Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-117

117. országos ülés juníns 6. 1882. 211 tiát, épen ugy, mint magából a javaslatból sem lehet azon rémítő dolgokat következtetni, a mi­ket felhozni méltóztattak. Nincs e javaslatban semmi egyéb, mint a mit a jelentés is kifejez és a mint örömmel con­statálhatom, daczára, hogy a bizottság és jelentése megtámadtatott, maga a jelentésnek alapja nem támadtatott meg; t. i. az, hogy két irányban óhajtandó ezen intézkedés : egyik részről, hogy a magyar elem a hadseregben tért foglaljon, másrészről pedig, bogy a magyar ifjúságnak pálya nyittassák. Az ebben foglalt egyszerű in­dokok ellenében azonban az argumentumoknak egész nagy halmazát méltóztattak felhozni. Méltóztassanak megbocsátani, ha én, tisz­telve a ház becses türelmét, nem refieetálok az egyes szónok urakra, a kiknek meggyőződését, felszólalásainak fontosságát és komolyságát kü­lönben mindig számba tudom venni, ha — mondom — pusztán az idő rövidsége miatt is a felhozott érveket nem személyenként, hanem csoportonként tárgyalom. Nevezetesen az én felfogásom sze­rint két csoportba oszthatók a felhozott érvek. Az egyik csoport az, a mely a javaslatban fog­laltakat sokallja, a másik pedig az, a mely a javaslat tendentiáit kevesli. Sokallják a törvényjavaslatot különösen azok, a kik abból a szempontból indulnak ki, hogy Magyarországnak külön magyar hadsereget kell felállítania; sokallják, mert azt mondják, hogy e törvényjavaslat által ismét a közös hadsereget fogjuk növelni, annak erejét fogjuk fejleszteni. Ebből kiindulva azután a külön hadsereg szük­ségességét vázolták és emelték ki s én elisme­rem, hogy ez a legfontosabb érv, a melyet fel­hoztak. De elismerem azt is, bogy ez az érv az, a melyben 8 legnehezebb lesz egymást megérte­nünk; mert ebben t. képviselőház, én nem csak a közös hadseregnek és a külön hadseregnek kérdését látom, de látom azt is, hogy itt két különböző álláspontból indulunk ki. Az alap, melyen állunk, egészen különböző s ezért alig remélhető, hogy megérthessük egy­mást. Ugyanis ez nemcsak két hadsereg kér­dése, ez két egész politikai rendszer kérdése. Amott az egyik oldalon az ország biztosítását csak egy független és talán magára hagyott Magyarországban s ennek külön magyar had­seregében vélik föllelhetni; ml, a másik oldalon nagyobb biztosságot és kevesebb veszélyeztetést látunk abban, hogy az őszinte szövetséget őszin­tén és becsületesen fentartjuk, hogy védelmünket közös védelemmé alakítjuk. Erre azt fogják mondani a t. képviselő urak és épen a megjegyzésekből is következte­tem, hogy én is azon politikusok közé tartozom, a kikről Csanády képviselő ur egész megvetés­sel beszélt s egy másik képviselő ur is, mint lenézett gyakorlati politikusokról emlékezett meg, a kiknek feladatuk a megalkuvás. Hát t. képviselőház, mi nem alkuszunk minden körülmények között; a különbség csak az, hogy a létező körülményeket és viszonyokat igenis kötelességünknek tartjuk számba venni; mert választó kerületeink épen azt bizták reánk, hogy az ország sorsát biztosítsuk és minden experimentatióktól és veszélyektől megóvjuk. En is tudok, t. ház, lelkesedni nagy nem­zeti eszmékért, mi is tudunk fölmelegedni a múlt dicsőségén : de méltóztassék nekem megbocsátani, hogy mi ezen lelkesedés, ezen fölmelegedés mellett, az ideális czélok elismerése mellett nem akarunk megfeledkezni a jelenről; nem akarjuk veszélyeztetni a jövőt, nem akarjuk elveszíteni a földet lábunk alól és azt tartjuk, hogy bármily magasra emelkedjék is az ember ég felé az ideális czélok létráján, valahol ennek a létrának mégis csak a földre, a jelenre kell támaszkodni. Ez a jelen most az a törvényes alap, melyen mi állunk, azon viszonyok, a melyeket nekünk számon kivül hagynunk nem lehet. Ez a tényle­ges alap ma az a kiegyezés szövetséges tár­sunkkal Ausztriával, a melyet kölcsönös egyet­értés alapján, senki másnak érdekében, mint a magunk érdekében kötöttünk és a melyet mind­addig, mig az mind a két oldalról fentartatik, nekünk egyoldalulag megtámadnunk nem lehet. Legkevésbé támadhatjuk pedig meg az ezen ki­egyezésen alapuló közös hadsereget ily mellé­kesen, midőn oly törvényjavaslatról van szó, a mely nem is magát a véderőt tárgyalja. B. Prónay Dezső s a többi képviselő urak is elismerték, hogy azon czélok elérése, a me­lyeket maguk elé tűztek, nem fog könnyen és nem fog gyorsan menni. De épen azért, mert ők maguk is elismerik, hogy nem fog gyorsan menni, mi részünkről azt tartjuk, hogy köteles­ségünk örömmel fogadni minden oly lépést, mely haladást jelez a létező viszonyok között is és nem várja be tétlenül azon hosszú időt, mely­ben azon czélok talán el fognak éretni. Köte­lességünk amál is inkább elfogadni, mert ezen törvényjavaslat az azt ellenzők saját czéljai szempontjából is haladás, mert ha bármily körül­mények között sikerül is bármikor önöknek fel­állítani a magyar hadsereget, mindig jó hasznát fogják annak venni, ha a magyar elemből minél többen nyernek magasabb katonai kiképeztetést. {Helyeslés a jobboldalon.) A külön magyar hadseregre vonatkozó ar­gumentátiókra és azok czáfolgatására nem aka­rok bővebben reflectálni, habár erről hosszasan lehetne vitatkozni. Egyet azonban még sem hall­gathatok el. Ugyanis bármelyik argumentum inkább megállhat, mint az, melyet Orbán Balázs t. képviselő ur felhozott, hogy t. i. a magyar 27*

Next

/
Thumbnails
Contents