Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.
Ülésnapok - 1881-107
328 107. országos ülés május 20- 1882. kozó korábbi nyilatkozataival, mert ellenkezőleg, tegnap épen azt monda, hogy még sokkal többet kellett volna Boszniára költeni. Ha ez igy van, akkor lehetetlen,' hogy az ország válságba ne jusson. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Mikor erre a válságra gondolok, eszembe jut egy nagyhírű lelkésznek a szónoklata, melylyel Tisza Kálmán ministerelnököt üdvözölte. [Halljuk! Bálijuk! Egy hang a szélső baloldalon: 1875-ben f!) Igen, 1875-ben volt Debreczenben, akkor e lelkész ur providentiális férfiúnak nevezte a ministerelnököt. Azt hiszem, t. ház, hogy az a lelkész ur akkor elhibázta és azóta tán maga is meggyőződött arról, hogy nem providentiát, hanem farumot kellett volna mondani, hogy t. i. a ministerebiök ur nem providentiális, hanem fatális államférfiú, (Ugy van! XJgy van! Derültség a baloldalon.) kinek kormányzatától, azt hiszem, nem csoda, ha minél előbb szabadulni kívánunk és én még azt is kívánom, hogy őr és az országot az ő kormányzata alatt valami nagy fátum ne érje. Ezek után t. ház, kijelentem, hogy én azon határozati javaslatot fogadom el, mely a boszniai politikát azonnal megszüntetni akarja és e szerint csatlakozom a függetlenségi párt részéről beadott indítványhoz s azt a háznak elfogadásra ajánlom. (Helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Csiky Kálmán: T. ház! Nem volt előlegesen szándékomban a vita alatt lévő tárgyhoz hozzászólani, nem azért, a mivel a szélső baloldal lapjai és részben szónokai bennünket gyanúsítanak, mintha t. i. ezen párt részéről bárki is a tagokra a hallgatás üdvös politikáját kényszerítette volna rá, nem is azért, mintha bármily okot is találhatnánk arra, hogy e tárgy iránt meggyőződésünket nyíltan ki ne mondjuk. Én legalább — és azt hiszem, hogy elvtársaim is igy gondolkoznak — birok azon erkölcsi bátorsággal, hogy bármikor választóim elé lépve, számot adjak minden szavazatomért és minden tetteimért, meiy a törvényhozásban előfordul; s épen azért, midőn törvényhozási tevékenységem egyedüli irányzója: a meggyőződés és lelkiismeretem megnyugtat, midőn egyedüli birám: választóim közvéleménye előtt mindenkor nyugodt szívvel vagyok kész számot adui minden szavazatomról : akkor el kell magamról hárítani — mint elvtársaim is visszautasítják — azon gyanúsításokat és vádakat, melyeknek a szélső ellenzék részéről e vila megindulása óta kitéve vagyunk. Nem akartam hozzászólni az előttünk fekvő tárgyhoz azért, mert ugy látom, hogy ezen tárgy már minden oldalról, szintúgy az országgyűlési, mint a delegätiói tárgyalásokban, hírlapokban, folyóiratokban, könyvekben annyira ki van merítve, hogy valóban igen kis jelentőségű momentumnak kell tekintenem, ha pl. én, pártomnak egyik igénytelen tagja, ez iránti nézeteimet elmondom, vagy nem mondom. Azonban a szélső ellenzéknek az a folyvást megújuló követelése, hogy a kormánypárti tagok ne csak szavazatukkal támogassák a kormányt, hanem fejtsék ki egyszersmind azon indokaikat és nézeteiket is, melyekre szavazatuk támaszkodik, ezúttal első sorban kivihetetlen is. Mint tudjuk, a szélső bal majd minden tagja feliratkozott a szólásra. Hogy ha mi hasonlókép cselekednénk; ha mindegyik szónokukkal a magunk részéről is állítnánk szembe egy szónokot: akkor a jelen vitának legalább aratásig nem lenne vége. (ügy van! a jobboldalon.) De meg indokolatlan is ezen következtetés, akár a parlamentek gyakorlatát, akár magát a yiszonyt tekintsük, melyben ugy nálunk, mint másutt a kormánypárt a maga kormányával áll. Mint mondom, nem egyezik meg a parlamentáris gyakorlattal, vagy legalább nem köveieltetik az által, mert másutt is ugy, mint nálunk, kivéve egyes fontosabb eseteket, midőn új viszonyokra vonatkozó s a vélemény minden oldalon szabad mozgását és nyilvántartását igénylő törvényjavaslat forog szőnyegen s a discussió sokoldalúsága lehetséges is, kívánatos is, kivéve az ilyen egyes eseteket, az ellenzék mindenütt sokkal nagyobb számarányban szokta igénybe venni szólási jogát, mint a kormánypárt. Ez oly joga az ellenzéknek, melyet szükségtelen a kormánypártra visszatolni kötelesség gyanánt. De, mint mondám, nem találja ez magyarázatát azon viszonyban sem, melyben a kormány és a kormánypárt egymással áll. A kormánynak mindennemű intézkedései, tényei, ennntiatiói ugy kell, hogy tekintessenek, mint magának a kormánypártnak tényei és nyilatkozatai. Legalább hogy ha ezt a dolgot megtagadjuk, akkor a parlamentaris rendszernek nincs értelme. A kormánypárt tehát soha sem hallgat. A kormánypárt beszél a kormány minden előterjesztésében, melyet az a ház elé bocsát, beszél a bizottságok határozataiban, beszél minden intézkedésben, melyet helybenhagyásával szentesít, beszél az előadói székről, beszél a kormány tagjai által. (Ugy van! a jobboldalon.) Az ellenzéknek pedig joga van mindezeket ugy tekinteni, mint a többség véleményét, joga van megtámadni, annak elvetésére, módosítására törekedni, hogy maga legyen többséggé, de bennünket szolgalelküséggel, őszinteség hiányával, cinismussal és isten tudja, miféle czímekkel illetni, bizonyára senkinek joga nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) Midőn azonban ilyenképen kijelentettem, hogy magunkról a felelősséget sem el nem háríthatjuk, sem elhárítani nem akarjuk, ki kell egyszersmind [ mondanom, hogy igenis némely esetekben a jelen j pártviszonyok közt a kormánypárt tagjainak a
