tárgyalásra kitűzni. Elnök: A gazdasági bizottság jelentése az országházban teljesített tatarozási és javítási mun­kák költségeiről, valamint a képviselőház 1882. évi deczember havi költségvetéséről, ki fog nyo­matni, szét fog osztatni és a november havi kiadá­sokról szóló kimutatással együtt, mely szintén ki­nyomatik, ha méltóztatik beleegyezni, a holnapi ülésben fog tárgyaltatni. (Helyesés.) Tischler Vincze, a véderö-bizottság előadója: T. ház! Van szerencsém a véderőbizott­ság jelentését az 1883. évben kiállítandó újoncz­és póttartaiéki jutalékok megajánlásáról szóló tör­vényjavaslatról bemutatni. Kérem a t. házat, hogy e jelentést kinyomatni, kiosztatni és annak idején az osztályok mellőzésével tárgyalás végett napi­rendre kitűzni méltóztassék. Elnök: A jelentés kifog nyomatni, ki fog osztatni és ha a t. ház beleegyezni méltóztatik, az osztályok mellőzésével fog majd az ünnepek után napirendre kitűzetni. (Helyeslés) Következik a napirend: a pénzügyi bizottság­38

Next

/
Thumbnails
Contents