Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-120

284 120. országos ülés jnnins 9. 1882. mert abban nincs más kifejezve, mint az, hogy nem kell tenni semmit, ki kell tenni az országot az orosz zsidóság invasiójának. Azon javaslat ellenben, melyet Herman Ottó t. barátom beterjesztett, az kimondja határozottan és imperative, hogy azon beözönlésnek gátat kell vetni. Megmondja a módot is, a melylyel gátat vetni lehet és azért, annak daczára, hogy ezen javaslat oly nézetek által is motiváltatott, a melyekhez én hozzá nem járulhatok, a fentebbi oknál fogva elfogadom Herman Ottó igen t. barátom határozati javaslatát. Dnka Ferencz jegyző: Következik Németh Albert! (Felkiáltások: Nincsen itt!) Elnök: E szerint tehát t. ház, ha szólani senkisem kivan, a vitát berekesztettnek nyilvánítom. Szavazás előtt szó illeti még a bizottság előadóját és Herman Ottó képviselő urat, mint a külön vélemény beadóját. A ininisterelnök ur kivan szólni. Tisza Kálmán ministerelnök: Igen röviden csak pár szót kívánok szólni, (Halljuk.') legnagyobb részt oly tárgyban, melyben különben szavaim félremagyaráztatása alapján is kérhettem volna szót. (Halljuk!) Az épen most szólott képviselő urak is azt mondták

f hogy én visszautasítottam minden lehető diplomatiai beavatkozást. Hivatkozom a tegnapelőtti ülésben mondott beszédemre, hogy a képviselő urak ez irányban igen nagy tévedésben vannak és félremagyarázták szavaimat. Mert én azt mondtam — igen jól emlékszem reá — hogy Európa hatalmainak nem volt szükségük a képviselő ur határozati javaslatára, hogy megtegyék azon lépéseket, melyek egy szomszéd állam irányában megtehetők a nélkül, hogy a belügyeibe való be nem avatkozás elvét megsértenék. Tehát nem mondottam, hogy diplomatiai úton semmi sem tehető; csakis szemben azon követeléssel — és ezt ki is fejtettem akkor — mely ugy a határozati javaslatban, mint az indokoló beszédben benne van, hogy Muszkaországot mintegy reá kényszeríteni, hogy azokat, a kik kijöttek onnan, saját költségén vagy haza, vagy Amerikába szállítsa, ez feltételez oly actiót, melynek megindítása előtt az illető államnak, ha fiaseo ellen magát biztosítani akarja, a hadüzenésre is készen kell lennie. (Ugy van! jobbfeläl.) Ez egészen más, mint az, a mit a képviselő urak állítottak. A közvetlenül előttem szólott képviselő ur azt is mondotta — és itt is félreértette szavaimat — hogy én azt állítottam magam is, hogy ha meg nem szűnik a bevándorlás, minden módon meg kell akadályozni azon elemek tömeges bejövetelét. Engedelmet kérek, ezt sem mondtam — ismét az általam az óta nem látott gyorsírói jegyzetekre hivatkozom — sőt épen kifejtettem," hogy „a minden módon való megakadályozás" teszi, ha nem is —- mint némelyek jobban szeretnék — a vasvillát, de igenis a puskatusát és a szuronyt szükségessé, mig ellenben — azt mondottam, — a letelepedés ellen minden község megvédheti magát és ha azon általam valószínűnek tartott eset bekövetkeznék is. akkor az lenne az egyik teendő, hogy az oda érkezők, mint más hasonló alkalmakkor, az illető községben letelepedés helyett internálva, ideiglenesen elláttassanak és életben maradhatásuk biztosittassék. De sokkal helyesebbnek tartanám —• mondám — ez esetben, hogy ha az, a mi első sorban a társadalmi működés kötelessége, minthogy azoknak saját érdeke is azt kívánja, hogy lehetővé tétessék nekik az Amerikába való kimenetel, ha az a működés elégtelennek bizonyulna, akkor állami eszközökkel is nyújtassék ez irányban segély. (Ugy van jobb/elöl.) Nem azt mondtam tehát, hogy azokat akkor összefogdosva, erőszakkal el kell szállítani, hanem azt, hogy ha a sociaüs működés anyagi eszközök hiányában nem volna elégséges, anyagi eszközökkel államilag is segíteni kell, hogy azon czél, mely ugy a menekültek, mint az ország érdekeinek megfelel, elérhető legyen. Én azt hiszem, hogy ez megegyezek a humanismussal és hogy ez épen nem jelenti azt, a mit hiszem, hogy a határozati javaslat alkotóinak némelyike legalább nem akart mondani, de a mit azon kifejezés jelent, hogy „mindenáron, minden eszközzel megakadályozandó". Mert utoljára is, a mindenáron és minden eszköz az ultima ratióra, az erőre, nem pedig az illetők érdekeinek is megfelelő segédkezésére vonatkozik. Én nem fogom a t. ház becses türelmét hosszasan igénybe venni, de egy pár megjegyzést kénytelen vagyok tenni. Az egyik megjegyzés ez: azt mondják a képviselő urak, hogy én azért nem akarok cordont, mert hát — a mit én nem vallok be — nincs arra katona. Az egyik képviselő ur azt is mondta, ha nincs katonánk, miért nem tehetné ezt a honvédség? és furcsa dolog, hogy ez pénzbe kerül! Én azt mondom a t. képviselő urnak, hogy ezen cordonra, a jelzett czélból, a mig én itt leszek, sem katonánk, sem honvédségünk nem lesz; mert én ezen cordonhuzást hibának és — bocsánatot kérek a szóért, senkire sem értem, csak az eljárásra — a magyar törvényhozást megbélyegző intézkedésnek tartanám. (Ugy van! jobb felöl.) De lássuk a költség kérdését. Hát nem méltóztatnak tudni, hogy még a hadseregnél is egy bizonyos keret-rendszer van? Nem méltóztatnak azt tudni, hogy egész más a költség, a mely okoztatik akkor, ha cordont kell húzni és egész más az, ha az illető csapatok saját beszál-