Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-111

111. országos üfcíä májas 24. Í882. 73 védtem volná családommal együtt három és fél évet. Jókai nem átallotta, hogy az én és családom meg nem érdemlett szenvedései neki a honárúlás insinuatiója gyanánt szolgáljanak; én pedig emlékezem reá, hogy én voltam az, ki az osztrák reactió idejében, a provisorium alkalmával, a magyar alkotmány helyreállítását követelő szerb pártnak az alapját letettem e nemzetiségek egyenjogúsításának biztosítása mellett; hogy én e politikához híí maradtam s hogy 1865-ben mint képviselő, a horvát országgyűlésen szót emeltem a Magyarországgal! kiegyezés mellett; hogy Deák Ferencz több képviselő előtt egy alkalommal rólam igy nyilatkozott: „Jó szerb, de egyszermind jó hazafi is" és irántam mindig előzékeny volt Továbbá én, mint azon negyven tagú bizottságnak a tagja, a mely a nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslat elkészítésével volt elfoglalva, egy alkalommal gróf Andrássy Gyula előtt kinyilatkoztattam, hogy alap nélküli gyanúsítás, mintha mi Szerbiához akarnánk csatlakozni; és hogy alaptalanul gyanusittatik jóakaratunk a közös haza területi épsége iránt; s nem vonható kétségbe, miszerint mi jó eszünkkel belátjuk, hogy a mint egy fél milliónyi magyarországi szerb lakosság. a mely összevegyülve él egy millió más lakossággal, nem kívánhatja az elszakadást, annál is inkább, mert Szerbia megköszönné ezen pandora szelén ezéj ét. Én ártatlan voltam és maradok is és fentartom jogomat. A mi pedig a napirenden levő tárgyat illeti, a melylyel összeköttetésbe hozta az én ügyemet, előbbi szavazatom mellett megmaradva, nem fogadom el a bizottság javaslatát. Duka Ferencz jegyző: Sárközy Aurél! (leikiáltások: Nincs itt!) Elnök: Következik Reviczky Károly. Reviczky Károly: Tekintettel arra, miszerint az ellenzék vezérférfiai alapos érvekben gazdag, ragyogó szónoklataikkal bebizonyították, hogy a kormány által folytatott politika hely teleo és tekintettel arra^ hogy az amúgy is hosszúra nyúlt vita alatt a szónokok sokasága által a t. ház türelme eléggé próbakőre tétetett, a ház iránt köteles tisztelettel kijelentem, hogy én abbeli képviselői kötelességemet, hogy beadandó szavazatomat némileg indokoljam, akként kívánom teljesíteni, hogy a t. ház nagyrabecsült türelmével hosszasan vissza ne éljek. Ha édes magyar hazánk a vagyonosság, boldogság, szóval az általános jólét azon fokán állana, a mely fokán látni én szeretném és a mely fokon takarékosabb gazdálkodási rendszer mellett állania nemcsak lehetne, de kellene is, akkor sem szavazhatnám meg az előterjesztett összeget, mert ezen összeget nem befektetésnek, KÉPVH. NAPLÓ. 1881— 84. VI. KÖTET. hanem betemetésnek, pénzelfecserlésnek kellene tekintenem. S nem szavazhatnám meg azért, mert mig egyrészről a t. túloldalról történt felszólalások nem voltak képesek meggyőzni arról, hogy Bosznia és Herczegoviiíára akár hadászati, akár társadalmi, nemzetgazdászati szempontból egyátalán szükségünk volna, addig legszentebb lelkiismereti meggyőződésünk szerint ezen két tartományban csak két kigyót nevelünk az anyaország kebelén, a melyek, ha egyszer a magyar pénzén és vérén kihizlalva lesznek, akkor meg fognak bennünket marni. S igy annál kevésbé szavazhatom azt meg most s annál inkább keli bűnnek tekintenem annak megszavazását most, midőn szegény hazánk nyomora napról napra aggasztóbb mérvben üti föl torzalak fejét, midőn minden hazafiúi érzéssel teit keblű honfiúnak akarva, nem akarva be kell látni, hogy ezen összeg a haza oltáráról rabolíatik el, hogy beleíemettessék azon végtelen tengerbe, a mely eddig csak a nemzeti többség ellenszenvével találkozó politikáért küzdő fiaink vérét és mindenkor áldozatkész, de már már áldozni képtelen és kimerült polgárságunk pénzét nyelte el, de ez utón haladva, rövid idő alatt el fogja nyelni mindennünket. (JJgy van! a szélső balon) Ennek láttára t. ház, valóban önkénytelenül eszembe jut egyik koszorús költőnknek azon verse, melyben feljajdul és azt mondja: „Annyi kincse van tehát e hazának, hogy nem is fér benne meg. Hisz e hon, e boldogtalan hon oly szegény, oly beteg; s a mit orvosságra kínnal izzad e haza ; elhordjátok idegen bálványtok, külföld oltáraira." Oroszországot mint zsarnoki hatalmat szeretik emlegetni és mégis onnan a zsidóságot is, holott tudvalevőleg a zsidóság az, mely legjobban meghunyászkodik a zsarnoki hatalom előtt, mely legjobban rettegi a zsarnoki hatalmat; még a zsidóságnak is — mondom — ugy kell onnan kiűzetnie. Nálunk az alkotmányos magyar hazában nincsen arra szükség, hogy valaki innét kiűzessék, mert saját édes fiaink ezrével veszik kezükbe a vándorbotot, hogy boldogabb hazát keressenek maguknak túl a tengeren. És mindez nem azért történik, mert talán sok utazta való pénzünk van, hanem mint Lázár t. képviselőtársam e hó 22-én beadott interpellatiója is megerősíti, történik azért, mert idehaza nem képesek már többé megküzdeni a mindennapi nyomorral; mert idehaza már nem képesek végig hallgatni a mindennapi kenyérért rimánkodó gyermekek jajveszékelését; mert nem képesek annyit szerezni, hogy adójukat megfizethessék és saját igen szerény igényekkel biró existentiájukat biztosítani tudnák. Ha annyi kincse van a hazának, 10