Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

lés május 19. 1882. 3 jg 106. országos ül tet mondani ily dologban. Nagy tévedés uralkodik ez iránt e házban. A delegatió jogköre igen szorosan körül van irva az 1867-iki törvényben. Elég tág az ugy is, eléggé csorbítja az országgyűlés jogait, de annyira, a mennyire önök magyarázzák, az akkori törvényhozók nem mentek. Mert mit mond a törvény? a törvény világosan mondja, hogy a delegatiók által megszavazott összegre nézve az összeg mennyisége nem képezheti többé a vita tárgyát a képviselőházban. Nem történhetik például az, hogy a delegatió megszavazna 21 milliót és mi itt proponálnánk 19.500,000 frtot. Miért? Mert a törvényhozás kiindult azon szempontból, hogy igy soha semmiféle összeg iránt megállapodásra nem volna lehetséges jutni. De az, hogy az egész összeget és azon politikát, melynek érvényesítésére ezen összeg szükséges, a ház megszavazhatja, igen vagy nem, ez akkor még csak kérdés tárgyát sem képezte, (Helyeslés a szélső baloldalon) annyira nem, mert hiszen a törvény nem azt mondja, hogy simplán beállittassék minden szavazás nélkül az összeg, hanem azt mondja, hogy „szavazás utján". Mit jelent ez, szavazás utján? Ha a képviselőház hivatva van szavazni, ez annyitj-tesz, hogy mondjon „igen"-t vagy „nem

u-et; igy tehát természetesen nemet is mondhat. De egyáltalán elgondolni egy alkotmányt, elgondolni azt az önök Deák Ferenczérő!, kinek bölcseségét, becsületességét és hazafiasságát mi kétségbe nem vontuk — mert csak azt mondtuk, hogy tévedett, de ama tulajdonságait nem vontuk kétségbe soha — mondom, Deák Ferenczről feltenni azt, hogy ő beleegyezett volna oly alkotmányba, minő sehol sincsen e széles világon. mely semminemű eszközről nem rendelkezik oly esetben, midőn a nemzet akarata ellenére bizonyos háborút akarnak viselni, ez csakugyan oly gyanúsítása és megalázása azon férfiúnak, minőt ő önök részéről meg nem érdemelt. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ezen kérdésben maga a t. ministerelnök ur sem gondolkodik ugy és itt nem fogok neki idézni a régmúltban mondott dolgokat. Tudom, hogy ő már megszokta, nem bánja azt, sőt énnekem már gyanúm van — s ezért már nem is idézek azon korából semmit — hogy azzal használunk neki és örül annak, mert fájdalom, ma már a mi helyzetünk olyan, hogy minél inkább be van bizonyítva, hogy valaki távozik a nemzeti politikától, annál biztosabban nő fölfelé. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Hát már most én ezen elégtételt nem fogom neki megadni. Csanády Sándor (közbeszól): Megadom én! (Nagy derültség,) Helfy Ignácz: De azt hiszem, mégis szabad hivatkoznom azokra, miket már a ministeri székből mondott. Épen az általam idézett 1878. május 14-iki beszédében, midőn boldogult Simonyi Ernő fölvetette a competentia kérdését, noha más alakban, Tisza Kálmán bebizonyította, hogy minden rendén van és ezután azon speciális kérdésre nézve, melyet én most érintettem, hogy vájjon csakugyan kötelessége-e az országgyűlésnek feltétlenül megszavazni mindazt, a mit a delegatió megállapított, Tisza Kálmán következőleg nyilatkozott: „Én, t. ház, azt hiszem, hogy alkotmányunk értelmében és azon törvényeink szerint, melyek megállapítják a külügyek kezelésének módozatait és a közös költségek megszavazásának módját, arról, hogy a delegatió által megszavazott költségek fedezete megtagad* tassék, szó sem lehet. Azonban nem lehet mondani, hogy a képviselőháznak mégis nem lenne módja ellenőrzést gyakorolni a külügyi politika felett, hiszen a parlameníarismus eljárási módozatai adnak alkalmat arra és itt nem értem csak az interpellátiókat, hanem a maihoz hasonló alkalmakat is, mert bár a fedezetet megtagadni nem lehet, igenis lehetséges a íedezet-módozat megállapításánál oly akadályokat gördíteni a kormány elé, melyeknél fogva utoljára a kormány működése lehetetlenné válik". (Derültség a szélső baloldalon.) Tehát maga a ministerelnök, a ministerelnöki székből indikálta a magyar országgyűlésnek a módot arra, miként lehet kijátszani a delegatió határozatát, ha akarja. Erre én azt mondom, hogy az általa tanácsolt mód csak jellemzi őt, (Tetszés a bal- és szélső baloldalon) jellemzi az ő gondolkozás módját, de az egy törvényhozó-testülethez nem méltó eljárás; a legméltóbb eljárás : élni a hatalommal, mely gyökerezik magában az alkotmány fogalmában s megtagadni a kormánynak a rósz politika követésére szükséges összeget. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mindazáltal mondom, habár formailag több kifogásom van Szilágyi t. barátom határozati javaslata indokolásának fogalmazása ellen, mégsem habozhatom kijelenteni azt, hogy én igazi örömmel vettem, hogy ő ezen határozati javaslatot benyújtotta; illetőleg örültem annak, hogy az által alkalmat nyújtott a képviselőháznak, hogy jövőben a követendő politika felett önállólag szavazhasson, eltekintve az ott javaslatba hozott költségektől. Én a magam részéről megvagyok ugyan győződve, hogy a legeorrectebb út volna megtagadni a költséget, de minthogy tudom, hogy vannak sokan e házban, vannak a túlsó oldalon is, a kik magára a politikára nézve épen ugy gondolkoznak és éreznek, mint mi, de a költségeket megtagadni mégsem akarják, mert ők bizonyos tekintetben kényszerhelyzetben találják magukat és a kormányt; és másfelől, mert