Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-106

316 106. országos ülés május 19. 1882. szörnyű dolgokra, mondja meg egyszer, hogy j mi az a baj, az a rémséges baj, a mi bekövet- j kezett volna, hogy ha Isten minket az ő bölcsességével meg nem áld. {Derültség a szélső baloldalon. Ugy van!) Azt mondja tegnapelőtti beszédében: méltóztatnak tudni, hogy ezen tartományokban ismétlődtek a nyugtalanságok és ezen nyugtalanságok idézték elő 1877-ben a török-orosz háborút. Hát először azt kérdem, vájjon azon nyugtalanságok, melyek ott voltak, ma nem léteznek? Vagy annyira beleszeretett most utólag a t. kormányelnök ur Törökországba, hogy midőn mi akkor a háború előtt Törökország integritása mellett szóltunk, azt hirdette fenhangon, hogy ő nem fogja megengedni azt soha, hogy egyetlen egy magyar ifjúnak a vére folyjon más hatalomért, ma annyira beleszeretett abba a törökbe, hogy jobb szereti, hogy azon nyugtalanságok, melyek a törököt bántották volna, inkább bántsák a magyar nemzetet? Hiszen a nyugtalanságok megvannak most is. És abban teljesen igaza van Polit képviselő urnak, hogy ezen rövid idő alatt sikerült a mi civilizátori hatalmunkkal ott Boszniábanjobban megutáltatni és gyűlölteim Ausztriát és Magyarországot, mint a mennyire gyűlölték ötszázados uralom alatt a törököt. A különbség az, hogy mindaz, a mi eddig történt a török ellen, ezentúl történni fog a magyar ellen. (Igaz! Ugy van! a szélső balon) Nem az orosz anyagi hatalmának terjedésében láttuk mi a veszélyt Magyarországra nézve, hanem a veszélyt mi az orosz hatalmi sphaerák terjeszkedésében láttuk és épen ezt engedték önök bekövetkezni és táplálják folytonosan a boszniai occupatióval, mert ha végig nézünk a sant-stephanói béke óta a mai napig fejlődött események során, azt fogjuk látni, hogy az orosz nemzetnek igen könnyű és kedvező szerepe van. 0 azt mondhatja és mondja is azon népeknek: a mi előnyt megnyertetek, azt mind nekem köszönhetitek, ha kevesebbet értetek el , mint a mennyit adni szándékoztam, azt Ausztria-Magyarországnak tulajdonítsátok. Én Szerbiát nagyobbítani kívántam, nem engedte meg Ausztria-Magyarország és igy tovább, ugy hogy az ódiuma annak, a mi ama népek kívánságával ellenkező történt, az mind ránk háramlik és a mi kedvező történt, az mind az orosznak köszönhető. Es ennek mi az eredménye ? az, hogy az orosz magának biztosította ott a befolyást, daczára annak, hogy egy talpalatnyival sem gyarapította birodalmát Törökországból, holott ellenkezőleg Ausztria-Magyarország gyűlöltté tette magát e népeknél és kiszívja népeinek erejét e két nyomorult tartomány megtartásával. Hiszen maga a ministerelnök ur igazolta felfogásomat tegnapelőtti beszédével, melyben Polit képviselő ur beszédére válaszolván, azt monda: Isten óvjon minden magyar embert azon felfogástól, hogy versenyezni akarnánk a muszkával azon népek megnyerése végett, miután tudjuk, hogy versenyezni nem birunk. Tehát maga a ministerelnök ur elismeri, hogy az oroszok befolyása azon népekre sokkal nagyobb, daczára annak, hogy mi ott beiiü vagyunk. De általában különös felfogás, hogy egymillió szuronynyal rendelkező monarchiának szüksége legyen arra, hogy azon vidékre befolyást gyakoroljon, azon vidék meghódítására. Hiszen tudjuk, hogy századok óta, de különösen a legújabb időben keleten legnagyobb befolyást Oroszország mellett Francziaország és Anglia gyakorolt, a nélkül, hogy eszükbe jutott volna Boszniát és Herczegovinát elfoglalni, {ügy van! a szélső balon.) Ha egy ily nagy monarchia elismeri azt, hogy befolyásának biztosítása czéljából szükséges, hogy fegyveres erővel megtámadjon, elfoglaljon egy tartományt, ez oly szegénységi bizonyítvány, melyet Európa nem mert volna kiállítani Ausztria-Magyarországnak, ha ez maga nem állította volna ki. (ügy van! a szélső baloldalon.) Hátra van még t. ház, hogy azon határozati javaslatokra nézve nyilatkozzam, melyek a kérdéssel többé-kevésbbé kapcsolatban a ház asztalán vannak. (Halljuk!) Fentartva magamnak, hogy a legfontosabbra, t. i. Szilágyi Dezső képviselőtársam határozati javaslatára beszédem végén reflectáljak, mely határozati javaslatot Szilágyi Dezső t. képviselőtársam tegnapi nagyhatású beszédével indokolt: egyelőre igen röviden és egész tárgyilagosan elmondani óhajtom nézetemet azon határozati javaslatra nézve, melyet Németh t. képviselőtársam a ház asztalára tett. (Halljuk!) Elismerem, hogy első látszatra azon határozati javaslat semminemű kapcsolatban nem áll a mai vitával s abban formailag tökéletesen igaza volt a ház t. elnökének, mikor azt mondta, hogy ez talán nem tartozik a boszniai kérdéshez. Igaza van. A boszniai térképen ennek nyomát nem látjuk. Ha kutatjuk az eszmetársulást, mely t. barátomat e térre vezette, azt én ott vélem feltalálni, ha elgondoljuk, pedig ez oly fontos dolog, melyről minden gondolkozó ember évek óta sokat gondolkozik — mondom — ha elgondoljuk a dolog egész történetét s ha tudjuk, hogy ez egész politikával szemben áll az egész magyar nemzet óhajtása s akarata s aztán felvetjük a kérdést: miként történhetik még is, hogy e politikának a házban többsége van? nem lehet csudálni, ha a sok kutatás közepette akad egy, ki ennek magyarázatát ilyen egyéni momentumokban keresi. (Helyeslés a szélső balon.) Én azon momentumokra, melyeket Németh t. képviselőtársam felhozott, egyetlen érdemleges megjegyzést tenni nem akarok, nem is tudnék, mert