Képviselőházi napló, 1881. IV. kötet • 1882. márczius 3–márczius 28.

Ülésnapok - 1881-72

82 72 orsíágos ülés saárezitis 6. 1882­közöltetni. Épen a magyar államvasut-vonal, mely Kőbánya alatt visz el az, melyen én is néha járok. Elvárom — feltettem magamban, — hogy ez örvendetes jelenség után, hogy már ez év tavaszán nagyobb ültetések lesznek, akkor fogom örömemet kifejezni a közlekedési minister ur iránt. A kereskedelmi és a földmívelési mi­nister ur már 1880. november 24-én ellenkező nézetben volt és már akkor értekezletet tartott a felett, hogy mi a czélszertí. A minister ur abban a nézetben volt, hogy az államot nem tekinti arra valónak, hogy az egyesekkel con­eurráljon. Mi sem óhajtjuk azt, t. ház, hogy az állam az egyesekkel versenyezzen, hogy bíbe­lődjék azzal, hogy a gyümölcsfákat mikép vé­delmezze meg, hanem kívánjuk azt, hogy a miként az állam megvárja az egyesektől, hogy jó példával menjenek elől, az állam is tegye meg azt a maga birtokán, a mit az egyesektől megkíván. Tudom, hogy nem kívánhatjuk, hogy az államvasutak mentén az élősövények helyett gyümölcsfák legyenek, ámbár adja isten, hogy ezen idő minél előbb bekövetkezzék, de azt mégis kérhetjük, hogy a földmívelési minister ur, a kinek egyedül hatáskörébe tartozik a gyümölcsfa­tenyésztés, hasson oda a közlekedési ministerrel egyetértőleg, hogy legalább az őrházaknál ez valósággá váljék. Mivel már felszólaltam, meg kívánom je­gyezni, hogy a borászatról ma kiosztott jelen­téssel szemben kívánatos lett volna, hogy azt a jelen költségvetés tárgyalása előtt legalább egy héttel kaptuk volna meg. Noha ma kaptuk is ezt kezeinkhez, ebből látom, hogy a szőlőkiviíel a német kormánynak tiltó vámja által meg van akadályozva. Remélem, hogy a földmívelési mi­nister ur érvényesítendi befolyását, hogy a ma­gyar szőlő kivitele ne gátoltassék meg és hogy az folytassa előbbi fejlődését. Figyelmeztetem egyszersmind a t. minister urat, hogy a gyü­mölcstenyésztés is ép oly fontos ága lehet Ma­gyarország gazdaságának, mint a szőlőtermelés. A minister urnak két vándortanára van a fa­tenyésztésre nézve. Óhajtom, hogy a minister ur a költségvetés tárgyalása előtt legyen szives velünk közölni, hogy azok, a kik érdeklődünk az ügy iránt, láthassák, minő az előmenetel e tekintetben. Ezeket tartottam szükségesnek előttem szólt nézeteit pártolva előadni. [Helyeslés a szélsb' bal­oldalon.) Elnök : A tétel ellen kifogás nem tétetvén, átalányképen megszavaztatik 364,126 frt. B. Kemény Gábor, földmívelés-, ipar­és kereskedelmi minister: T. ház! A mint a muít ülésben is volt szerencsém megjegyezni, én igenis nagy jelentőséget tulajdonítok a gyü­mölcstenyésztésnek és akkor is bátor voltam felhozni, hogy Göndöcs képviselő ur hibásan mondja, hogy a költségvetésben csak kétezer forint fordittatik ezen tételre. Méltóztassék meg­fontolni, hogy gyümölesfatenyésztési jutalmakra két ezer forint van felvéve; ezenkívül gazdasági ismeretek terjesztésére, két vándortanító fizeté­sére, lejebb ismét segélyezés czíme alatt 4400 frt s azonkívül méltóztassék megfontolni, a mit Tors Kálmán képviselő ur is felhozott, hogy az irodalomnak mennyi befolyása van ezen gazda­sági ágra, a gazdasági egyletek is felkarolják és igy nemcsak ama kétezer forint, hanem annál sokkal <öbb fordittatik a gyümölcstenyésztés emelésére. A t. képviselő ur felhozhatta volna azt is s ha nem tette, megemlítem most, hogy a gazdasági tanintézetekben is tanítják a gyü­mölcstenyésztést. Mindegyik intézetnél van gyü­mölcsös csemete-kert, tehát ezek is terjesztik azon ismereteket, melyek a gyümölcstenyésztés előmozdítására szolgálnak. És ha az ember eze­ket mind Összeszámítja, sokkal nagyobb Ösz­szeget nyer, mint két ezer forintot, mit a kor­mány a gyümölcstenyésztésre fordít. Egyébiránt megjegyzem, hogy azért, mert valamely gazda­sági ág nagy jövedelmet ad az ország egyes vidékeinek vagy lakosai nagy tömegének, ebből nem következik, hogy segélyezésre szorul; mél­tóztassék meggondolni, hogy a búzatermelés segélyezése mint olyan, sehol elő nem fordul e költségvetés tételei között, pedig ez csaknem legnagyobb ága a mi mezőgazdasági termelé­sünknek. Még csak azt kívánom megjegyezni Madarász t. képviselő urnak, hogy az eddig még hiányzó jelentések be fognak érkezni. Hogy a borászati jelentés mindeddig késett, az onnan van, hogy a borászati biztos, sajnos, pár hétig ágyban fekvő beteg volt. A mi a vasúti állomások és őrházaknak gyümölcsfákkal való beültetését illeti, azt ille­tőleg a közlekedésügyi minister ur intézkedik közvetlenül. De e tekintetben is igen sok tör­tént, nemcsak Kőbányán és a fővároshoz közel eső állomásokon, hanem igen sok helyen, a hol igen szép gyümölcsfák vannak és ha valahol baj van, újjal is felváltják. Azt hiszem, hogy a t. közlekedésügyi minister ebbeli működése teljes elismerést érdemel és meg vagyok győződve, hogy jövőre is hasonlóképen fog eljárni. (Helyeslés.) Elnök: A tétel meg lévén szavazva, követ­kezik a gazdasági tanintézetekről szóló tétel. Tibád Antal jegyző (olvassa): Gazdasági tanintézetek. Rendes kiadások: XVIII. fejezet. 4. czím. Rendes bevételek: VIII. fej. 2. czím. Magyaróvári gazdasági akadémia. Személyi já­randóságok. Dologi és üzleti kiadások 62,000 frt. Mukics Ernő: T. ház! Azon idő alatt, a mióta ezen parlament tagja lehetni szerencsém van, nem egyszer alkalmat vettem ezen czímnél felszólalni,

Next

/
Thumbnails
Contents