Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-144

144. országé* ülés deczeutber 2. 1882. ggg megszüntetni és a pótbirákból másodosztályú táblai bírákat nevezni ki. Én ezen eszmét fogva fel, erre támaszkodva kívánok egy indítványt tenni. Meglehet, azon ki­fogás lesz ellene, hogy ez talán inkább a rész­letre tartoznék; hanem megvallom, kénytelen va­gyok az általános résznél megtenni, mert már a kiindulás pontja egészen más, mint a mely a mi­nisteri előterjesztésben és a bizottság javaslatá­ban van. Az én kiinduló pontom t. i. az, hogy már most kimondatnék elvileg a fizetéseknek ezen bosztása, kimondatnék a pótbirói intézmény megszüntetése és kimondatnék továbbá az, hogy a másodosztályú birák mindjárt most életbe léptettetnek akként, hogy a tervezett 9 pótbiró helyett, 9 másodosztályú rendes biró szerveztes­sék és később ezen másodosztályú tárói állomá­sok fokról fokra léptettetnének életbe a szerint, a mint egy első osztályú üresedésbe jön, nrig az első osztályú birák száma, a létszám feléig apad, ugy hogy fele élvezi a nagyobb, fele a kisebb fizetést. Az én indítványom tehát az, hogy ne a pót­birák, ne a rendes birák szaporittassanak azzal a fizetéssel, a mint most van, hanem igenis a rendes birák másodosztályú fizetéssel. Ha megengedi a t. ház, bátor leszek indítvá­nyomat felolvasni. (Halljuk!) A harmadik pontra nézve előre kell bocsáta­nom azt, hogy czélszerübbnek tartottam volna, ha az decretáltatnék, hogy a pótbirói intézmény meg­szüntettetvén, valamennyi pótbirói állomás tábla­bírói állomássá változtattatik át. Akkor egyszerre rendszeresen segítve volna a bajon. Azonban ez nagyobb költségbe kerülne, számításom szerint 50 ezer forintba s igy tekintve jelenlegi pénzügyi helyzetünket, ezélszerűbb volna csak fokozatosan életbe léptetni az új rendszert, A harmadik pont igy hangzik (olvassa) : Határozati javaslatom értelmében csak első s másodosztályú fizetések volnának, most azonban Budapesten 9, Marosvásárhelyen 3, másodosztályú táblabírói állomás szerveztetnék. Polónyi Géza (közbeszól): A törvényszéki elnökökkel mi történik ? Gáli József: Ezen indítványomnál figye­lembe vettem azt, hogy kívánatos, sőt szükséges a szóbeliség és közvetlenség behozatala. Addig mig e tekintetben nem határozunk, nem bocsátkozha­tunk nagyobb szabású átalakításába a bírói szer­vezetnek. A kir. tábla decentralisatiója is előttünk áll. Ha behozzuk a két különböző osztályú fizeté­seket és a második osztályt 2500 írttal dotáljuk, akkor a másodosztályú táblabírák könnyebben tehetők át a vidékre, minthogy ennyi fizetése a vidéki táblabírónak is kétségkívül lesz. Harmadszor figyelembe vettem, hogy az eddigi adatok szerint nagyobb szaporítás nincs indokolva. Amiittpropo­KÉPVH. NAPLÓ. 1881 — 84. VII. KÖTET. ! náltatik, az alaposan követelhető. A többire nézve csak a birói ügyforgalom szolgáltathatná a kellő adatokat, tehát anticipálva lenne, ha tovább men­nénk. Ajánlom határozati javaslatomat elfogadásra (Olvassa). 1. A pótbirói intézmény megszüntettetik s jövőre a kir. ítélőtáblánál csak rendes birák alkal­maztatnak két fizetési fokozattal; az első fizetési fokozatnál Budapesten a fizetés 3000 frt, Maros­Vásárhelyt 2500 frt; a második fokozatnál a fize­tés Budapesten 2500 frt, Maros-Vásárhelyt 2000 frt, a szálláspénz pedig mindkét fokozatnál egyen­lően Budapesten 500 frt, Maros-Vásárhelyt 300 frt. 2. A birák törvényes létszámának első fele az első fokozat szerinti fizetésben, a második fele pedig a második fokozat szerinti fizetésben része­sittetik. 3. Az eddig kinevezett rendes táblai birák mindnyáj an az első fokozat szerinti fizetésben része­sülvén, melyben megrövidítést nem szenvedhetnek, a második osztály fokonként léptetendő életbe akként, hogy minden üresedésbejövő első osztályú 3000 frtos s illetve M.-Vásárhelyt 2500 frtos állomás második osztályúvá változtatik át mind­addig, mig az első fokozat szerinti fizetések a birói létszám első felére szoríttatnak. A jelenlegi pót­birák eddigi illetményeikben előléptetésük vagy kilépésükig megmaradván, minden üresedésbe jövő pótbirói állomás másodosztályú rendes táblai birói állomássá változtatik át. 4. A táblai rendes birák létszámának ezen szaporításán kivül a budapesti kir. Ítélőtáblánál kilencz, a m.-vásárhelyi kir. Ítélőtáblánál pedig három másodosztályú rendes birói állomás szer­veztetik. Pauler Tivadar igazságügyminister: T. ház! A törvényjavaslat, a melyet én benyúj­tottam, nem ezéloz egyebet, minthogy jelenleg egy égető és tagadhatatlan szükségnek eleget tegyen. Nem veheti senki kétségbe, hogy fel­sőbb bíróságaink ügyforgalma oly jelentékeny, hogy az erők szaporításáról igen, de azok apasz­tásáról szólni egyátalában nem lehet. A felhatal­mazás, a mely az igazságügyministernek a kisegítő birák berendelésére és alkalmazására adatott, deczember 31-ikén végét éri; igy tehát azok, kik eddig be voltak osztva, kénytelenek lennének a táblától eltávozni, többé az ülésekben részt nem vehetnének és nem szavazhatnának és igy a kir. táblának j elenlegi létszáma azon erőktől megfosz­tatnék és igy előreláthatólag a hátralékok még inkább szaporodnának. Az volt itt mondva, hogy miért nem kértem tehát felhatalmazást az iránt, hogy a kisegítő birák mindaddig alkalmaztassanak, mig annak szüksége fenforog. Méltóztatnak talán emlékezni, hogy első beadványom ily értelmű volt, az igazságügyi bizott­ság azonban és a ház — hozzájárulásommal — egy 49

Next

/
Thumbnails
Contents