Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-110

4|. 110. országos ülés májns 24. 1882. elfogadja és annak keresztülvitelére és fentartására továbbra is kész a maga szolgálatát felajánlani, {ügy van! ügy van! a szélső baloldalon) És azért én azt hiszem, hogy kár volna, ha bárminemű illusióí formálnának t. képviselőtársaink a túloldalon, Dárday, Jókai és maga Hegedűs Sándor is, a kik némi aggódást és velleitásokat mutattak szemben az annexióval és általában a bosnyák politikával, különösen annak költségei szempontjából. Mondom, hiába formálnának bármi iíhisiókat, mert méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy azon szavazat, melyet önök a szőnyegen levő törvényjavaslat megszavazására adni fognak, egyenesen az aunexió javára és részére fog registráltatni. És méltóztassanak meggyőződve lenni a felől, hogy az annexió megakadályozására az egyedüli eszköz az, mely a mi különvéleményünkben előadatik: megtagadni a 21 milliót. Ez az egyedüli nyilatkozat, melyet ott_ a legfelsőbb helyen is megfognak érteni. {Elénk helyeslés a szélső halon.) Kíváncsian vártam — mondom — az érveket, melyeket a Boszniában maradás, az annexió mellett fel fognak hozni. Hanem kénytelen vagyok bevallani — s ezt, mint az eddig folyt vitának nagyfontosságú eredményét lehet nézetem szerint constatá'ni — hogy az igen t. túloldal szónokai ezen positiót megvédelmezni egyáltalán nem tudják és azért nem is csodálkozom azon, hogy valamint a vita kezdetén a sorompóba állani vonakodtak, ugy abból csakhamar visszaléptek. Egyetlen dolgot hallottam t. ház, a mi az érvelés némi követelésével bir. Hanem hát ezen egyetlen egy dolog sem volt akként kifejtre, mintha egy nagy fontosságú kérdésben döntő bizonyítványkép akart volna előhozatni. Igaz, hogy ez az egyetlen dolog két variátióban volt előadva, a tűznek és a viznek képében. Az igen f. ministerelnök ur azt mondotta, hogy el kellett meuni Boszniába én ott kell maradni továbbra is annak a bizonyos tűznek elfojtása miatt; Jókai képviselő ur pedig azt mondta, hogy az árviz ellen ott állítjuk fel a védgátakat. Ezt azonban én részemről komoly érvnek el nem fogadhatom. Constatálható tehát, hogy az annexió czélszerüségét megvédeni egyátalán nem birják. Ez a vitának egyik nagyfontosságú eredménye. Miután azonban mégis kell valami okának lenni az anuexio politikájának, miután különben egész indokolatlan meztelenségében állana az annexió ügye, azt hiszem, hogy a mellett az egyedüli argumentum nem lehet más, mint az, hogy az udvar igy akarja, az udvarnak terjeszkedési politikája, „Die Politik meines Hauses." {ügy van! a szélső' halon.) így állván a dolog t. ház, én annak taglalásába, hogy miért nem tartom czél szerűnek az annexiót, részemről bővebben bocsátkozni nem kívánok. De ezen nagyfontosságú pontnál, hogy t. i. itt csak az udvar terjeszkedési politikájával állunk szemben, méltóztassanak megengedni, hogy egy perezre megállják. {Halljuk! Halljuk! a szélső halon.) Mert megdöbbentő dolog az, hogy ezen híres 19. században akad még országEurópában, melyben családi, melyben házi politikát folytatni szabad. Késő dókra kell visszamenni. Vissza kell menni legalább a 16. szpízad kabinet háborúinak korszakára, hogy ehhez hasondót - találhassunk; azon korszakra, midőn még létezett a fejedelemek isteni jogának babonája, midőn még általánosan el volt fogadva azon felfogás, hogy a népek léteznek a fejedelmek kedvéért és nem megfordítva. Hódító háborúkat láttunk napjainkban is; hanem azon uralkodó házaknak helyzete egészen más, mint nálunk. A Napóleonok hódításait támogatták a franczia nemzet dicsőség utáni aspiratiói, az orosz czárok hódításait ösztönzi és folytonosan sarkalja az orosz nép telhetetlen terjeszkedési vágya: a német császár egy nngy nemzeti aspiratiót és eszmét valósított raeg az utolsó hódítási hadjáratban; de kinek kellett Bosznia? ki kérte, ki követelte az udvartól, hogy a maga népeit Bosznia hódítására vezényelje ? És ha nem kérte, nem követelte senki, akkor mi jogosított;! fel arra, hogy ezen foglalásra az ország népeinek fiai részére állandó mészárszéket, az ország pénzügyei, jóléte számára folytonosan vérző, gyógyíthatlan sebet teremtsen? ki jogosította fel arra. hogy a nemzet becsületét koczkáztassa, miután itt az állambukás, a mely ellen oly roppant erőfeszítéseket tesz a nemzet, ennek következtében csaknem elkerülhetlenaé vált ? {Igaz! Ugy van! a szélsőbalon) ki jogosította fel arra, hogy százezer emberünk legyen lefoglalva azon részeken és ez által compromiítálva legyen a nemzet biztonsága? ki jogosította fel arra, hogy folytonosan alkotmányos conflictusok jöjjenek létre, melyeket csakis a most szőnyegen lévő folytonos hazudozásokkaí és az alkotmányos tanácskozó testületek megalázásával .... (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: {csenget. Felkiáltások a jobboldalon; Halljuk az elnököt!) A t. képviselő úrra magára bizom megítélését annak, vájjon az ily kifejezés „hazudozás" helyeselhető-e. (Helyeslés jobhfelől.) Csanády Sándor: Hát ne hazudjanak! {Zaj jobbjelől.) Elnök: Határozottan megkövetelem Csanády képviselő úrtól, hogy hallgasson, mert most nincs joga szólni. (Élénk helyeslés jobhf elől. Ellenmondás a szélső balon.) Mocsáry Lajos: T. ház! Annyit talán szabad megjegyeznem a t. elnök ur ezen figyelmeztetésére, hogy én itt egyátalában nem ne-