Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-112

112. országos ülés május 26. 1882. ^3 de felettünk is, hogy e nézetet mért nem tudtuk előbb, hogy ne eresztettük volna a ministerelnök urat oda a ministeri székre. {Tetszés a szélső baloldalon) Ezen nézet ellen, elvileg aligha lehet harczolni, de azon magában helyes elvnek a ministerelnök ur által való alkalmazása az, a melyhez nekem is van egy kis szóm. [Halljuk! Halljuk!) Elismerem, hogy minden államférfinak a saját nézetét kell tolmácsolni, mind a nemKét képviselete, mind a korona előtt. Ez áll. De hol veszi a ministerelnök ur a garantiát arra nézve, hogy a mi az ő nézete., az egyúttal a nemzet érdeke is, vagy ennek előmozdítására is czélszerü? Hol veszi a ministerelnök ur a garantiát erre nézve ? Megfelel reá: a többség nyújtja azt a garantiát. De hát a többséget hol veszi a t. ministerelnök ur? E kérdésnek vitatásába most nem akarok bocsátkozni, legalább tüzetesen nem akarok. Hanem megjegyzem azt, hogy ezen kérdés majd fel fog itt tétetni a képviselőházban és nem is nagyon soká. Fel fog tétetni azon alakbau, a mely alakban Németh Albert t. képviselőtársam a minap feltette és ha t. barátom most nem igy tesz, mint néha szokta, hogy t. i. a maga szellemes ideáival és hatalmas érveivel a nélkül áll elő, hogy valakivel előre közölje azt, ha most nem ugy tesz, hanem közli velünk és barátaival előre ezt a dolgot, hát akkor talán most is bekövetkezett volna azon idő, mikor mi egyenesen felteszszük azt a kérdést, hogy hol veszi a ministerelnök ur a többséget? De most nyár előtt állunk, egy keserves hosszú vita végén, én e kérdést tüzetesen tárgyalni ezúttal nem akarom. De manet alta mente repostum —• vissza fogunk arra térni, csak ismétlem azt, hogy nézetem szerint is ott kell keresni e kérdésre a feleletet és ott megtalálják az igazságot, a hol Németh Albert t. barátom megmutatta. Hanem nem csak a többség az, a mely a t. ministerelnök ur nézete szerint garantiája annak, hogy az ő nézete helyes, nem csak a többségben keresi, hanem egy átkozott hit terjed el a minister ur lelkében, mely sok keserves bajnak és csalódásnak szokott forrása lenni, magokra az államférfiakra is, de a nemzetekre, a népekre is, melyeket kormányoznak: egy átkozott hit, az önmagákról való nélkülözhetlenség hite. Ez a hit az, t. ministerelnök ur, ez a providentiálisság, a mely ugy látszik, mintha Magyarország ministerelnökeinek öröksége lenne. (Tetszés balfelöl.) Ez a providentiálisság az, t. ministerelnök ur, a mely befészkelte magát a szivébe, oly lassan, hogy észre se vette, de a mely most már egész államférfiúi lelkületét betölti tökéletesen; az a hit, hogy utána csak az özönvíz következhetik, tehát ott kell maradnia, ott kell tartania az özönviz zsilipjeit. Ez az a hit egyúttal, hogy e nemzet érdekeinek képKÉPVH. NAPLÓ. 188Í —84. VI. KÖTET. viseletére csak az ö többsége képes és alkalmas. És a providentiálisság hitét már most elterjesztik az ő hivei, barátai is, a kik ott ülnek, néha nevetve, néha komoly arczot csinálva a háta mögött. És ezért erkölcsileg nem egészen, de lélektanilag egészen felelős a ministerelnök. Ott van pártja s én arra kérem s becses figyelmét hivom fel, hogy ne adjon hitelt minden szónak, mely e

gy hatalma tetőpontján álló ministemek füleihez jön saját pártfelei részéről, klubhelyiségben, magánszoba zugaiban, de még oly szónak se higyjen mindig, mely nyíltan hangzik itt híveitől. Ne higyjen nekik, mert meg fogja élni, fogja tapasztalni, mint elődei tapasztalták, hogy mig azon a széken ül, míg hatalmának tetőpontján áll, addig százan, igen sokan akadnak, kik naponkint fülibe mondják : „Te vagy az egyetlen, kiben e nemzet dicsősége teljes, ki a nemzetet sok hajtól, nyomortól, egyiptomi csapástól megvéded és csak a te kezeden díszlik e nemzet minden java és érdeke." Figyelmeztetem rá, ha százszor hallja is ezt híveitől, azért még sem igaz beszéd az, mert nem ingyen hallja azt. {Hosszan tartó tetszésnyilatkozatok és taps a szélső baloldalon) Nem tisztátalan eszközökre gondolok, hanem ezért a beszédért megvárják a hívek, természetesen igen soknak kivételével, de megvárják azon hivek, hogy a nagy ur mosolylyal tekintsen rajok. Egy mosoly, az kell, egyéb nem. {Nagy derültség a szélső baloldalon.) Mondom, sok veszedelemnek forrása ez a a hit. Ha egy kormány azt hiszi magáról, hogy nélkülözhetlen, ha azt hiszi, hogy neki nem szükséges néha válságos pillanatban összetenni a kezét akár egy tanácskozás vagy szavazás alkalmával itt a házban, akár egy nagy választás alkalmával künn a nemzetben, hogy hadd lássa hát, mit csinál a párt a maga fejétől, mit akar a nemzet a maga erejéből? [Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Ha egy államférfiú sohasem látja szükségét annak, hogy ezt megtegye, az nem államférfiú többé, az csak egy minister [Zajos tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Nem magamtól mondom én, hogy ugy áll a dolog. Ezt én nem Deák Ferencztől tanultam, nem is Kossuth Lajostól, ezt én öntől tanultam t. ministerelnök ur, (Zajos tetszés a szélső baloldalon) a ki 1875. január 1-én újévi üdvözlet alkalmával, mikor az akkor még teljes erejében lévő egykori balközép szeretett vezére, Várady Grábor üdvözlő szavaira szóról szóra ezt felelte a ministerelnök ur: „A kormány és a többségbea levő, tehát uralkodó párt utoljára talán önmagával is elhitette, hogy az ő kormányzatán kivül nincs üdvösség és miután egyszer ezt, mint csalhatlan tételt felállítania sikerült, a kormány, nehogy 15