Képviselőházi napló, 1881. VI. kötet • 1882. május 23–junius 10.

Ülésnapok - 1881-112

JOg 112. országos ülés május 26. 1882, lalni Németországot, de talán nem is tudnák; és elhiszem azt, hogy csakugyan nem akarják újra elfoglalni Velenczét és Lombardiát, mert talán azt sem tudnák, sőt talán nem akarják elfoglalni még Spanyolországot sem, hanem a helyett törekszenek dél felé és kelet felé. Ezt elhiszem, mert látom, hogy ugy van, de ha ezen vezérférfiak, kik ezt csinálják Bécsben, Berlinben és Szentpétervárott — mert nemcsak Bécsben csinálják ezt — ha ezen politika vezérférfiai ezen eszme által vezéreltetve gondolták ki Magyarország és Ausztria számára Boszniát, vájjon hogy lehet összeegyeztetni ezen nyilatkozatokat Tisza Kálmán azon százszorosan ismételt nyilatkozatával, hogy általunk meg nem gátolható világesemények kényszerítenek minket bemenni Boszniába? Hiszen a ministerelnök ur kezdettől fogva, valahányszor hozzá lehetett szólni — ma már különben a ház hetedszer szól hozzá e kérdéshez — valahányszor ezen kérdéshez tüzetesen hozzá lehetett szólni, okoskodásának vége mindig ott múlt ki, hogy magasabb hatalmak, vis major, világesemények ellenállhatatlan kényszere volt elvégre is az ok, a mely miatt nekünk a keleti politikát ugy kellett csinálnunk, a hogy csináltuk. Már ezen vis major, melyről ő megemlékezik és azon nagy öntudatosság, melyet az előadó ur itt kifejt, ez a kettő össze nem fér. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Egyébiránt megvallom egésá őszintén, komolyan mondom ki, én a dolgok felfogásában nem a ministerelnök úrral értek egyet, hanem az előadó úrral. Teljesen megvagyok győződve, hogy mind a ministerelnök, mind az Ő nyomdokán járó Jókai t. képviselőtársam hamisan látják a helyzetet, ők teljesen félre vannak vezetve. A ministerelnök urnak csak oly informátorai voltak, mint Jókai t. képviselőtársamnak; jobbak neki sem voltak; ő előtte sem derítették ki a dolgok igaz mibenlétét': és én erősen meg vagyok győződve s habár talán nem is oly nagy ideálismussal és nagy öntudatossággal, mint a minőt itt a t. előadó ur kifejtett, de ezen politikának intézői csakugyan ugy csinálták ezen politikát, hatalmi ösztönüknek több vagy kevesebb homályosságával, a hogy a t. előadó ur előadta. És itt reá térek azon históriára, melyet Jókai t. képviselőtársam itt előttünk elmondott a minap. Jókai t, képviselőtársam, hogy a magyar nemzetnek nem rokonszenvét nyerje meg ezen politika számára, mert azt ő is lehetetlennek mondja, hanem hogy némi megnyugvást idézzen elő, ismervén azt, hogy az ő szava messze hat és a nemzet nagy rétegében súlya van, felállította azt a tételt, hogy nekünk bizonyos pánszláv liga törekvései ellen szükségünk van arra a positióra Boszniában és Herczegovinábän és hogy semmi más indok, hanem pusztán az kényszerít minket arra, hogy azon positiót elfoglaljuk; nem jó szívvel tettük mi azt, nem örömest mentünk be, de lehetetlen volt mást tenni. Szivébe nem mehetünk ezen pánszláv ligának — gondolom Moszkvában és Pétervárott véli annak szivét dobogni — mert akkor bele ütköznénk az orosz nemzetbe, az igaziba, melyet tisztelünk, becsülünk és a melylyel harczolni nem is akarunk ; hanem nekünk arra kell törekednünk, hogy azon pánszláv ligának körmeit metéljük le, mint a majom a macskáét. 0 ilyformán adta elő a dolgot és hozzá tette, hogy az egész keleti kérdés oly szorosan összefügg azon boszniai karst-hegyekkel, hogy ha ott fellobban egy kis láng s azt mi el nem oltjuk, nagyon lehet attól félni, hogy azon láng végig surran, végig nyargal kelet egész láthatárán és a bajok egész özöne előtt állunk, melyektől alig tudtunk az imént is megmenekülni, elmondá a podgoriczai vérengzést, mely különben nem is egészen ugy történt, a mint ő elmoudá és azután elmondá a szerb és bulgár mozgalmakat. De én figyelmeztetem a t. képviselő urat arra, hogy én ugyan nem a dolgok benső történetével ismerős és úgynevezett biztos forrásokból merítettem az én adataimat, de mégis oly forrásokból, melyek az övénél valamivel megbízhatóbbak. S ezen adatok szerint igy történtek azon események. 1874 nyarán Nikita Montenegró fejedelme ellátogatott Bécsbe és Berlinbe, szívesen fogadtatott természetesen, meg is ajándékoztatott mind a két udvarnál oly ajándékokkal, milyenek Montenegró fejedelmét azon udvarok magas uralkodói részéről megilletik. És midőn ő jó kedvvel haza ment fővárosába Cettinjébe, rá néhány napra következett a podgoriczai vérengzés akként, hogy a török területen fekvő Podgoricza vásárjára oda ment néhány montenegrói és egy pár előkelő törököt lelőtt. így kezdődött a podgoriczai vérengzés. De megjegyzem, hogy megelőzte azt a montenegrói fejedelem bécsi útja. A mint ez megtörtént s a mint a törökök nem hagyták magukat saját területükön lelövöldöztetni. íhanem neki estek a moutenegróiaknak s a gyilkosok közül 10—15-öt lelőttek, akkor előállott az európai diplomatia és annak élén gr. Andrássy Gyula s Konstantinápolyba reclamátiót küldött, hogy hajlandó-e a török szultán a megtörténteket rendbe hozni? A megtámadott török szultán sietett elégtételt adni. Akkor még a Bittó-cabinet volt Magyarországon, melyről fölteszem, hogy a podgoriczai esettel nincs összefüggésben, sőt fölteszem ezt a Tisza-cabinetről is. A podgoriczai viszály 1875. január 22-én gyökeresen elintéztetett és abból további bonyo-