Képviselőházi napló, 1881. V. kötet • 1882. márczius 29–május 22.

Ülésnapok - 1881-105

qjgg 105. országos ttlés májas 17. 18S2. az országgyűlések elé fognak lépni s törvényt kell arról alkotni, ha mondom, összevetjük az összes quotát, mit Magyarországnak az idén kell fizetnie, az többre megy, mint Magyarország összes földadójának fele s igy minden ember, a ki földadóba fizet, tudhatja, hogy minden második krajczárt, minden második forintot Bosz­niára fizeti. (Igaz! Ugy van! a hal- és szélső bal­oldalon. Nyugtalanság jobbfelöl.) De hát mi kilátás van jövőre? Hiszen évről évre jelentkezik új adók alakjában e nemzetnek erőtlenedése, évről évre constatirozható ezen eredmény az államháztartás mérlegének stagná­lásában. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső bal­oldalon.) A pénzügyminister nem csinálhat elő­irányzatot, az egyes ministerek nem folytathat­nak politikát közigazgatásunk körében, mert ott van előttünk egy ismeretlen tényező és nem tudni, nem fog-e egyszer meginogni a föld Boszniában és nem fogja-e halomra dönteni az összes előirányzatot. (Igaz! Ugy van! a hal- és szélső haloldalon.) Hiszen az idén, mielőtt a költségvetés tárgyalását befejeztük volna, már az események kérlelhetlen kritikát gyakoroltak fö­lötte. És van-e valaki, a ki megmondhatná, hogy mennyire fog menni a folyó évben Magyarország deficitje? De hát mit ígér a közös hadügyi kormány­zat a legkedvezőbb esetben? Önök olvashatták a delegátió jelentésében, hogy 76,000 ember által ellenőrizteti az ottani administrátiót. Ha minden jól megy, azt mondja a közös hadügy­minister, akkor le fogja szállíthatni a létszámot 55,000, vagy 45 ezerre, tehát körülbelől kétszer annyira, mint a mennyire a lázadás előtt az ot­tani csapatok száma ment. Dehogy áll a dolog? Ha önök hozzá veszik azt, hogy a mi építmé­nyekre kéretik, az csak erre az évre van kérve, hogy a hadügyminister világos nyilatkozata sze­rint, ugy az osztrák, mint a magyar delegátióban — nem mondta, hogy jövőre is ezt kérni fogja, ennyi óvatosságot tanúsított — azt mondta, hogy a mit az idén építeni akar, azt most mind kéri. De én mondhatom, hogy a mivel a quota, a me­lyet jövőre Boszniára elköltünk, emelkedni fog, az lesz annyi, ha nem nagyobb, mint a Magyar­országra eső része az új vámtariífa többjöve­delmének, a pénzügyi szükségünk okából felhozott összes pénzügyi vámoknak. Egyenként elfogyaszt­juk eszközeinket, melyekkel állam-háztartásunkat rendezni kellene. Kiadjuk az utolsót, a mivel rendelkeztünk és van-e valaki ebben az ország­ban, a kit tompa aggódás érzete nem száll meg, az elvesztegetett áldozatok, a füstbe ment eről­ködések láttára?! Szemben ezzel a helyzettel, melyet valóban túlozni nem akarok, egy komoly kötelesség áll elő mindnyájunkra nézve. Mondjuk meg, mind mondják meg azok, a kik pártolták az occupátiót és mondjuk meg mi, kik abban végzetes politikai ballépést láttunk, hogy ez a politika összeegyeztethetlen Magyarország lét­érdekeivel. (Élénk helyeslés balfelöl.) Mi nem szán­hatjuk magunkat arra, hogy évről-évre vakon, bekötött szemmel szavazgassunk fedezetet ily költekezésekre, melyeket oly politika tesz szük­ségessé, melynek bár be nem vallott czélját egye­nesen vissza utasítjuk; midőn a legkínosabb za­varban és töprengésben vagyunk akkor, midőn saját benső megélésünkre szükséges összegeket le kell szállítanunk, fejlődésünk feltételeit meg kell vonnunk magunktól; akkor nem határoz­hatjuk el magunkat, hogy azon sivár sziklákba milliókat akarjunk eltemetni, hiszen temettünk el Magyarország jólétéből ezen tartományokba ele­get ! Ezen az úton meg kell államink; és meg kell állanunk főleg azért, mert a politika, a mit a megszállott tartományokra nézve követnek és a mi nem tetszik Dárday képviselő urnak, az a politika, tulajdonképen anncxionalis politika, annak a politikának nincs semmi más magyará­zatja, mint az, hogy a monarchia területét gya­rapítani akarják, hogy a tartományokat annek­tálni akarják. (Felkiáltás a szélső baloldalon: Ezt már régen tudjuk!) Mert ugyan mi képzel­hető oka van annak, hogy a t. kormány az ujonczozási rendeletet kiadta, hanem a mohó vágy, az annexiót létesíteni?! Akkor, mikor az ajon­czozási rendelet megjelent, mikor még azt hitték a iózsás jelentések szerint, hogy csak egy kis nyugtalanság lesz ebből, akkor azt mondták: az általános véderő szervezése szükséges azért, mert azon kapcsot, a mely a monarchiához köti ezen tartományokat, szorosabbá kell tenni és meg kell sokszorosítani, mert ez a mód arra, hogy évről-évre a népesség egy tetemes részében a hozzátartozás érzete katonai fegyelem utján illő módon megteremtessék ; mert ez egyik mód, hogy pótoljuk azon lekötött katomaság számát, a kik­kel őrizzük ott a rendet s hogy a monarchia rendelkezhető hadereje csorbát ne szenvedjen. Ha ez nem annexionális politika, akkor nem tu­dom, mi az. Egy ily politikába, mely nem nyilt szavakkal, hanem fokonként létesített tényekkel, valóságos annexiót akar, egy ily politikába csak azok nyugodhatnak bele, a kik a bekebiezését ama tartományoknak minden más állami érdeket fed ül múló érdeknek, mindennél fontosabb szük­ségnek tartják. Azok, a kik azt hiszik, hogy ez a legfőbb érdek: azok vélekedhetnek ugy, hogy nincs áldozat, a melyet meg ne kelljen hozni. Akkor igen természetes, hogy nem az a kérdés: mibe kerül; hanem az a kérdés: minő sikereket tudott felmutatni, mennyiben tudják megérlelni az ügyet, minő előhaladást tesz annak létesítése. Es tudják-e, mit jelent ez az eltakart an­nexionális politika? Azt jelenti: hogy míg az

Next

/
Thumbnails
Contents