Képviselőházi napló, 1881. VIII. kötet • 1882. deczember 4–1883. január 11.

Ülésnapok - 1881-149

149 országos ülés szöbölni, hogy az állam közgazdaságilag is eljut­hasson oda, a hova eljutnia kell, t. i. a fejlődés magasabb színvonalára. (Halljuk! Zaj a szélső bal­oldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy most folyta­tólag még egy dologra hívjam fel figyelmét, a mely szintén a szabályozásra vonatkozik. Minden müveit nemzet technicusai előtt egy nemzetgazdasági princípium : hogy a jelen nemze­déket a jövő nemzedéknek javára, vagyis a jelen­kort a jövő kor javára befektetésekkel túlságosan megterhelni nem szabad. Különösen áll ez a viz­szabályozásnál, mert valamint minden egyéb dolog­nál a maximális határon túlmenni nem tanácsos, a szabályozásnál feltétlenül meg kell tartani bizo­nyos határt, melyen túl a költekezés kerülendő, mert minden egyébtől eltekintve, káros oscillatiók­kal jár és ha a gazda a bekövetkezhető oseillátió­kat nem képes átélni, tönkre jut. Midőn a szabályzási költség megközelíti az ármentesített birtok értékét, még ha a szabályozás sikerült is, azaz illető gazdára már igen precarius. A kik a szabályozásokkal foglalkoznak, azt hoz­zák fel ez ellen, hogy ez nem baj, mert ha a jelen­legi birtokosok tünkre mennek, jönnek mások, a kik szorgalmasabbak lesznek és az ország nem veszt, hanem nyer. Bocsánatot kérek, de én ezen felfogást nem fogadhatom el; mert tény az, hogy midőn egy birtokos a szabályozás folytán tönkre megy, a birtok ára csökken és előidézi azt, hogy a földinívelésben is bizonyos pangás áll be és el­veszti a földmívelés azon harmonicus összhangot tényezőiben, mely felvirágzásához okvetlenül szük­séges. Ennélfogva bátor vagyok azon kérést intézni az igen t. közlekedési mimster úrhoz, hogy a most említett szempontot figyelmére méltatván, oda hatni méltóztassék, hogy jövőre a szabályozási ter­vezéseknél ezen szempont az illetők által figye­lembe vétessék, mert a birtok nem az a feneketlen hordó, melyet az illető urak annyiszor megcsapol­hatnak, a hányszor tetszik. Ezt voltam bátor elő­adni. (Helyeslés.) Elnök í Szólásra senki sem lévén feljegyezve, talán a minister ur kivan szólani. B. Kemény Gábor, közmunka- és köz­lekedési minister: Csak annyit akarok meg­deeüember 9. 1S82. jge jegyezni a kérdéshez, a mely tárgyalás alatt van és mely vonatkozik a tiszai kotrásokra előirány­zott egy millió forint megszavazása vagy meg nem szavazására, hogy köbméterenként annak a ki­kotrása ott, ezen különböző átvágásoknál meny­nyibe kerül, azt nem tudom, hogy az elszállítás különböző levén, minden egyiknél külön kellene megállapítani és hozzávetőlegesen az átlagot kel­lene kijelölni, azt szintén nem tudom. De köteles­ségem az, hogy midőn ezen munkálatok kiadandók lesznek, közhírré tétessenek és lehetőleg minden­kire nézve hozzáférhetőkké tétessenek. (Helyeslés jobbfelöl.) Minél olcsóbban és minél biztosabb ke­zek által vitetnek keresztül, annál inkább fogok örülni. Feladatom és kötelességem ennyire terjed. (Általános helyeslés.) Elnök: Méltóztatik a t. ház, az előirányzott összeget megszavazni? (Megszavazzuk!) Megszavaztatik. Nem tudom, kivánja-e még a ház a kérvényeket tárgyalni ? (Nem!) Ha nem kí­vánj a a ház tárgyalni a kérvényeket, azok a jövő szombatra tétetnek át. (Helyeslés.) A hétfőn délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendje a következő: Először is a ma félbeszakított tárgj^alas foly­tatása, azaz a közmunka- és közlekedési ministerinm költségvetése és utána a földmívelés-, ipar- és ke­reskedelmi ministerium költségvetésének tárgya­lása. Megjegyzem azonban, hogy a közlekedési tárczához tartozó azon kérdés, hogy az államvas­utak részére 600 teherkocsi megvétessék-e vagy sem, függőben marad és csak a kereskedelmi mi­nisterium tárezájának letárgyalása után fog eldön­tetni . Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk!) Semmi kifogásom sincs a napirend el­len és nem is kívánok most már az eloszlott házhoz szólni; csak jelezni kívánom azt, hogy még alkalmat fogok magamnak venni arra, hogy a kormány nevében is tiltakozzam az ellen, mintha a kormány tisztviselőinek körében rablóbanda lé­teznék. (Zajos helyeslés jobbfelől.) Elnök: A mai ülésnek egyéb tárgya nem levén, azt bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra 25 percekor.)

Next

/
Thumbnails
Contents