Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-150

150 országos ülés doezeinber 11. 18í>2 145 ügyekeztek és ügyekeznek a lehetőségig minde­nütt érvényt szerezni a magyar nyelvnek. Azon­ban vannak olyan esetek, a midőn kénytelenek idegen nyelvet is használatba venni, és neveze­tesen, a midőn pl. akármelyik vállalat a külföld­del érintkezik. Pázmándy Dénes (közbeszól); Az magá­tól értetik. Lukács Béla előadó: Engedelmet kérek, a képviselő ur határozati javaslata szerint nem értetik magától. Pázmándy Dénes: Tessék módosítványt beadni. Lukács Béla előadó: Az nem az én feladatom. Én csak azt bizonyítom, hogy az a határozati javaslat, melyet a képviselő ur benyúj­tott, igy keresztülvihetlen. Mert ha a társulat érintkezésben áll egy külföldi kereskedővel, meg­történhetik és meg is történt itteni intézetekkel, liogy a kiküldött magyar nyomtatvány és ma­gyar levél visszaküldetett azon megjegyzéssel, hogy nem értik. Ezen tekintetnél fogva sem vihető keresztül az indítvány. De azt hiszem t. ház, hogy talán ezen dolog­nál a nemzetiségekre is kell némi figyelemmel lenni. Mert ha pl. azt kívánjuk valakitől akár Erdélyben, akár a felső vidéken, hogy íő a vasút­vonalra ne lépjen és kárt ne tegyen, nem méltá­nyos-e, hogy neki legalább oly nyelven magya­rázzuk ezt meg, a melyet ő ért. (Nyugtalanság a szélsőbalon.) Mindezek oly nehézségek, melyeknél fogva még a legjobb esetben is, ha keresztül akarnók is vinni a mindnyájunk által helyeselt eszmét, melyet a képviselő ur ezélba vesz, de az igy keresztül nem vihető. Elnök: Következik a szavazás. A kérdés az lesz, elfogadja-e a ház a Pázmándy képviselő ur által benyújtott határozati javaslatot? Mielőtt feltenném a kérdést, fel fog olvastatni a hatá­rozati javaslat. Fenyvessy Ferencz jegyző (olvassa a határozati javaslatot). Elnök: Méltóztatik-e a ház elfogadni Páz­mándy Dénes határozati javaslatát, igen vagy nem? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, méltóz­tassanak felállani. (Megtörténik. A horvát képviselők is felállanak. Élénk éljenzés a szélső balon.) Méltóztassanak most felállni azok, a kik e határozati javaslatot nem fogadják el. (Megtör­ténik. Félkiáltások: Kisebbség! Többség!) A szava­zatok a jegyző urak által szakaszonként meg fognak számláltatni. (Megtörténik.) Elnök: T. ház! Pázmándy Dénes képviselő urnak határozati javaslatát elfogadta 96 képviselő, nem fogadta el 131. E szerint tehát a i határo­zati javaslat elesett. KÉPVH. KAPLÓ. 1881—84. VHI. KÖTET. Rakovszky István jegyző (olvassa).- Üz­leti bevételek összesen 21 millió frt. Elnök: Megszavaztafik. Lukács Béla előadó: A kiadások és be­vételek most már megállapittatván, a bizottság az államvasutak által beszolgáltatandó fölösleg gyanánt 8.700,000 frt megszavazását ajánlja. Elnök: A kiadások és bevételek megálla­pittatván, a differentiális nyereség összeg 8.700,000 forinttal, a pénzügyi tárezában függőben hagyott tételnél beiktattatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): Be­ruházások. Lukács Béla előadó: Erre vonatkozólag a pénzügyi bizottságnak egy külön előterjesztése van a t. ház előtt, a melynek tárgyalását a t. ház a kereskedelmi tárcza letárarvalása után méltóz­tátott kitűzni. Kérem ezen tételnek addig függő­ben hagyását. Elnök: T. ház! Ezen tételre nézve külön előterjesztés lévén, mely a kereskedelmi tárcza letárgyalása után fog tárgy altatni, e szerint e tétel most függőben hagyatik. Rakovszky István jegyző (olvassa).- üj építkezések. í. A budapesti személypályaudvar építésére 1.000,000 írt. - Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): 2. Az aradi pályaudvar kibővítésére respective építésére 100,000 frt Elnök: Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): A gyéres-tordai szárnyvonal kiépítésére 78,000 frt. Elnök : Megszavaztatik. Rakovszky István jegyző (olvassa): A duuaparti teherpályaudvar továbbépítésére i.260.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Lukács Béla előadó: Az elmondottak alapján s az eddigi gyakorlat szerint, a bizottság az államvasutak előirányzatát következőleg ajánlja az állami költségvetésbe felveendők. A közmunka- és közlekedésügyi ministerium költségvetésében a rendes kiadások XVII. fejezet, 9. czíme alatt. Az állami vasutak üzleti kiadásai 12.300,000 forint. Ugyanezen ministerium rendes bevételei közé VIí. fejezet, 7. czím alatt: Az államvas utak bevételeiből az üzleti kiadások fedezésére 12.300,000 frt. Az átmeneti kiadások- és beruhá­zásokról szóló részben, a közmunka- és közle­dési ministerium költségvetésében II. fejezet, 11. czím alatt: Beruházások az államvasutaknál 586,880 frt. Ugyanezen fejezet 12. czím alatt: Uj építkezések : a) A budapesti személy-pálya­udvar építésére (3-ik részlet) 1.000,000 frt. b) Az aradi pályaudvar kibővítése, illetőleg kiépítésére (1-ső részlet) 100.000 frt. c) A gyéres-tordai 19

Next

/
Thumbnails
Contents