Képviselőházi napló, 1881. VII. kötet • 1882. október 5–deczember 2.
Ülésnapok - 1881-140
gg4 140. oruágtt Klót norember 27. 1882. vatottabbak fogják kezükbevenni a zászlót, melyet én a sajtószabadság védelmére felvettem; azt azonban meg kell jegyeznem, ez erős hitem, hogy annak a ministernek, ki a törvénysértés vádja alatt áll, az országgyűlés előtt, azon ministernek, ki ezen modora miatt sok kinos jelenetnek volt okozója, emlékeztetek Németh Albert szavaira . . . Németh Albert: Odiosa matéria. (Zaj jobbfelöl.) Polónyi Géza: Mondom, annak a ministernek gúnyolódáshoz joga nincs. Egyébiránt bőséges kárpótlást szerzett nekem a vita ezen gúnyolódással szemben, kereshettem volna-e fényesebb elégtételt annál, mint azt, midőn országunk legjelesebb jogászköreinek vezérférfiai, Győry Elek, Hodossy Imre és Szilágyi Dezső magukévá tették a bizottságban elfoglalt álláspontomat, de másrészt a negatív eredményben is elég fényes elégtételt találtam. Szilágyi Dezső képviselő ur érintette ezen negatív eredményt, a mely abból áll, hogy a legsúlyosabb törvénysértés vádjával szemben a kormánypártnak annyi jeles jogásza közt egy sem találkozott, ki a törvényességet védelmezni kötelességének tartotta volna. (Helyeslés szélső balfelöl.) De majdnem feledém, mégis akadt, mégpedig egy igen jeles jogász, maga az igen tisztelt igazságügyminister ur. a ki felszólalt és ez mit mondott ? Felhasználta az alkalmat, mondván: eonstatálom, hogy a kir. föügjé&z nékem is tett jelentést. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Azt hiszem t. ház, hogy ennél fényesebb bizonyítékát az elkövetett törvénysértésnek találni sem lehet, (ügy van a szélső balon) inert ha az igazságügyminister még csak a legtávolabbig is törvényesnek találta volna ez eljárást, még ha a legtávolabbról is competensnek tartotta volna azt, hogy a sajtószabadság garantiáival a belügyminister foglalkozzék, bizonyára megtalálta volna a kedvező alkalmat és felszólalt volna az iránt, hogy a belügyminister ur eljárását törvényszerűnek tartja. Minthogy pedig azt nem tette, engedje meg, hogy jelenlétében mondhassam meg, hogy neki is az a meggyőződése, hogy a törvény ecclatanter megsértetett. (Derültség balfelöl) " A belügyminister ur már egyszer szememre vetette, hogy a bizottságban történteket felhoztam. En azt hiszem, t. ház, hogy a bizottság ülései nyilvánosak, hogy a ministernek ott tett nyilatkozatai a közönség elé valók és hogy senki sem követ el indiscretiót, hogy ha oly dolgokat reprodukál, a melyek a hírlapok számára sem képeznek titkot és a nyilvánosságra hozatnak. Azt mondotta a ministerelnök ur, hogy micsoda következetesség lehet abban, hogy mig egyrészt magam jelzem, hogy szemet volnék képes hunyni ez eljárás felett, ha a törvénysértés vádját elismeri, másrészt miként vádolhatom őt törvénysértéssel. Megengedem, hogy én hibáztam, mert hiszen akkor, midőn maga a belügyminister, a tapasztalt ember, a régi parlamentáris férfiú azt mondja, hogy ő aláirt már olyasmit, a mit nagyon is megbánt, nékem e fiatal kezdőnek talán szabad hibázni. Azonban még sem hiszem, hogy tévedtem. Ismét a gyakorlati érzékre hivatkozom. Tudom azt, a mi parlamenti viszonyainknál fogva, hogy akárhogy védelmezzük is a törvényt, akárhogy fogjuk is kimutatni a törvénysértést: a többség, a mely jelenleg a belügyminister ur háta megett sorakozik, nem fogja a rosszalást kimondani. Hát mit tettem én ? Felszólítottam a ministert, szíveskedj ék kijelenteni. hoo;v a törvénvsértést elkövette. En azt hittem, hogy ezzel a sajtószabadság érdekében megtettem kötelességemet és elértem annyit, a mennyi aligha érhető itt el. \(Helyeslés a szélső baloldalon.) De másrészt a belügyminister urnak azon nyilatkozata, midőn ő maga mondja, hogy igen örülök, hogy ennek eleget nem tettem, meggyőz engem arról, hogy a törvénysértés kérdésében maga is consilians volt és Hamleti tapogatódzással vitatkozott önmagában, hogy elismerje-e azt, vagy sem? 0 maga igy nyilatkozott :„no azt én nem tehetem, hogy a törvénysértést nyíltan beismerjem" — méltóztassék a tiszteli előadó urnak is visszaemlékezni — „azt azonban megengedem, hogy létezhetik oly felfogás is, mely eljárásomat törvényellenesnek tartja il . Hát én ezzel a nyilatkozattal természetesen megelégedve nem lehetek. T. ház! Azt mondja a belügyminister ur nyilatkozatában, hogy Magyarország nemcsak magyarokból állván, nemcsak a magyar józan faj szempontjából, hanem az egész ország valamennyi lakosainak szempontjából kell e kérdést megbírálni. Hát én elismerem, de akkor, mikor magyar röpiratokról, midőn magyar hírlapoknak elkobzásáról van szó, akkor azt hiszem, piogy a különféle nemzetiségeknek, a szászok, románoknak lelkülete ezen nyomtatványokkal szemben, alig jöhet szóba. Tisztán a magyar faj józanságáról lehetett szó, a melylyel szemben — mint később fogom kifejteni — hiába hivatkozik arra, hogy a veszély ellen szükséges volt intézkedni. A t. belügyminister úr daczára annak, hogy hosszasan nyilatkozott, magában a törvénysértés kérdésében egyetlenegy védelmi adatot sem hozott fel, a törvénysértés ellen nem is védekedett. Erre nézve ennyit mondott: „A mi a törvénysértést illeti, ezt az előadó' ur már kifejtette." Ennyi volt a belügyministernek a ^törvénysértéssel szemben előadott védelme, És a t. előadó ur mivel védekezett ? Hát előállott egy angol parlamenti aetával, a melynek értékét Szilágyi t. képviselőtársam már kellőleg leszállította, de ha nem is szállította volna le, azt hiszem, a magyar országgyűlés törvényhozó testülete, a magyar képviselőház előtt, midőn a magyar sajtótörvény megszegéséről van szó, a belügyministert
