Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-116

182 116. országos ülés június 5. 1882. Helfy Ignácz: Engedje meg a t. ház, hogy mielőtt a mai napirendre áttérnénk, néhány rövid perezre igénybe vegyem becses idejét és felhívjam figyelmét a hazán kivül felmerült oly eseményre, mely immár az egész művelt világot foglalkodtarja. (Halljuk!) Az olasz nemzetet és vele együtt az egész emberiséget nagy veszteság érte. Folyó hó 2-án esti 8 óra tájt meghalt Caprera szigetén Garibaldi József. Olaszország egyik leghűbb fiát, egységének, függetlenségének egyik legfőbb tényezőjét, nemzeti dicsőségének legragyogóbb személyesítőjét vesztette el benne, A« emberiség egy oly tagját vesztette benne, minőt hosszú évszázadok is nagy ritkán szülnek, (ügy van!) Tettdús életét első sorban hazájának, hazája felszabadításának szentelte, de nemes szive felölelte az egész emberiséget; kardját két világrészben villogtatta; de a népszabadságért lángoló lelke szétküldé melegítő sugarait mindenüvé, a hol csak elnyomott nép lakott. Nem csoda, ha daczára annak, hogy ő már rég leié pett a cselekvés teréről, elhunytának hírére megdobbant az egész emberiség szive. Megérdemli az, a ki érette annyit érzett, annyit cselekedett. A legnagyobb nemzetek sietnek részvétüket kifejezni s nem kétlem, hogy követni fogják a többiek is mindannyian. Azt hiszem t. ház, nem volna illő, hogy a magyar nemzet ezek közt utolsó legyen, {ügy van!) mikor annyi oka van arra, hogy egyike legyen az elsőknek. Garibaldi neve annyira bele szövődött legújabb átalakulásának korszakába, hogy a történeti rónak lehetetlen lesz e név fölemlítését mellőzni. O minden alkalommal oly meleg rokonszenvet tanúsított a magyar nemzet iránt, {Igaz!) hogy hálátlanság nélkül nem maradhatunk némák az ő ravatalánál. (Ügy van!) S ha igaz az, a minthogy igaz, hogy a ki ma ott Caprera szigetén kiterítve fekszik, nem egyedül az olasz nemzetnek, hanem az egész emberiség halottja: akkor bizonyos az is, hogy az e fölötti bánatnyilvánítás nem képezhet köztünk pártkérdést, (ügy van!) Nem arról van szó t. ház, hogy valamely politikai irány mellett tüntessünk, hanem szó van igenis arról, hogy a magyar nemzet képviselete a tisztelet és hódolat adóját rójja le a legmagasztosabb polgári erényért, honszerelem és népszabadságért való lelkesülésért. (Helyeslés.) Legyen szabad ennélfogva reménylenem, hogy a t. ház egyhangúlag hozzájáruland ahhoz, mit indítványozni bátorkodom ; először: fejezze ki a t. ház jegyzőkönyvileg meleg részvétét azon veszteség fölött, mely Garibaldi halála által az olasz nemzetet s általa az emberiséget érte. (Helyeslés.) a Másodszor: bizza meg a t. ház elnökét, hogy képviselőház e határozatát a jegyzőkönyvi kivonat kisérétében legyen szives az olasz képviselőház elnökével közölni. (Helyeslés.) Trefort Ágost, vallás- és közoktatási minister: Az indítvány annyira meglep bennünket, hogy szerintem ez ügyben rögtön határozni nem lehet. Azért kérem a t. házat, méltóztassék elhatározását az ülés végére vagy holnapra halasztani. Én & dolog lényegére nézve nyilatkozni nem akarok s az elhalasztást azért kérem, mivel e teremben nagyon kevés számmal vagyunk jelen. (Helyeslés a szélső balon.) Elnök: Az első kérdés az: most kiván-e a t. ház határozni, vagy az ülés végén? irányi Dániel: T. ház! Ha a felszólalt t. minister urnak az indítvány érdeme ellen lett volna ellenvetése, akkor érteném kérését, hogy az indítvány tárgyalása, illetőleg elfogadása más időre, az ülés végére halasztassék. De a t. minister ur nem tett kifogást az indítvány ellen, annak érdemét e szerint helyeselte, nincs tehát ok, miért halasztassék akár az ülés végére, akár holnapra ezen egyszerű indítvány. (Helyeslés a szélső halon.) Engedje meg a t. ház, hogy miután már felszólaltam, néhány szóval én is hozzájáruljak ahhoz, mit Helfy t. képviselőtársam oly ékesen adott elő. (Halljuk!) Ki volt Garibaldi Olaszországnak, mi volt más nemzeteknek, mi volt az emberiségnek, azt meg fogják mondani az olaszok, meg a többi nemzetek és fel fogja jegyezni a történelem. (Ügy van!) De mi volt Magyarországnak, azt mi tudjuk, mi érezzük; (ügy van!) mi különösen, kik külföldön éltünk, de — azt hiszem — önök is, kik idehaza voltak. Garibaldi nem csak Olaszországnak, Garibaldi Magyarországnak is meleg barátja volt. Midőn hazánk az absolutismus vasigája alatt nyögött, megfosztva szabadsága, meg alkotmánya, meg állami életétől, veszélyeztetve, sőt megtámadtatva nemzetiségében: akkor Garibaldi Kossuthnak nem is kérésére, Kossuthnak egyszerű felszólalására késznek nyilatkozott egy hadsereg élén Magyarország felszabadítására sietni, vérét ontani, ha kell: életét koczkára tenni. (Ügy van! a szélső balon.) Midőn 1863ban az akkori szárazság következtében éhinség uralkodott Magyarország rónáin, a nap heve elpusztítva a különben dús talajú földnek termését, lepörkölve, úgyszólván tövig kiégetve a fű szálait is, hogy az állatok ezrével hullottak el és az emberek éhínséget szenvedtek: akkor Garibaldi annyit tett, a mennyit senki más, még saját honfitársaink közül sem. Hadd mondjam el, mit és hogyan tett. (Halljuk! Halljuk!) Magam is odakünn lévén akkor, csakis a lapokból értesültem azon szomorú helyzetről, a 1 melyben akkor honfitársaink voltak. Gondolkoz-