Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-115

115. országos ülés jnnins 3. 1882. 163 statálom, hogy midőn a párt, a melynek tagja lenni szerencsés vagyok, a jelenleg szőnyegen lévő törvényjavaslatot értekezletén megvitatta, e megvitatást pártjelleg, párttekintet nem jellemezte. Egyedül az állott a párt és minden egyes képviselő előtt, vájjon e kérdés minden tekintetben kellőképen tisztázva van-e, hogy annak megbirálásába a ház bele mehessen. Megértük azt, hogy midőn a tegnapi vita kezdetén Krisztinkovieh Ede t. barátom azt az óhajtást fejezte ki: olvastatnék fel a benyújtott kérvénye azoknak , a kik nem lesznek osztalékosai azoknak a földeknek, az előadó ur felkelt és azt mondta, hogy neki azon esetben kérnie kellene azon beadványok felolvasását, a melyek az ellenkezőről szólnak. Megjegyzem, hogy az előadó urnak lett volna kötelessége a házat a jogi kérdés ezen oldala iránt felvilágosítani, mert az előadó szoros tisztének ismerem, hogy mindazokat az iratokat, melyek előtte feküsznek, ismertesse meg a házzal kellőkép, hogy a ház magát informálhassa. De nem ezért akarok felszólalni, engem a dologban a következő vezet: Én nem érzem magamat megnyugtatva, minthogy a ház tagjai közül előkelő, tekintélyes jogtudós embereket hallottam felszólalni és azt bebizonyítani a maguk szempontjából, hogy ennek a dolognak a jogi alapja tisztázva nincsen. Az tehát csakugyan a legszerényebb kérés s egyszersmind a legindokoltabb, ha felkéretik a t. kormány, egyezzék bele, hogy ezen ügy a ház szakbizottságának, a melyben maga a kormánypárt többségben van, adassék ki biráJat végett. Mert a kik a kérdést közelebbről ismerik, tudják, hogy azon megoldás, melyet a pénzügyminister jelenleg czéloz, nem az, a mit elődei akartak keresztülvinni. Ép azért, mert nem az a megoldás, előttünk áll egy agrar-kérdés, a mely talán mozgalommá is fajulhat, melynek veszélyes eredményei lehetnek, mint már voltak is. És a mint tapasztalható, a t. kormánypárt tegnapi értekezletén mégis elhatározta, hogy insistálni kell a kérdésnek olyszerű megoldásában, melyet a pénzügyminister proponál. Már t. ház, hogy a többséget és a kormányt nem vezeti az, hogy neki birnia kell érzékkel az iránt, hogy itt a képviselők nem érzik magukat megnyugtatva és azt akarják, hogy adassék ki az a szakbizottságnak, ez kiderül abból, hogy azon insistálnak, hogy e kérdés ágy eldöntessék. Hogy ez az érzék csakugyan elenyészett, mutatja a tegnapi incidens, a hol kisült, hogy az osztalékos, a ki 123,000 frt hasznot húz a dologból, nem a mi sorainkban ül, hanem az önök háta megett {ügy van! a szélső balon) és ennek bevallása magában odiosussá teszi ezen ügyet. De nem elég az t. ház, mert hát honnan származhatik a t. kormánynak az az ellenkezése, honnan van azon törekvés, hogy ezen ügy hány att-homl ok most hajtassék végre? Hát hiszen t. ház, az egész város tele van hírekkel épen a tegnapi incidens következtében; uton-utfélen beszélik, hogy a szerződések azokkal az osztalékosokkal, még a törvényjavaslat tárgyalása előtt meg voltak kötve, sőt ez sem elég, de a szerződések annyira meg vannak kötve, hogy a jelzálogbankkal már bizonyos összeg erejéig a transactio is megtörtént, a mely jelzálogbanknak igazgató-tanácsosai és részvényesei országgyűlési igazolt képviselők. {Mozgás a szélső baloldalon.) Tehát bocsánatot kérek t. ház, hogyan történhetik az, hogy akkor, mikor magában a közönségben, az országban ezt az ügyet beszélik, sőt magában a t. párt kebelében világosan bevallja valaki, hogy osztalékos, hogy nem tudom tizenhárom év óta ül a képviselőházban, nem szólván semmit sem, egyszerre idejön a tizenharmadik évben, hogy szavazatát latba vesse, akkor, mikor az ő érdeke kívánja. Csak a múltkor utaltam arra, kemény szavakkal mondtam, , hogy itt már az kezdődik, hogy a magyar törvényhozásban oly képviselők foglalnak helyet, kik csupán az ő vidéküknek ágensei s nem többé a magyar nemzetnek törvényhozói. (Vlénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tehát már odáig fajult a corrnptió, melyet mi folyton folyvást felemlítünk, hogy felüti fejét itt és egy képviselő maga bevallja, hogy 123,000 frt erejéig osztalékos és nekünk kell felszólalnunk, hogy az vesse ki magát innen és menjen oda, a hova való. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én t. ház, ráhárítom ezen ügyet a többségre, reá hárítom a pénzügyministerre, a ki tárczáját kötötte ezen dologhoz és reá tapintok az ő lelkiismeretére, tisztességérzetére. Egyenesen appellálok hozzá, hogy helyes-e, hogy akkor, mikor az ügy oly jelenetek által, mint a tegnapi, tökéletesen odiosussá lett, mikor ezen ügy jogi oldala itt komolyan gondolkozó, ahhoz értő képviselők által kétségbe, vonatik, még akkor is insistálnak arra, hogy ne adassék ki azon bizottságnak, melyben ugy is önök vannak többségben; tehát még azt sem akarják, hogy a képviselők megnyerjék azon megnyugvást, hogy hatáskörükben minden lehetőt megtettek a kedélyek megnyugtatására. Hát én az önök hallgatását, azon komor tekintetben látom, hogy már csakugyan odáig fajult a dolog, hogy tudnak fátyolt borítani még az osztalékosok üzelmeire is és nem akarják a valóságos parlamenti felelősséget. Mi ez ellen tiltakozunk, én legalább részemről tiltakozom a leghatározottabban és midőn ehetem a törvényjavaslatot, egyúttal pártolom a Kriszti nkovich t. barátom határozati javaslatát. (Élénk helyeslés a szélső balon.) 21*