Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.

Ülésnapok - 1881-143

143. országos ülés deczember 1. 1882. 357 Az általam benyújtott határozatijavaslatnak van egy pontja, melyben azt mondom, hogy a kormány a kor szellemének meg nem felelő irányt követ, söt rémelykor e szellemmel egyenesen ellenkező irányt. Ennek bebizonyítására én bizonyos tünetekre mutattam. S azt hiszem, hogy ez tökéletesen oorrect. Nem 3ehet tagadni, hogy az erkölcsi világ némi tekintetben ugyanazon törvényeknek van alá vetve, melyeknek a pbysikai. Valamint tény az, hogy bizonyos állatok csak bizonyos légkörben tudnak megélni, vannak pl. olyanok, melyeknek ritkított levegő kell s azok csak a magasban élnek, vannak mások, melyek csak a sűrűbb levegőben, ezek a föld felületén tudnak élni, míg vannak olyanok, melyek csak a vizben tartózkodnak : épen ugy vannak eszmék, melyek csak bizonyos légkörben tűnnek fel, t. i. mikor a talajt olyannak találják, melyből tápot fognak kapni. Kétségtelen az is, hogy minden kormányrendszer maga körül bizonyos légkört teremt, melyet szellemnek szokás nevezni. Én e kettőt hoztam kapcsolatba s azt mondtam, hogy a mi hosszú évek óta nem történt s azelőtt meg sem történhetett volna, megtörtént most, t. i. látunk egymás után a társadalmi életben bizonyos jeleket, bizonyos eszméket felmerülni, melyek azért merülnek fel, mert a kormányrendszer megteremtette számunkra a talajt. (Ugy van! a szélső halon.) Hivatkoztam ez alkalommal a községi iskoláknak felekezetiekké történt átváltozására, hivatkoztam az antisemita mozgalmakia és ezek kapcsán némely főpapjaink nyilatkozataira, kik azért tették most e nyilatkozatokat, mert elérkezettnek látják az időt bizonyos eszmékkel föllépni, melyekkel évekkel ez előtt, mikor Deák Ferencz bires jurniusi beszédét tartotta, föllépni nem mertek volna. (Élénk helyestés a szélső baloldalon.) Ez az a kapocs, mely határozati javaslatom és azon tünetek közt van, miket emiitettem. És én távolról sem vádoltam a ministerelnök urat, miért engedi meg ezeket, hanem jeleztem ez általa kormányrendszert, hogy ilyen a talaj és a légkör, melyet teremtett, ezt pedig fentartom most is. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Miehl t. képviselőtársam egész más szempontból fogta fel a tárgyat. Először is szükségesnek tartotta védelmezni a katholikus egyháznak három általam nagyrabecsült főpapját. 0 azt mondja, hogy én nem tudom azt, hogy az a három főpap Istentől rendelve, hivatva van a kath. egyház jogai felett őrködni. — No azt az egyet én készséggel beismerem, hogy csakugyan nem tudtam, nem tudom ma sem, hogy azon általam nagyra tisztelt főpapok csakugyan directe az ur Isten által lettek volna rendelve. (Derültség a szélső baloldalon.) Hanem ettől eltekintve, mondom, legyen meggyőződve a t. képviselő ur — és mikor volt alkalmam, velük szemben be is bizonyítottam, legalább igyekeztem bebizonyítani •— hogy én ép annyi tisztelettel viseltettem irányukban, mint a t. képviselő ur, sőt az egyikre nézve engedje meg, hogy vele versenyezzek, söt hogy egy kicsit túllicitáljak rajta az igazság kedvéért. 0 ugyanis felemlítve a kalocsai érseket és a szathmári püspököt, őket egész fényükben tüntette fel, a mint meg is érdemlik, dicsérte, emelte lángeszüket; a harmadiknak, az egri érseknek azonban csak tudományáról méltóztatott megemlékezni. (Derültség a bal- és szélsőibaloldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy vele szemben kijelentsem, hogy én ezen harmadik főpapunkat is nagyra tisztelem, nemcsak tudományáért, de bátorlelkűsésfeért és többszörösen bebizonyított hazafiságaért. (Éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) Azzal vádol engem a képviselő ur, hogy én, a ki a teljes vallásszabadság hive vagyok, mindenki számára követelem az országban ezen szabadságot, épen csak a kath. főpap számára nem, hogy annak még csak nyilatkoznia sem szabad belátása szerint s hogy én nem engedem meg, hogy az egyház jogai felett kötelességszerűen őrködjék. Hát a mi e nyilatkozatokat illeti, t. ház, azok ellen, mint már imént mondtam, mint nyilatkozatok ellen, senkinek absolute semmi kifogása nem lehet, én e njdlatkozatokat csak mint tünetet hoztam fel, sőt igen szívesen beismerem — a t. képviselő ur jónak találta tenni azt, a mitől én első felszólalásom alkalmával óvakodtam, mert én senkinek nevét nem említettem, de hát ő jónak találta a dolgot bővebben kifejteni — mondom, én készséggel beismerem, hogy magam is meg vagyok győződve, hogy a szatmári püspöknek legkevésbbé volt szándékában azon nyilatkozatában, melyre én röviden czéloztam, egy más egyházat kigúnyolni. De legyen őszinte az igen t. képviselő ur és ismerje be azt, hogy előfordul abban egy passus, a mely ekkép interpraetáltatik, sőt miután arra méltóztatott hivatkozni, hogy azt a beszédet meghallgatta, bizonyára emlékezni fog arra is, hogy mikor az a bizonyos passus ki lett ejtve, a hallgatóság derült nevetésre fakadt és méltóztassék elolvasni a szöveget, ott fogja látni zárjelben: r

Általános derültség!" Hát csak ez adta ajkaimra ama szavakat; egyébiránt mondom, nem kétkedem benne, hogy nem ez volt szándéka. E tekintetben szívesen veszem tudomásul a t. képviselő ur rectificatióját. Különben, miután már a képviselő ur nevet említett, engedje meg, hogy kijelentsem, hogy Schlauch püspök ur ellen nekem nem az a kifogásom, hogy azon beszédet mondotta, melyről beszélnek itt a házban, de a melyről, ha csak nem ugy en passant, mint én tettem, alig volna