Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-109

109. országos ülés m bizonyítja az ellenünk folyamatban levő agitatió, mozgalom, bizonyítják ezt Skobeleffnek még feledésbe nem ment szónoklatai. (Helyeslés jobbfeW.) Ha már most valaki módot nyújt az ott létező, bennünket fenyegető veszély elhárítására, monarchiánk ott fenyegetett érdekeinek megvédésére occupátió nélkül, az javasolhatja az occupátiónak, mint eszköznek elejtését, (Igaz! Ugy van! jobbfelöl) de elejteni az occupátiót és azon czélt, mely miatt az történt; függőben hagyni azon érdekeket, melyek megóvására az foganatba vétetett, védelem nélkül hagyni, ez, azt hiszem, oly politika, melyet nemcsak ezen kormány, de bármely kormány, mely ennek helyébe lépne, ^felelősségének tudatában magáévá nem tehetne. {Elénk helyeslés jobbjelöl.) Mert eme politika elfogadása, még ha a gr. Apponyi t. képviselő ur által a monarchia prestigejéuek megóvása tekintetéből kívánt legnagyobb dignitással vonulnánk is ki Boszniából, mégis ránk zúdítaná mindazokat a következményeket, melyeket Hegedűs t. barátom tegnapi beszédében ecsetelt. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Egyébiránt t. ház, mindazok között, mik ezen kérdésre nézve az ellenzék részéről eddigelé elmondattak, azt hiszem, semmi sem költ oly méltó aggodalmakat és kételyeket az ellenzéki álláspont és az ellenzéki törekvések helyes és üdvös voltára nézve, mint azoknak sajátságos találkozása és megegyezése e kérdésben azon nemzetiségi törekvésekkel, melyeknek hazánkra nézve káros és veszélyes voltát a t. ellenzék is elismeri. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Hogy ezen nemzetiségi törekvések, melyek épen okai voltak annak, hogy a délszláv államokban állást foglaltunk és a melyeknek oly ártatlan voltát igyekezett Polit képviselő ur minapi beszédében feltüntetni, abból, hogy a magj^ar ellenzék politikai pogrammja ezen kérdésre nézve ugyanabban concludál,, a mit ama törekvések is kifejezett czéljokul ismernek el, biztatást, bátorítást merítenek, hogy a körülmény nem maradhat hatás nélkül ama törekvések erélye, kiterjedésére nézve, ez, azt hiszem, kétséget nem szenved. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Es még inkább van okunk aggódni azon hatás miatt, ha tekintetbe vesszük azon nyilatkozatokat, melyek a t. függetlenségi párt részéről, valahányszor a déli lázadás kérdése felmerül, úgyszólván napirenden van. Én legszomorúbb jelenségnek tartom ezen immár harmadszor megújult parlamenti harcz történetében azt, hogy itt nyilatkozatok tétetnek, a melyek rokonszenvet, mentséget, sőt egyenes biztatást fejeznek ki azok irányában, a kik a monarchia törvényes hatóságai, hadereje, tehát a ezius 23 1882, jgg mi vérünk, saját állami tekintélyünk ellen nyilt lázadásban voltak és vannak. (Ugy van! a jobboldalon.) Ha Polit képviselő úrtól hallunk ilyen nyilatkozatot, a felett még kevésbé van okunk megütközni, mert utóvégre mindenki elfogult szokott lenni a maga fajrokonai iránt; de hogy azon országgyűlési párt, a mely úgyszólván előjogot vindicál magának a magyar nemzeti érdekek és aspirátiók képviseletére, a melynek, mint parlamentáris pártnak tudni kell, hogy léteznek határok, a melyeken túl a pártellentétek nem hajthatók a nélkül, hogy az állam tekintélye, ereje veszélybe ne sodortassék, hogy ezen párt szereti a lázadást ugy tüntetni fel, mintha azt az általunk inaugurált rósz kormányzat igazolná; szereti a bosnyák és herczegovcz lázadókat oly magasztos ideális szabadság-hősöknek feltüntetni, a kik a liberális pártok rokonszenvére számíthatnak, még abban az országban is, melynek intézményei ellen föllázadtak, melynek hadereje ellen harczolnak, melynek fiain a legiszonyúbb kegyetlenségeket vitték végbe, ez valóban a legmegszomorítóbb és önöknek uraim (A szélső balra mutat) nem dicsőségére váló jelenség. (Elénk tetszés és helyeslés jobbfelöl.) Mintha nem tudnák, hogy az, a mi ellen azok a lázadók küzdenek, nem a kormányzatnak ilyen vagy olyan hibája, mert akármily rosznak hirdetik is arról az oldalról e kormányzatot, hogy a töröknél jobb, civilizáltabb, humánusabb az kétséget nem szenved. (Ellenmondás a szélső balon.) Hanem a mi ellen fellázadtak, az maga az állami rend, melyhez szokva nem voltak, szokni nem akarnak, melynek már első követelése ellen zendülést készítettek. (Ugy van! a jobboldalon.) Azt is tudjuk, hogy a szabadság, melynek elvesztet fájlalják a lázadók, a melyet visszanyerni óhajtanak, nem valami rajongással szeretett politikai szabadság, mert hisz olyannak birtokában azelőtt nem voltak, hanem a rablás szabadsága az, mert ettől, ettől az egyedüli szabadságtól, igenis megfosztottuk őket. (Elénk helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Ámbár tudom, hogy nem első vagyok, a ki valószínűleg szintén hasztalanul utalok e példára, ámbár tudom, azt fogják mondani, hogy az egészen más dolog, mégis meg nem állhatom, hogy mint nézetem szerint a lényegre nézve teljesen analóg esetben követett ellenzéki eljárás példájára, ne utaljak az angol ellenzékre. Az angol ellenzék szintén tartózkodás nélkül, kíméletlenül elitélte, korholta a kormánynak Irlandban követett politikáját mindaddig, mig azon tartományban csak békétlenség, ellenszegülésről volt szó, mig csak kihágások voltak napirenden, nagyobb bűntények csak elvétve, akkor is inkább magánboszú kifolyása gyanánt merültek föl, de mikor az angol