Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-140
JgQ 140. országos ülig november 27. 1882. diurnumokkal, egy permanens államtitkári jelöltség. Hát ezek a dolgok igen befolyásolhatják a politikai erkölcsöket, mert az ilyen erős gyantázás bizony a legjobb hegedüst is kihozza a coneeptusból. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Hegedűs Sándor: Szót kérek! Polónyi Géza: T. ház! Mondom, én nem felek tőle, hogy a belügyminister ur fenyegetéseit valósítani fogja, de ha Jókai őt visszatartóztatni nem tudná, Hegedűs Sándor t. képviselő ur pedig nem akarná: akkor is hiszek a nemzet geniusában és azt hiszem, hogy azon minister ellen, a ki a sajtószabadság garantiáitól meg akarná a nemzetet fosztani, azon ministerrel szemben fel fog ocsúdni a nemzet álmából és tiltakozni fog a merénylet ellen. (Tetszés balfelöl.) De ha a ministerelnök ur mégis vállalkozik, akkor is méltóztassék a történelem intő példáját figyelembe venni. Emlékezzék első Napóleonra — egy pár kilométer közt talán megenged: közte és első Napóleon között •— azon hatalmas férfi 1806-ban egy Palm nevű könyvárust ezen munkáért: „Deutschlandinseinertiefsten Erniedrigimg" hadi törvényszék elé állíttatta, a sajtószabadságot megszegte és azon embert főbe lövette. Ez volt első Napóleonnak kivételes intézkedése. Ne feledje a t. ministerelnök ur. Napóleont is utolérte a nemesis és pedig nem olyan, mint engem ért utói. A ki a népszabadságot megnyirbálni vállalkozik, annak elkészülve kell lenni arra, hogy maga a nép lesz az, a mely rajta megboszulja magát. (Élénk tetszés szélsöbalfelöl. Mozgásjobbfelöl.) Hivatkozás történt az imminens veszélyre ; én kimutattam, hogy imminens veszély nem volt, a veszély sokkal később állott be, a pozsonyi zavargások csak szeptemberben voltak; ha veszélyről lehet szó, azon veszély előállott a propaganda vezére által szerkesztett füzetek folytán, a melyeknek üldözését a t. kormány nem találta szükségesnek. Mondom, veszély nem forgott fenn, de tegyük fel, hogy lett volna veszély, hogy a belügyminister ur egy veszélytől mentette volna meg a hazát és társadalmat, hát emlékeztetem őt az ó-kor történeimére, arra, hogy Tarquinus Manlius saját fiát ítéltette halálra és kivégeztette a Motorok által, pedig az ütközetet nyert; de elítéltette halálra, mert a parancsot, a mely kiadva volt, megszegte. Ezek az erkölcsök neveltek jó hazafiakat, ezek az erkölcsök tettek nagygyá és világuralomra hivatottá egy nemzetet. Ha törvénysértéseket eltűrünk t. képviselőház, megeshetik, hogy pulyává neveljük nemzetünket, de jövőjét biztosítani nem fogjuk soha. Azonban nem csak a rómaiaknál találunk példát ; itt van a nem meszsze múltból Ausztria példája, itt van Tegethoff esete, a ki Persanot megverte Lissánál, midőn a Ferdinánd Max hajóval keresztül tört. S ezt a Tegethoffot t. képviselőház, szintén haditörvényszék elé állította az osztrák bölcsesség. Ahsbahs Leó: Dehogy állította! r Polónyi Géza: De állította! És miért? Azért, mert a kiadott parancsolatot nem respectálta, kiment Polából és Lissában verekedett meg Persanoval. Tehát még az osztrákok is jobban respectálják a törvényt és megkövetelik annak szigorú végrehajtását. Es t. képviselőház, én azt hiszem, hogy egy nép alkotmányos érzületének, szabadságra való érettvoltának a törvények iránti tisztelet a legbiztosabb fokmérője. Önöktől függ, hogy milyen legyen Magyarország alkotmányos érzületének, igazságszeretetének, törvények iránti tiszteletének ezen fokmérője. Áttérek ezekután t. képviselőház Istóczy Győző igen tisztelt képviselő ur beszédére. (Halljuk !) Örvendetesen constatálom t. ház, hogy az igen jeles és kitűnő tehetségű képviselőtársam, mint vezérférfiu által képviselt antisemiticus mozgalomban egy jelentékeny metamorphosissal találkozunk. Az antisemitismusnak jeles vezére, a mint bátor voltam már említeni, eddig merev, hogy ugy mondjam, mogorva álláspontot foglalt el a költőnek azon jelszava alatt: „Merni, ez fő gond s nagy tettek jönnek utána." A mérés, az igaz, ugyan megvolt; a nagy tettek még nem jöttek. Hát, t. képviselőház, most egy új stádiumot j'elezhetek: a képviselő ur tegnapelőtti felszólalásában igen kedélyes volt, oly kellemesen kedélyes, hogy én az azelőtt oly mogorva felszólalási! t. képviselő ur részéről fel sem tudtam volna tételezni, hogy ilyen kellemesen kedélyes is tud lenni. Majd rátérek erre a kellemes kedélyességre is; először végezzünk a komolyabb részével. A t. képviselő ur nekem következetlenséget vet szememre. (Halljuk!) Hát én megszoktam azt t. képviselőház, ha valakinek következetlenséget vetek szemére, hogy legalább magáimnál szemben megköveteljem, hogy a következetességnek nem is olyan nehéz törvényeit ismerjem. A t. képviselő ur, ugy hiszem, maga is ismerni fogja ezen következetességi törvényeket s annál csodálatosabb, hogy maga oly kirívó következetlenségekbe esik. Mit mond a t. képviselő ur? — méltó, hogy a t képviselőház figyelmével kisérje. (Olvas.) „Hogy a kormány és az azt támogató többség merev elutasító állást foglal el oly kérdésekkel szemben, hol a kormánynak a zsidókérdésben tanúsított magatartása vétetik birálat alá, az nagyon érthető, egyéb okoktól eltekintve egyszerűen azért, mert a kormány, ha valamely kérdésben, ugy bizonyára a zsidókérdésbenkényszerhelyzetben van. A kormány és az azt támogató többség még ha akarná is, nem cselekedetnék másképen, mint a hogy cselekszik." Most méltóztassanak végighallgatni, hogy a beszédnek mi a conclusiója?
