Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.
Ülésnapok - 1881-151
168 151. országos ülés deezember 12. 1882. végeket, a melyekre itten czélozott, gúuynyal elárasztani vélte, a mikor azokat, egy hazai lapot idézve, aristocratico-socialismusnak keresztelte. Hát t. képviselőház, a socialismusoak puszta megnevezése sok és tágas körökben régtői fogva egy oly borzadást idéz elő mindig, a mely borzadást, megvallom, én sohasem éreztem. De ez az érzelem mégis az utolsó időkben kellett hogy némileg módosult legyen és pedig két okból; mert ha egyrészt tekintjük azt az óriási elméleti haladást, a melyen a socialismus keresztülment Cabettől kezdve, mikor a legnyersebb communismus alakjában nyilvánult, a mai napig, a ho] azt egy Marx Károlyi!ak elsőrangú tudományos kutatásai és müvei képviselik: hát akkor mindenesetre az emberi társadalom törvényeinek ezen felfogása fejlődésképesnek és annak vonalai convergenseknek bizonyulnak azon törekvésekkel, melyek a társadalom jelenlegi szervezetének alapjait fentartva, akarják annak viszásságait javítani. De ezen kivüi maga a t. képviselő ur utalt egy tényre, a mely a socialismus kifejezésének más jelentőséget ad mai napság nemcsak a tudományban, de a gyakorlati törekvésekben is a törvényhozó termekben: utalt a inai kornak kétségtelenül legnagyobb államférfiára, Bismarck hgre; én kiegészítve a t. képviselő urnak ezen utalását, Bismarck hgnek azon mondására vagyok bátor hivatkozni, hogy az állami gépezetet meg kell okvetlenül kenni egy csepp socialistieus olajjal. (Mozgás.) Elméletileg igen messze vinne arról vitatkozni, hogy ez a csepp socialistieus olaj, mii jelent. De ha egészen practicus s hogy ugy mondjam, empiricus szempontból akarjuk ezt felfogni Jíémeth Albert: Hát akkor petróleummal kell megkenni! (Derültség.) Gr. Apponyi Albert: A petróleum, t. képviselő ur, nem alkalmas gépeknek kenésére, csak tűzvészek előidézésére. (Tetszés.) Hát ha egészen gyakorlatias szempontból akarjuk a dolgot felfogni, én egy perczig sem habozom magamat Bismarck hg, ezen tanának hiveül bevallani és megmondom egész általánosságban és egész nyíltan, hogy mikép értem ezt. (Halljuk!) A régibb kornak társadalmi és állami organisatióját a feudális társadalmi organisatiót az jellemezte, hogy az állami hivatalvezetés, az állami hatósági jogok gyakorlása a privát jogosítványnak jellegét bírta, a mi azután, különösen ezen rendszer elfajulásának idején oda vezetett, hogy az egész állami szervezetnek épülete is, annak, a ki magának a társadalomnak természetszerű törvényei szerint is már az erősebb lett volna, erejét és hatalmát mintegy sanctionálta s az elviselhetienségig fokozta. Ezzel szemben azon korszak, melyben a liberalizmus tanai uralkodásra jutottak, azon kétségtelen nagy haladást létesítette, hogy ezt a mesterséges megerősítését annak, a ki a társadalomban ugy is erősebb lett volna, lerombolta s az egyéni erők szabad versenyének nyitott tért. De már most t. ház, a tapasztalás és nemcsak a mi tapasztalásunk, de a világ összes civilisált népeinek tapasztalása azt mutatja, hogy a fejlődésnek ezen stádiumában megállni nem szabad, mert a társadalmi és gazdasági erők felszabadított természetes játéka szintén megint csak annak, a ki ugy is erős, erejének még tovább fokozására, a gyengének elnyomására, bok esetben teljes pusztulására vezet. S az a lépés, melylyel ezen a fejlődési stádiumon túl kell lépnünk, szerintem nem más, mint az előbbeni szervezetnek megfordítása, annak a szervezetnek, melyben társadalmilag az erősnek javára működött minden állami intézmény, megfordítása abban az irányban, hogy az állami intézményeknek egész súlyát a társadalmilag gyengék számára és azok fentartására kell latba vetni. (Helyeslés és tetszés.) Ez t. ház, szerintem az a socialistieus olajcsepp, melyet Bismarck herczeg mondása szerint, ha a társadalmi forradalmakat megelőzni akarjuk, az állami és társadalmi gépezetbe bele kell csepegtetni. Ebben az irányban t. ház, ha az alatt csak az értetik, hogy egész működésünket a társadalmilag gyengéknek oltalmazására, pusztulásuk megakadályozására akarjuk fordítani, ebben az irányban az aristocratico-sociaiistieus törekvéseknek jelzőjét igenis elfogadom, de szemrehányásnak és gúny tárgyának nem tekinthetem. (Helyeslés.) Különben a t. képviselő ur csak egy mondattal érintette azon általa kicsiuylett törekvéseknek érdemét, t. i. előre protestált az ellen, hogy bárkinek szabad rendelkezése földbirtoka felett bármely irányban korlátoltassék. A t. képviselő ur itt azzal az irány nyal, melyet beszédének egy másik részében felállít, szintén némileg ellenmondásba jön. Mert midőn a t. képviselő ur az ipar mezején odáig megy, hogy a régi czéhrendszernek is némely előnyeit tünteti fel és midőn az ipar mezején, ha jól értettem őt, magáévá teszi —- habár ő sem, valamint én sem panaeeáknak nem tekinti — a második iparos-congressus legfőbb követeléseit, különösen a kényszertársulás eszméjét: akkor a t. képviselő ur maga elhagyta azt a tért, (Ugy van!) t, i. a korlátlan individualismus terét, melyet rögtön újra elfoglal és mint dogmát állít viszsza, midőn a földbirtok viszonyairól beszél. (Ugy van!) S én ezen eltérésnek a t. képviselő ur fejtegetéseiben, midőn az egyikről és midőn a másikról beszél, indokát is vélem sejtem. A t. képviselő ur egész életén át városi ember volt, az
